Feliratkozás hírlevélre

Bruce Bower: Veszélyes DNS: Génekhez kötődik a kezelés alatti öngyilkossági gondolat

Fordította: Szendi Gábor
Forrás: ScienceNews

Két génkombináció jelenik meg gyakran az elterjedt antidepresszáns gyógyszerekkel kezelt öngyilkosság gondolatával foglalkozó depressziós betegekben, állapította meg egy új vizsgálat.

A vizsgálatban a veszélyes génekkel rendelkező, antidepresszánsal kezelt betegek körében az öngyilkossági gondolatok 2-15-ször voltak gyakoribbak, mint az ilyen génekkel nem rendelkezőkben, mondjk Gonzalo Laje és munkatársai a National Institute of Mental Health kutatói. A résztvevők citalopram-ot kaptak.

"Az eredményeket meg kell ismételni, mielőtt genetikai tesztelésbe kezdünk az antidepresszáns kezelés során fellépő öngyilkossági gondolatok szűrésére", mondja Laje.

A vizsgálat két alapvető gént azonosított, melyek hozzájárulnak az antidepresszáns hatásban szerepet játszó idegi ingerületátvivő anyag, a glutamát receptorainak kialakitásában. E gének változatai láthatólag csak antidepresszánst szedő depressziós betegekben idéznek elő öngyilkossági gondolatokat, vonták le a következtetésüket a kutatók a 2007 októberi American Journal of Psychiatry-ban.

Laje csoportja 1915 depressziós beteget kért fel a vizsgálatra, akik a kormány által szponzorált vizsgálatokban vettek részt különféle kórházakban. A betegek standard dózist kaptak a citalopramból 14 héten át. A kutatók vért vettek a betegektől és 768 helyen 68 gént vizsgáltak meg, amelyekről feltételezik, hogy a depresszióban szerepet játszhatnak. Vizsgálták a különféle génváltozatok gyakoriságát azon 120 beteg közt, akiknél öngyilkossági gondolatok alakultak ki a vizsgálat alatt és öszehasonlították azokéval, akiknél nem alakult ki öngyilkossági gondolat. Korábbi vizsgálatok alapján 4%-ra becsülték azok arányát, akiknél antidepresszáns szedése alatt öngyilkossági gondolatok alakulnak ki.

Minden ember két gént örököl, egyet-egyet a két szülőjétől. Némelyek rendelkeznek a gén mindkét verziójával, másokban csak két azonos gén található.

Az öngyilkossági gondolat leggyakrabban abban az 1%-ban fordult elő, akikben legalább egy darab előfordult az első glutamát génből, függetlenül attól, a pár második tagja az első vagy a második glutamát gén volt. E csoport harmadában jelentkezett gyakran öngyilkossági gondolat.

A résztvevők 41%-ban a második glutamát receptor egyik vagy másik variánsa fordult elő az első glutamát gén nélkül. E betegeknek kb. 20%-nál alakult ki halál- vagy öngyilkossági gondolat.

A résztvevők többségének - 58%-nak - egyik nagy kockázatot jelentő génje sem volt. E betegek 5%-a számolt be öngyilkossági gondolatokról.

Egy genetikai konferencián Laje csoportja két további génvariánsról számoltak be, amelyek összekapcsolhatók az antidepresszánsra kialakuló öngyilkossági gondolatokkal.

Más kutatók, akik az antidepresszánssal kezelt gyerekek körében követik azokat, akiknél öngyilkossági gondolatok alakultak ki, és próbálnak DNS mintát szerezni tőlük, mondja Myrna Weissman a Columbia egyetem epidemiológusa.

További kutatás az antidepresszáns kezelés genetikai alapját próbálja megalapozni, mondja Weissman. Laje vizsgálatában az öngyilkossági gondolatokkal küzdőknek mindössze 25%-a javult az antidepresszánsra, míg akik nem panaszkodtak ilyenre, azoknak 42%-a javult.

