Feliratkozás hírlevélre

A Celexa és Lexapró gyártóját vesztegetéssel és törvénytelen reklámmal vádolják.

Forrás: Reuters
Fordította: Szendi Gábor

WASHINGTON, Feb 25 (Reuters) - Az Egyesült Államok azzal vádolja a Forest Laboratories Inc-t, hogy törvénytelen eszközökkel promotálta gyerekeknek a Celexa (citalopram) és Lexapro (escitalopram) antidepresszánsait utazásokkal és hasonló ajándékokkal megvesztegetve a gyerekorvosokat, akik felírták ezeket a gyógyszereket, nyilatkozta az Igazságügyi Minisztérium szerdán.

Mint az ügyész elmondta, a Celexa gyerekeknek és tinédzsereknek adva nem hatékonyabb, mint a placebo, és ráadásul a Celexát szedő betegek gyakrabban számolnak be öngyilkossági gondolatokról vagy követnek el öngyilkossági kísérletet.

Az FDA (amerikai gyógyszerügyi hatóság) a Celexát csak felnőttkori depresszió kezelésére törzskönyvezte és elutasította a gyermekeknél való alkalmazás engedélyezését, s előírta Forestnek, hogy figyelmeztető feliratot helyezzen el mind a Celexán, mind a Lexapron. A két szer kémiailag hasonló.

Frank Murdolo, a Forest Laboratory a befektetési kapcsolatok helyettes igazgatója azt mondta, hogy a cég minden vizsgálatban együttműködik a kormánnyal 2004 óta.

"Láttuk a kiadott anyagot, de ennyi az egész, hogy láttuk. Meg fogjuk vizsgálni a panaszt, mis is az. Aztán meglátjuk majd, mi a következő lépés."

A Lexapro a Forest sikergyógyszere, 2008 harmadik pénzügyi negyedévében 585.5 millió dollárt hozott a konyhára. A Celexa szabadalmi joga már lejárt, s többé már nem a cég vezető terméke.

A benyújtott keresetben a Forestet azzal vádolják, hogy eltitkolt egy vizsgálatot, amely a Celexát hatástalannak mutatta gyermekeknél, s helyette arra bíztatta eladási szakembereit, hogy egy másik, sokkal pozitívabb vizsgálatot reklámozzon.

A reklám horgásztúrákat, golf és fürdőutakat, sporteseményekre vagy a Broadway színházaiba szóló jegyeket, drága éttermekben való étkezéseket jelentett, állítja a kereset.

Nélmely orvos pénzt is kapott, ha részt vett tanácsadó testületekben.

A Forest látszólag azért fizette azt orvosok résztvételét a tanácsadó testületekben, hogy visszajelzéseket kapjon a Celexa és a Lexapro forgalmazásáról. Valójában, mint a cég belső dokumentumaiban ismételten leírták, a valódi cél az volt, hogy a tanácsadó testületekben a résztvevőket több Celexa és Lexapro felírására késztessék, áll a keresetben.

Az Igazságügyi Minisztérium szerint ezek az akciók sértik a törvényt, amely tiltja a vesztegetést.

Az Egyesült Államok azt állítja, hogy a szövetségi egészségügyi programok ezrével fizettek hamisított és csalással felírt Celexa és Lexapro receptért, amelyeket nem lehetett volna gyermekeknél alkalmazni és elfogadhatatlan, hogy ezekért a felírásokért a Forest megvesztegette az orvosokat, áll a Minisztérium a keresetében.

Kommentár:
Természetesen nem történik semmi különös, ez a pszichiátria és a gyógyszeripar kapcsolatának mindennapos gyakorlata. A cég majd sok évi pereskedés után nyeresége töredékét kifizeti, de sem a pszichiátereknek, sem a cég vezetőinek nem görbül meg haja szála sem. Hogy egy-két gyerek túl van egy szörnyű lelkiállapoton, öngyilkossági kísérleten, melyet a gyógyszer értelmetlen szedése idézett elő, netán meg is halt...? Kit érdekel, ki tudja ezt közvetlen kapcsolatba hozni a bűnös tevékenységgel? Mire a jog malmaiban egy ilyen ügy -ha egyáltalán el is jutna a bíróságig - végigcsorog, a végén csak azt lehet megállapítani, hogy "talán volt szerepe". Ki tudna közvetlen kapcsolatot találni, mondjuk egy antidepresszánst szedő ember halála és aközött a tevékenység között, amit egyes magyar pszichiáterek buzgón kifejtenek, hirdetvén, hogy az antidepresszánsok nem fokozzák az öngyilkosságot. Egy gyógyszer veszélytelenként való beállítása, a páciens szedés alatti követésének elmulasztása, az antidepresszánsok indokolatlan nyakra-főre való felírása nem büntethető. Tegye fel a kezét az, akinek elmondták az antidepresszáns recept átnyújtásakor, hogy fennáll az öngyilkosság kockázata, jelentkezzen az, akit pár naponkénti, hetenkénti jelentkezésre szólított fel a pszichiátere, hogy a gyógyszer szedésekor, dózisváltáskor, elhagyáskor szigorúbban ellenőrizze páciense lelkiállapotát. Amíg nincs baj, addig ezek az intézkedések nevetségeseknek és aggodalmaskodónak hatnak. Végül érdemes megjegyezni, hogy nemcsak ezek az antidepresszánsok, de az összes is, hatástalan gyermekkori depresszióban. Sőt nem csak gyermekkorban, de felnőttkorban, időskorban, bármely életkorban.



































 

 

 

 

 

 

 

Küldje el barátjának, ismerősének!