A csábítás trükkje

Ezúton is köszönjük Szendi Gábornak, hogy felajánlotta, hogy ha a történetet név nélkül megírjuk, elrettentésül és mindenki okulására felteszi a website-jára.

Valamint megfogadtuk tanácsát, hogy ne csak családterápiás egyesületet keressük meg, hanem etikai bizottságokat is, ahol károkozás, szakmai alkalmatlanság miatt kértük vizsgálat indítását.

A történet ami mindkettőnket jó ideig a padlóra juttatott és ami miatt a férjem egy igen elkeseredett levelet küldött az MCSE részére a következő:

A férjem annak idején - kb. 2007 őszén - azzal a problémával fordult egy családterapeuta nőhöz, mint régi ismerőséhez, hogy úgy érzi nem törődöm vele, mindig veszekszem, s szeretne tanácsot kérni, mit tegyen.

A story teljessége megköveteli, hogy elmondjam, vezetőként dolgozom egy nemzetközi befektető cégnél, a férjem pedig sofőr egy másik vállalatnál.

A férjem elmesélte régi ismerősének, hogy többszörösét keresem, mint ő, nemzetközileg elismert szakember vagyok, a kollégáim körberajonganak, hogy ő nem tudja felvenni a versenyt az öltönyös, mindig elegáns munkatársaimmal, akik állandóan udvarolnak nekem.

Ezekre a vélt és valós sérelmekre a családterapeuta nőnek a reakciója az volt, hogy a férjemnek van mindenben igaza, én nem értékelem őt eléggé. Szerinte férjemtől már az is nagyon rendes, hogy egyáltalán hazaadja a fizetését, és hogy néha elmosogat.

Addig-addig öntögette a családterapeuta az olajat a tűzre, mígnem odáig fajult a dolog, hogy a férjem elköltözött tőlem, majd meg vissza, de közben szerelemes sms-eket kezdett írogatni a megértő és neki mindenben igazat adó nyájas családterapeutának. Aki mellesleg állandóan azt bizonygatta a férjemnek, hogy milyen rendes ember, hogy ő egy áldozat a mi kapcsolatunkban. Azzal csábítgatta a férjemet, hogy ő is vágyik a nyugalomra, ezért ki fogja rakni a férje szűrét, megszabadul adóstársi kötelékeiből és akkor ő és a férjem egymáséi lehetnek.

Vajon milyen családterapeuta az, aki páciense elcsábításával szeretné megoldani házassági problémáit?

Annyira megkedvelték végül egymást, hogy a családterapeuta még egy telefont is kinézett és a férjemmel megvetette magának karácsonyi ajándék gyanánt. A telefonszámláját természetesen a férjem fizetgette neki titokban.

2009-re odáig fokozódott a helyzet, hogy a családterapeuta elkezdte zsarolni a férjemet, hogy öngyilkos lesz, ha elmondja nekem mi történt és azt bizonygatta, hogy részemről beteges dolog, hogy tudni szeretném mi az igazság.

A férjem elmondása szerint ő attól félt, ha kiderül az éveken át terapeutájával folytatott tikos viszony, akkor én elhagyom őt. Ezért aztán éveken át hagyta magát sodortatni a eseményekkel és engedett a családterapeuta fenyegetéseinek.

Mivel vak nem voltam, és sok jelből sejtettem, hogy "nő van a dologban", természetesen próbáltam férjemmel többször tisztázni a helyzetet. De mint később elmondta, a családterapeuta nő arra biztatta férjemet, hogy zsaroljon és fenyegessen engem, ha továbbra is firtatnám az igazságot. Nem létező nők nevében sms-eket küldözgetett a férjem telefonjára, talán, hogy elterelje magáról a gyanút.

Ekkorra már a férjemnek elege lett az egészből, teljesen nyilvánvalóvá vált számára, hogy a családterapeuta nő súlyosan beteg ember.

Ebben az időben már erősebb lett a helyzet tisztázása iránti vágya, mint a félelme, hogy elhagyom, ezért közölte a terapeutával, hogy elmondja nekem az egész történetet, mert nem tud hazugságban élni, és elege van az egészből.

Ekkor a tanácsadó újabb zsaroló hadjáratot indított, hogy beteg az anyja, beteg az apja, nincs pénze, mi lesz a hitelével, ha a férje ott fogja hagyni, a férjem nem teheti őt tönkre, inkább költözzön végleg el tőlem.

