Feliratkozás hírlevélre

Szendi Gábor: Az antidepresszánsok és az öngyilkosság

Lerágott csontnak tűnik az antidepresszánsok és az öngyilkosság kérdésének feszegetése, ám amíg antidepresszánsok hatására minden évben sok ember hal meg, a kérdést nem lehet "túltárgyaltnak" tekinteni. Ez olyasmi lenne, mint a kardiovaszkuláris vagy a daganatos halálozásra legyintenénk, hogy "túl van tárgyalva".

Aki unja a témát, az pontosan annak a gyógyszeripari propagandának dőlt be, amely azután indult be, hogy az amerikai gyógyszerhatóság (FDA), majd nyomában az európai gyógyszerfelügyelet (EMEA), majd lassan cammogva a magyar gyógyszerhatóság (OGYI) 2004-től fokozott öngyilkossági kockázatra figyelmeztető szöveg megjelentetését rendelték el az antidepresszánsok betegtájékoztatóin.
Ettől kezdve jól ütemezetten, szinte havonta jelentek meg vizsgálatok, amelyek azt bizonygatták, hogy az antidepresszánsok növekvő forgalma javítja a nemzeti öngyilkossági statisztikákat. Ezeket a vizsgálatokat úgy nevezik, hogy ökológiai vizsgálatok. Ilyet roppant egyszerű készíteni. Az ember lekéri a patikák forgalmából az antidepresszáns eladás éves forgalmát és mellé rakja az egy év alatt elkövetett öngyilkosságok számát. Mivel világtrend, hogy ezer egy okból csökken az öngyilkosságok száma vagy össznemzeti szinten, vagy bizonyos korcsoportokban, és az is világtrend, hogy az antidepresszáns eladások száma meredeken növekszik, ezért igen könnyű azt a megtévesztő látszatot kelteni, hogy "íme, növekvő antidepresszáns eladás csökkenő öngyilkossági aránnyal jár". Ez tulajdonképpen a tudomány paródiájának tekinthető, csak mégsem olyan vicces, tekintve, hogy emberek halálából űz térfát, aki ilyen vizsgálatokat jó pénzért vagy a sikerért összefabrikál. Miért tudományparódia ez? Azért, mert két egymás mellett, egymástól függetlenül létrejött adat semmiféle oki kapcsolatban nincs egymással. Vagyis ezekből a vizsgálatokból semmit nem tudunk meg arról, ténylegesen hogyan hat az antidepresszáns szedés az egyes ember öngyilkossági kockázatára. Ha esetről-esetre azt vizsgálnánk, hogyan hat az antidepresszáns szedése az egyes ember öngyilkossági késztetésére, akkor persze hiteles képet kapnánk az antidepresszánsok hatásáról. De így annyi köze van az antidepresszáns szedésnek az öngyilkosság alakulásához, mint bármi másnak, mint mondjuk a növekvő mosópor eladásnak.
Ennek a tudományparódiának az egyik mintapéldánya Robert Gibbons és tettestársai elemzése, amely kétszer kerülte meg a média tálalásában a Földet, mire egy értelmes ember akadt, aki felismerte, hogy a tanulmány egyszerűen blöff. Gibbonsék azt elemezték ki, hogy az amerikai gyógyszerhatóság (FDA) 2004 év decemberében hozott rendelkezése, amely a 18 év alattiak körében antidepresszáns szedés alatt fokozott öngyilkossági kockázatra hívta fel a figyelmet, miként hatott a fiatalok öngyilkosságára. Mivel az tinédzserek körében 2003-ban és 2004-ben némileg növekedett az öngyilkosságok száma, Gibbonsék megkongatták a vészharangot, hogy íme, ide vezet az, ha kevesebb antidepresszánst írnak fel. Ám amikor valaki el is olvasta Gibbonsék tanulmányát, csodálkozva vette észre, hogy Gibbonsék annak az időszaknak az öngyilkossági adatait elemezték, amikor az FDA még ki sem adta a figyelmeztetést. Amikor megkérdezték Gibbonsékat, hogy nem gondolják, hogy ez rossz vicc, akkor azt felelték, hogy az igaz, hogy az FDA figyelmeztetésének semmi köze ahhoz, hogy az FDA figyelmeztetése előtt növekedett a fiatalok körében az öngyilkosságok száma, de viszont ők akkor is fontos dologra hívták fel a figyelmet.