Kommentár:
A vizsgálat több szempontból figyelmet érdemel, mert a pszichiátria összes problémáját magában hordozza. Egyrészt, hogy lehet egyszerre igaz az, hogy megtalálták az antidepresszánsok keltette öngyilkossági kockázat genetikai okát, másrészt pedig az, hogy az antidepresszánsok nem fokozzák az öngyilkossági kockázatot, hanem védenek vele szemben. Hogy lehetséges, hogy Rihmer Zoltán kezében ezek a gyógyszerek védőhatásúak, máshol meg azt kutatják, vajon miért okoznak öngyilkossági gondolatokat (és tetteket)? Hogy lehet az, hogy a pszichiátria mindig azt az érvrendszert kapja elő, ami neki jobban tetszik? Ez az egyik kérdés, ami az én oldalamat fúrja.
A másik az, hogy a vizsgálatból számított öngyilkossági gondolat-kockázat bizony 6.2%. Vagyis a betegek 6.2%-nál alakul ki öngyilkosságot megelőző állapot. Ez, ha belegondolunk, hajmeresztő kockázat egy olyan gyógyszer esetében, amit ma már rutinszerűen írnak fel, s kevés pszichiáter követi betegét, vajon nem alakul-e ki nála öngyilkossági veszély. Az ilyen gyógyszereket azzal szokták átadni, hogy "majd jöjjön vissza egy hónap múlva". Ha a beteg nem jön, akkor vagy meggyógyult, vagy meghalt. Vajon nem a pszichiáternek kéne a beteg figyelmét felhívni erre a nem jelentéktelen kockázatra? Vajon ez nem meríti ki a foglalkozás körében elkövetett gondatlan veszélyeztetést?
Igazság szerint nem lehet elégszer elmondani, hogy ekkora kockázatot jelentő gyógyszernél az az igazán elképesztő, hogy valójában ezek a gyógyszerek a független elemzések szerint hatástalanok depresszióban. Gyógyszereknél szokás kockázat/haszon elemzést végezni. Na de ha nincs haszon? Akkor mit elemzünk?
A vizsgálat következő problémája a hibás feltevések sorozata. Egyrészt a depressziót nem a gének, hanem az életkörülmények és az azokra adott lelki reakciók okozzák. A depressziónak tehát nincsenek génjei. Bizonyára vannak fokozottabb szorongásosságra hajlamosító gének, de ezek maximum arra predesztinálnak, hogy rossz családi környezetben felnevelkedve az ember rosszabbul tűrje az élet viszontagságait. A másik probléma, ami mellett elmegy a vizsgálat, hogy egyáltalán hatnak-e a szerek. A hatásosságot minden ilyewn vizsgálat úgy kezeli, mintha bizonyított volna, holott nem az. Ez egy tabu kérdés, amit ma már kevesen mernek feszegetni, ha állásban akarnak maradni. A 42%-os "hatásosság" nem sokkal jobb, mint a placebora kialakult javulás. S jól tudjuk, hogy az antidepresszánsok "hatásában" semmi specifikus "antidepresszív" nincs, csupán pl. sokakat álmosítanak, másokat közömbössé tesznek, s a kérdőívekben ez javulásként jelenik meg.
Az viszont kétségtelen, hogy ha bizonyos gének gyakrabban fordulnak elő antidepresszánst szedő, öngyilkosságot megelőző állapotba kerülő személyekben, akkor ennek van köze az öngyilkossághoz. De! Azt találjuk, amit keresünk. Ha 68 gént ellenőriztek, akkor csak azok közt lehet veszélyeztető gént találni. Nyilván van még egy rakás, nem csak a glutamátreceptor variánsa fokozhatja az öngyilkossági veszélyt. Lám csak, egy másik konferencián máris előkerült még további kettő. És lám csak, a nagy kockázatot képviselő gén hiányában is, a betegek 5%-ban ugyancsak kifejlődött öngyilkossági gondolat. Vagyis nincs az a szűrés, ami után nyugodtak lehetnénk. Alapvető naivitás, hogy majd minden gént megtalálunk, ami az antidepresszáns kezelés alatt fokozza az öngyilkossági késztetést, és akkor majd kiszűrjük a veszélyeztetett betegeket.
Egyelőre ott tartunk, hogy a betegek durván a felében (42%-ban) előfordul a veszélyes gén! De még a veszélyes gént nem hordozók 5%-a is mutatott öngyilkossági hajlamot. Őszintén szólva, tehát nem meggyőző, hogy bármiféle szűrés egyszer majd elejét veszi az antidepresszánsok hatására elkövetett öngyilkosságoknak. De hol vagyunk még ilyen szűrésektől? Ma még ott tartunk, hogy a Pszichiátriai Kollégium javaslatára a Lege Artis Medicinae nem közli azt a tanulmányomat, amelynek bevezetője egyedül a figyelemfelkeltést tűzte ki céljául, hogy az orvosok figyeljenek oda jobban az antidepresszánssal kezelt betegeikre, nem lép-e fel öngyilkossági kockázat. De ki akarna itt majd szűrni, mikor az öngyilkossági probléma nem is létezik?