A férjem ma már úgy látja semmiben nem volt igaza, csak sértődötten, gyerekesen viselkedett, ahelyett, hogy megbeszélte volna velem a dolgokat. Egy férfinek nem könnyű a mai világunkban elviselni, hogy kevesebbet keres, és a társadalom szemében kisebb presztízsű a foglalkozása, mint a feleségéé. A sértett férfiúi hiúság természetesen aztán minden apró konfliktust ezen a torzító szemüvegen át látott. De éppen azért fordult egy családterapeutához, mert érezte, hogy ebben a helyzetben nem jól reagál, és szerette volna belső érzelmi problémáit megoldani. Ehelyett a családterapeuta kezdetektől manipulálta, szexuálisan kihívóan viselkedett, s a megszerzett információkat nem páciense érekében használta fel, hanem arra, hogy árkot ásson páciense és felesége közt. Ebben az állapotban legyezgette férjem hiúságát, hogy egy nő udvarolni kezdett neki, és belement egy kapcsolatba, ami nem megoldotta a házassági problémáit, hanem elmélyítette azt. Végül győzött benne a kettőnket összekötő múlt és szeretet, és lerázta magáról ezt a családterapeutának álcázott piócát. Mondhatnám azt is, férjem is megéri a pénzét, de ekkor igazságtalan lennék. Jól tudjuk, hogy sok embert csak az ment meg a hűtlenségtől, hogy sikerül elkerülnie a kísértéseket. Férjem mindig hűséges volt hozzám, de amikor éppen az csábította el, akitől házassága megmentésért kért segítséget, védtelennek bizonyult. Jól tudjuk, hogy a pszichoterápiás rendelőkben igen gyakori a pozitív érzelmek kialakulása a megértő terapeutával szemben, ez olykor szerelemmé is fejlődik, de a terapeutákat pont arra képzik, hogy képesek legyenek ezekben a helyzetekben is tisztán látni. Szerintem a legsúlyosabb etikai és szakmai vétség egy pácienst elcsábítani, családterapeutaként egy család széthullásán dolgozni, éveken át zsarolással, fenyegetéssel sakkban tartani.

Az ügy vége természetesen az lett, hogy a férjem elmesélte ezt a szép történetet és találkoztunk a terapeutával. A nő akkor, nyilván félve a felelősségtől, arról beszélt hízelegve, hgy semmilyen tekintetben nem veheti fel velem a versenyt, hallotta, hogy milyen szép vagyok, hogy mennyit keresek, hogy mennyire értékelnek a kollégáim és bevallotta, hogy irigy és gonosz volt. Azért azt is megjegyezte, hogy szerinte mi nem vagyunk összeillők, és csupán be akarta bizonyítani a férjemnek, hogy ez így is van. Az egész elképesztő történet konklúziója az ő számára az volt, hogy "majd ő elszámol a lelkiismeretével". Ennyi? Egy családterapeuta lábbal tiporhatja szakmája szabályait, kiélheti beteges vágyait és utána szabadon folytathatja ámokfutását?

Vajon végeznek pszichológiai vizsgálatot azoknál a terapeutáknál, akik emberek, családok problémáival foglalkoznak?

Erről az emberről számomra nem egy felelősségteljes, érett személyiség jut eszembe. Nem a családterapeután múlott, hogy nem torkollt tragédiába az ő "szakértő" és "önzetlen" segítségének produktuma.

Olyan ember, aki ennyi problémával birkózik, és képtelen a saját életét is rendezni, hogy gondolhatja magáról, hogy hiteles lehet és bármilyen tanácsot is képes adni másoknak?

Hogy engedhetnek gondokkal küszködő családok közelébe ilyen családi hátérrel rendelkező és ilyen felfogású embereket? Nem hiszünk abban, hogy egy beteg ember csak egyszer követ el visszaélést, valószínűleg nem ez az egyetlen eset, amikor bepróbálkozott.

Ez után a botrányos családsegítés után gondolom érthető, ha minden bizalmunk, ha lett is volna, ezek után megszűnt az efféle tevékenységek iránt.

Ez a számunkra igen tanulságos ügy, úgy gondoljuk mások számára figyelmeztetésül szolgálhat, arra vonatkozólag, hogy igen körültekintően kell megválogatni azokat ez embereket, akiket a bizalmukba avatnak.