Egyébként Wheeler és munkatársai 2008-ban megvizsgálták, hogyan is hatott az angol hatóságok tilalma, miszerint 18 év alatt (a Prozacot leszámítva) nem írható fel antidepresszáns. Ugyebár azt várnánk, hogy növekedett az öngyilkosságok száma. Valójában, miközben 2004 és 2005 között a felére esett vissza a tinédzsereknek felírt antidepresszáns receptek száma, ez semmit nem hatott az öngyilkosságok számára.

Hasonló tudományparódiáról ad számot Zonda Tamás pszichiáter, öngyilkosságkutató a honlapján. Mint írja, a magyar öngyilkossági statisztika 1988-tól kezdett javulni, s ennek egyik nyilvánvaló oka a kommunista rendszer bukása lehetett.
Rihmer Zoltán, a magyar biológiai pszichiátria ünnepelt szerzője -mint Zonda írja - nem létező adatbázisra hivatkozva "kimutatta", hogy abban a megyében van kevesebb öngyilkosság, ahol több orvos és több felismert depressziós van. Rihmer három évet elemzett az 1985-1987 közti időszakot, de:
1, a depressziósokat állítólagosan országosan nyilvántartó adatbázisra hivatkozott, ami nem létezett.
2, A vizsgált három évben egyetlen évben, 1986-ban bizonyult igaznak a feltevése, a másik két évben az ellenkezője jött ki
3, De még ebben az egy évben is csak úgy volt igaz a tétel, hogy négy olyan megyét kihagyott a számításból, ahol az ott működő orvosegyetemek miatt túl sok orvos volt, és ezek közül két megyében kiugróan magas volt az öngyilkossági arány.

Az így "összehozott" tanulmányocska, miszerint a "megfelelő orvosi /értsd antidepresszáns/ kezelés" megelőzi az öngyilkosságot, akkora nemzetközi siker volt, hogy a szerzők vérszemet kaptak, írja Zonda. Zonda barátian figyelmeztette Rihmert tévedéseire, és javasolta, ismételjék meg a vizsgálatot korrekt módon. "Ezt követően levél érkezik, amiben Rihmer dr. felkér Alapítványa nevében, hogy vázoljam az általam javasolt kutatást. A tervezet elkészül (akkor szép összeget fizetett), a tanulmányt nyilván fiókba teszi, mert nem történik semmi. Csak nem a hallgatásomért...?"
Zonda így folytatja:
"Időközben az Orvosi Hetilapban megjelenik Rihmer újabb (az előző tévedésekből következő) teóriája, miszerint az 1988-ban elkezdődött hazai öngyilkossági ráta-csökkenés egyetlen okaként a depressziós betegek tömegének az eddigieknél sokkalta jobb gyógyítását tartja, melynek egyetlen bizonyítéka, hogy a depresszió ellenes szerek gyógyszertári eladása meredeken megemelkedett. Mint említettük: a hazai öngyilkossági gyakoriság 1988-ban kezdett el csökkenni, a depresszió elleni szerek (AD) emelkedése 1994-ben. Az 1988-1994 közti időben mitől csökkent?"

Zonda így folytatja:
"A fenti cikk miatt már többen felkapják a fejüket a szakmában, ezúttal a Klinikai Biostatisztikai Társaság soros elnöke is, és megjelenik Singer Júlia rövid állásfoglalása a Psychiatria Hungaricában. Kétségbe vonja a két jelenség (öngyilkosságok száma és az eladott gyógyszerek mennyisége közötti) szoros összefüggését."

Zondát ezután Rihmer minden létező tudományos fórumon feljelentette, és természetesen a pszichiátria vezetése Rihmer oldalán állt. Zonda korrekt módon újravizsgálta Rihmer feltevéseit és kimutatta, hogy Rihmer "állítása nem bizonyítható".

"Vita helyett, Rihmer dr. baráti köre koncentrált és minősíthetetlen támadást intéz az Orvosi Hetilap (OH) hasábjain ellenem, de még a patinás lap ellen is." Zondát mindenféle atrocitások érték ezután is.
"Ma már sajnálom, hogy nem hallgattam ügyvédemre és nem indítottam pert a Társaság és a többször említett Kolléga ellen. Akkor talán kiderült volna az igazság", írja.

Zonda keserű zárszava:
"Elindulhat egy hazai és nemzetközi karrier négy-öt olyan közleménnyel, melyek közlését oda nem figyelő szerkesztők közölni engedtek anélkül, hogy utána néztek volna a közlemények adatbázisának, metodikáinak stb. És nincs visszaút. Ő a szakma Mount Everestje, miként legutóbb megtudhattuk egy hazai kongresszuson".

