Feliratkozás hírlevélre

Boldogságtabletta és pirulaháború

Depresszióipar

2006.02.17., 2006. évfolyam, 7. szám

szerző: Székely Ilona • forrás: 168óra
 
Amerikában pszichiáterek, orvosok, pszichológusok és betegek között szenvedélyes vita dúl az antidepresszánsok, a hangulatjavító tabletták szedésének veszélyeirõl. Nálunk egy Mozgó Világban megjelent tanulmány kavart vihart. Néhány szaktekintély ellenszenvérõl biztosította a szerzõt. Nemrég került könyvesboltokba Buda Béla ajánlásával Szendi Gábor klinikai szakpszichológus új könyve: a Depresszióipar. Van-e ilyen? És ha igen, mit értsünk ezen?

Szendi Gábor 1954-ben született. 1976-ban programozó matematikusi diplomát szerzett. Késõbb az Egyetemi Színpad reklámszakembere, majd a Mafilm Társulás stúdiójának dramaturgja. 1985-tõl könyvkötõ. 1993-ban pszichológusként végez az ELTE-n. Klinikai szakpszichológusként szorongásos és depresszív zavarokban szenvedõ betegeket kezel.
Az ötvenes években Roland Kuhn münsterlingeni pszichiáter új szert próbált ki a szkizofrén betegein. Az egyik "gyógyszerevõ" meglógott, és pizsamában, énekelve biciklizett végig a városon. A hatást látva pszichotikus depressziósoknak kezdték adagolni az új vegyületet. A betegek jobban érezték magukat. Innen indul az antidepresszáns pirulák sikertörténete?

A történet igaz. A vegyület a súlyos, biológiai depresszió esetén hatásos.

Mennyire voltak lehangoltak ezek a betegek?

Ha nem etetik õket gumicsövön, éhen halnak. Bámulták a plafont, semmire sem voltak képesek. A Times címlapon hozta: megvan a "boldogságtabletta". Ám a biológiai, más néven endogén depresszió egymillió emberbõl közül úgy ötvenet érint. Ez nem piac. Ennyi fogyasztónak nem érdemes új meg új pirulát gyártani. Ezért a depressziódiagnózist és a fogalmat - a gyógyszeripar nyomására - a pszichiátria fokozatosan tágította. Eleve gyanús volt, amikor egy gyógyszergyártó cég íratott könyvet arról, miként ismerjük fel a depressziót. És ötvenezer példányban szétosztotta. Rájöttek: kifizetõdõbb, ha nem a betegséghez keresnek gyógyszert, hanem a gyógyszerhez beteget.

Kit tekint ma a tudomány depressziósnak? A szomorú, reményvesztett embert? Hallani a depresszió "szelídebb" formájáról, a "neurotikus depresszióról" is. Van ilyen?

A neurotikus vagy reaktív, tehát környezeti hatásokra, életeseményekre kialakuló depresszió mára "kiment a divatból". A gyógyszeripar és a pszichiátria összemossa a fogalmakat. Szerintük a különféle depressziós állapotok csak súlyossági fokban különböznek. Ha felütünk egy pszichiátriai kézikönyvet, s a depresszió diagnosztikus kategóriáiról olvasunk, meglepõdünk. Csupa olyan megfogalmazásra bukkanunk, amelybõl magunkra ismerünk. Például: két héten át majd mindennap rosszkedvű valaki. Nyugtalanul alszik. Étvágytalan. Nincs egzakt vizsgálati módszer, amellyel ki lehetne mutatni a depressziót. A címszó alá rengeteg embert besorolnak, aki lehangolt vagy boldogtalan. Ahogy David Healy mondta, a depreszszió ma a pszichiátria náthája.

Hol a különbség?

A pszichiátria szavakban mindig elhatárolja magát. Azt állítják: a gyászolókat, a szerelmi csalódásban szenvedõket, a sikerteleneket nem tekintik betegnek. A napi praxis során azonban "elkopnak" a dolgok. A pszichiátriai diagnosztikai módszer kiszakítja a beteget a körülményeibõl. Nem kérdezik már: talán elveszítette az állását? Csak a tünetet nézik. És tüstént fel is írják a gyógyszert.

Helyben vagyunk. A világon az "SSRI pirulák" a legelterjedtebb antidepresszáns tabletták. Sikerük azon az elméleten alapul, hogy a beteg agyában kevés az ingerület átviteléért felelõs szerotonin. Ha kevés, gyenge az átvitel, ezért nem hatol tudatunkig a "boldogság". Ha a hiányt pótoljuk, az egyensúly is helyreáll.

A biokémiai magyarázat olyan szimpla, hogy könnyen el is hisszük. De senki sem tudja igazolni. Ha beveszünk egy ilyen pirulát, félóra alatt megnöveli a szerotoninszintet, mégsem lesz jobb a kedvünk. Sõt. Rosszullét fog el. Amikor egy betegre rámondják, hogy depressziós, sem biokémiai, sem genetikai vizsgálatot nem végeznek rajta. Ha megtennék, öt perc alatt kiderülne: semmi baj a szerotoninszintjével. Egy vizsgálat során kivonták az emberek táplálékából azt az anyagot, amelybõl az agy a szerotonint állítja elõ. Elvben mindenkinek depressziósnak kellett volna lennie. Az egészségeseknek meg sem kottyant. Csak egy szûk csoport lett lehangolt.

Az antidepresszáns tablettákról is kiderülhet, hogy a legtöbb esetben ugyanolyan hatástalanok, mint a középkorban a piócázás vagy az érvágás?