Csak emlékeztetőként jegyzem meg, hogy 2006-ben, amikor tanulmányt írtam a Lege Artis Medicinae című magyar orvosi szaklapnak arról, hogy Rihmer Zoltán tévesen állítja, hogy az antidepresszánsok nem fokozzák az öngyilkossági kockázatot, a tanulmányomat azzal az indokkal, hogy "elfogult", nem jelentették meg (itt olvasható), s mikor az elutasítás történetét megírtam a Mozgó Világnak (itt olvasható), a Magyar Pszichiátriai Társaság Rihmer kérésére 30 millióra beperelt.

Akik tehát ezeket a sokak szerint vicces tanulmányokat írják, azok azért nem ismernek tréfát, ha valaki a tanulmányok színvonalának megfelelően nevetni vagy tiltakozni próbál.

Mit mondanak más vizsgálatok?

Most nem részletezném, amit már Depresszióipar könyvemben (a tudományosabb nyelvezettel írt Antidepresszáns és placebo könyvem itt olvasható), vagy a 30 milliós sértésnek értékelt cikkemben megírtam, csupán röviden annyit: a gyógyszeripar antidepresszáns vizsgálatainak utánelemzései általában 2-4-szeres öngyilkosságkockázatot találtak.

A való életben alkalmazott antidepresszáns kezelések elemzése sokkal többet elmond. Ezekben a vizsgálatokban azon személyek öngyilkossági kockázatáról van szó, akik ténylegesen az antidepresszánst szedték.

Valenstein és munkatársai 2009-es tanulmánya (itt olvasható) szerint a pszichiátrián kezelt amerikai veteránok körében az öngyilkosságok száma akkor ugrik meg a veteránok közt amúgy is magas öngyilkossági arány ötszörösére, amikor "gyógyultan" távoznak a pszichiátriáról. Ez az időszak feltehetően a gyógyszerek elhagyásával is összefügg. Az öngyilkosság gyakorisága az elbocsátástól időben távolodva egyre csökken, s egy év kell a veteránoknak, hogy kiheverjék a kezelést, s az öngyilkosságok száma visszaessen a veteránok körében megszokott magas szintre. Amikor a veteránokat antidepresszánssal kezdték kezelni, a veteránok magas öngyilkossági arányához képest is kétszeresére nőtt az öngyilkosságok száma; antidepresszáns váltáskor háromszorosára szökött fel az öngyilkosságok száma, dózis változtatásakor pedig másfélszeresére nőtt az öngyilkosságok száma.
Összességében amikor változás történt az antidepresszáns adásában (szedés kezdete, dózis vagy gyógyszerváltáskor ill. elhagyáskor), mindig drasztikusan megugrott az öngyilkosságok száma.

Haukka és munkatársai 2008-as vizsgálatában a Finnországban 1994 és 2003 közt antidepresszánssal kezeltek személyre lebontott adatait elemezték. Az antidepresszáns szedésének elkezdését követő hónapban 516%-al nőtt a befejezett (!) öngyilkosságok száma. Erre még durva torzításként mondható volna, hogy "még nem hatott a gyógyszer" és ezek az emberek ezért lettek öngyilkosok. De az antidepresszáns kezelés befejezte utáni hónapban 765%-al nőtt meg az öngyilkosságok száma, ami egyértelműen azt jelzi, hogy a gyógyszer elhagyás okozta megvonási tünetek okozzák a drámai öngyilkosságszám növekedést.

Haukkát és munkatársait a nyomasztó adatok olvastán nyilvánvalóan megkörnyékezték a gyógyszeripar részéről, mert ugyanezekből az adatokból 2009-es tanulmányukban már azt írták, hogy az antidepresszáns szedés alatt az öngyilkossági kockázat alacsonyabb volt, mint az egy receptet kiváltók körében. Ez a konklúzió meglehetősen értelmetlen, és a laikus olvasó (s ilyen a média), azt olvashatja ki belőle, hogy az antidepresszánsok szedése csökkenti az öngyilkosságok számát. A rafinált és homályos fogalmazás pontosan ezt a félreolvasási lehetőséget célozza meg. Miféle összehasonlítási alap ugyanis az egy receptet kiváltók öngyilkossági aránya? Ugyanis nyilvánvaló, hogy akik egy receptet váltanak ki, azok maximum egy hónapig szedik a gyógyszert, és vagy már ez idő alatt öngyilkosok lesznek (és nem váltanak ki több gyógyszert), vagy olyan mellékhatásokat észlelnek, hogy nem szedik tovább a gyógyszert. Egy várhatóan kiugróan magas öngyilkossági arányhoz képest nem feltétlen megnyugtató, hogy a szer további szedésével csökken az öngyilkossági kockázat. Mert kérdés, hogy mennyivel csökken? Na de mégis, mekkora az ő körükben az öngyilkosság, hiszen tudjuk, hogy éppen a gyógyszerszedés elkezdésekor ugrik meg az öngyilkosságok száma. A vizsgált időszakban a finn öngyilkossági statisztika szerint 35-38/100 000 fő évente. Az egy receptet kiváltók körében 131/100 000 fő évente. Vagyis 3-4-szerese az átlagnépességnek. Na most nézzük meg, mennyi az antidepresszánsok tartós szedése alatt.

Citalopram (Citalopram)

78/100 000 fő évente

Fluoxetine (Prozac)

102/100 000 fő évente

Sertraline (Zoloft)

68/100 000 fő évente

Mirtazapine (Mirtazapin)

252/100 000 fő évente

Paroxetine (Paroxat, Rexetin)

101/100 000 fő évente

Venlafaxine (Efectin)

167/100 000 fő évente

Fluvoxamine (Fevarin)

157/100 000 fő évente

Mianserin (Mianserin)

160/100 000 fő évente

Az adatokból az látszik, hogy az antidepresszánsok szedése alatt is a finn átlag 3-6-szorosa az öngyilkossági arány. Egyes gyógyszereknél, mint az Efectinnél, az öngyilkossági arány egészen elképesztően magas.
A szerzők igyekezete tehát, hogy egyszerre írjanak igazat és ugyanakkor kevésbé ijesztőt, erőtlen igyekezet , aki kicsit is beleolvas a szövegbe és nem ragad le az absztrakt elolvasásánál (mint az szokás), máris rémisztő adatokba botlik.

Jick és munkatársai 2004-ben ugyancsak arra következtettek, hogy az antidepresszáns szedés kezdetekor kiugróan magas, 38-szoros az öngyilkosság kockázata azokhoz képest, akik már három hónapja szedik a gyógyszert. A szedés első hónapjában az öngyilkossági kockázat végig magas marad.

Összességében tehát az antidepresszánsok súlyos veszélyt jelentenek, mert jelentősen megnövelik az öngyilkosság kockázatát. Ha hozzávesszük, hogy depresszióban (is) hatástalanok (lásd. Kirsch és mtsi.), akkor aztán igazán értelmetlen halálról beszélhetünk az antidepresszánsok hatására elkövetett öngyilkosságok esetén. Véleményem szerint bűn tehát ezeknek a szereknek a valós kockázatát tagadni, sőt úgy állítani be őket, mintha ezek a szerek védenének az öngyilkossággal szemben.

Hivatkozott tanulmányok:

Wheeler BW, Gunnell D, Metcalfe C, Stephens P, Martin RM: The population impact on incidence of suicide and non-fatal self harm of regulatory action against the use of selective serotonin reuptake inhibitors in under 18s in the United Kingdom: ecological study. BMJ. 2008 Mar 8;336(7643):542-5.
Jick H, Kaye JA, Jick SS: Antidepressants and the risk of suicidal behaviors. JAMA. 2004 Jul 21;292(3):338-43.
Risk of suicidal behaviour significantly increases within the first 10 days of taking antidepressants in people with depression. Evidence-Based Healthcare & Public Health (2005) 9, 63-64.
Haukka J, Arffman M, Partonen T, Sihvo S, Elovainio M, Tiihonen J, Lönnqvist J, Keskimäki I: Antidepressant use and mortality in Finland: a register-linkage study from a nationwide cohort. Eur J Clin Pharmacol. 2009 Mar 5. [Epub ahead of print]
Haukka, J; Arffman, M; Partonen, T; Sihvo, S; Tiihonen, J; Lönnqvist, J: Antidepressant use and mortality in Finland: A register-linkage study from a nationwide cohort Journal of Affective Disorders, 2008, 107(0):S84-S84.
Valenstein M, Kim HM, Ganoczy D, McCarthy JF, Zivin K, Austin KL, Hoggatt K, Eisenberg D, Piette JD, Blow FC, Olfson M: Higher-risk periods for suicide among VA patients receiving depression treatment: prioritizing suicide prevention efforts. J Affect Disord. 2009, 112(1-3):50-8.
Gibbons RD, Brown CH, Hur K, Marcus SM, Bhaumik DK, Erkens JA, Herings RM, Mann JJ: Early evidence on the effects of regulators' suicidality warnings on SSRI prescriptions and suicide in children and adolescents. Am J Psychiatry. 2007 Sep;164(9):1356-63.



































 

 

 

 

 

 

 

Küldje el barátjának, ismerősének!