Ez megtörtént. Az antidepresszánsok a publikált vizsgálatok 40-60 százalékában nem hatásosabbak a placebónál. Tudományosan tahát nem igazolt a hatás. De ez a kisebbik baj. A fõ veszély a mellékhatásokban rejlik. És abban, hogy a gyógyszeripar mindezt titkolja.

Munkájában számos esetet ír le. Például olyat, hogy amerikai diákok megváltozott tudatállapotban mosolyogva mészárolják le családjukat, tanáraikat, diáktársaikat, önmagukat. Mindenért a gyógyszer felelõs?

Nehéz erre válaszolni, még nehezebb kimutatni. Amerikában a civil szervezetek húsz éve próbálják rávenni a gyógyszerhatóságot: tegyen valamit. A közvélemény nyomására elõször a fiatalkorúakat vizsgálták. Úgy találták, száz fiatal közül négyben fellép az öngyilkossági kockázat, de nem tudhatjuk, melyik lesz az a négy, akire ezért is oda kell figyelni. Egy férfi két antidepresszáns beszedése után lelõtte a feleségét, lányát, unokáját, önmagát. Évekkel korábban próbálkoztak már nála antidepresszánssal. Akkor is izgatottan reagált. Le is állították a szert. Amikor nyugdíjba ment, újra felírták. A tragédia után az életben maradt võ pert nyert a gyógyszergyár ellen. Hatmillió dollárt kapott.

Ha a tabletták ilyen súlyos elváltozást idézhetnek elõ az agyban, miért forgalmazhatja õket a gyógyszeripar?

Mert ma már nem az állam ellenõrzi egy-egy gyógyszer hatását. A próba, a tesztelés, a fejlesztés is a gyógyszeripar kezében van. Mintha pénzhamisítót kérnénk arra: vizsgálja át saját bankjegyeit.

És hogyan lehet az orvost megtéveszteni?

Az ipar hihetetlen reklámapparátussal dolgozik. A botrányok, peres ügyek kapcsán a kutatók betekinthettek egy-egy gyógyszergyár irattárába. Hamis tudományos cikkeket is találtak, melyeknek dossziéján ez állt: "szerzõ késõbb meghatározandó." És az írások elismert szakemberek nevével tekintélyes folyóiratokban jelentek meg késõbb. A szövegeket a reklámcéggel íratták. A nevét adó kutató jelentõs honoráriumban részesült. A gyógyszeripar ma már kétszer annyit költ reklámra, mint kutatásra. Nincs olyan orvos, akinek ideje lenne arra, hogy minden tanulmánynak utánanézzen.

Ha valaki az ön érvelését hallja, messze elkerüli a gyógyszertárakat.

Hiba lenne. Vannak valóban kiváló orvosságok. De a beteg érdekei lassan felmorzsolódhatnak a profitért vívott harcban. A tradicionális orvosi tekintély lassanként összeomlik. Szervezõdött másfajta tekintély. Ez a beteg félelmébõl, kiszolgáltatottságából táplálkozik. Gyanakvás költözött a lelkekbe.

Publikációi nyomán nem támadtak ellenségei?

A pszichiátria "krémje" a hátam mögött megegyezett: Szendi nevét tilos kiejteni. Hírzárlat van.

Akkor ezt most megtörtük. De térjünk vissza a depresszióhoz. Ha betegnek érezzük magunkat, és a tabletta nem használ, mit tehetünk?

Elõször is: nincs depressziójárvány. Diagnózisjárvány van. Az élet nehézségein nem segít át a pirula. A krízishelyzetben lévõ embernek támogatás kell, ez súlyos esetben lehet pszichoterápiás kezelés is. De a rendelõket vészesen alulfinanszírozza a tébé. Egy kezemen meg tudnám számolni, hány ingyenes hely van, azok is zsúfoltak, miközben Magyarországon van háromezer pszichológus.

Ön volt már köznyelvi értelemben vett "depressziós" állapotban?

Nem is egyszer. Édesapám katonatiszt volt. Alezredes. 1956-ban az esztergomi hadosztályt õ hozta fel Pestre. Csapatai Soroksárnál lõttek az oroszokra. Ez volt a parancs. A forradalom leverése után az oroszok a tisztek fejét követelték. Apámat Nagy Imrével egy idõben végezték ki. Anyám belebetegedett. Családunk nyomorba süllyedt, kiváltságos helyzetbõl. Ez indulásnak nem túl jó. Késõbb dramaturgként dolgoztam a Társulás Filmstúdióban. Megszüntették. Munkanélküli lettem egy olyan világban, ahol ezért három hónap után börtön járt. Könyvkötõ lettem. De továbbléptem. Elvégeztem az ELTE-n a pszichológia szakot. Ha akkor elhiszem, hogy depressziós vagyok, és elkezdenek gyógyszerrel kezelni, ma roncs lennék. Egy szerencsétlen, búskomor könyvkötõ.

Depresszióipar könyv | Mintafejezet | Depresszióipar könyv tartalma | Antidepresszáns fórum | Antidepresszáns vita | Az antidepresszánsokról | Interjúk, előadások | Antidepresszáns cikkeim | Antidepresszáns tanulmányaim | Betegség-e a depresszió? || Kapcsolat | Pszichoterápia Tények és tévhitek| Tanácsadás | Antidepresszáns főoldalra

 

 

Design, webmester, fenntartó: Szendi Gábor 2006

 

Küldje el barátjának, ismerősének!