Feliratkozás hírlevélre

Dr. Jeffrey Dach: Paxil, Prozac és SSRI indukálta öngyilkosság

Forrás: jeffreydach.com

Fordította: Tüll Kriszta


1977-ben elsőéves medikus gyakornokként a chicagói Rush Kórházban dolgoztam az akkoriban is nagyon alacsonynak számító 10.000 dolláros fizetés ellenében. 1978-ra már végzett orvos (MD) voltam, aki felfuvalkodottságában azt képzelte, mindenre tudja a választ. Mivel pénzszűkében voltam, elfogadtam egy állást egy kis illinoisi kórházban, Kankakeeben, éjszakai műszakban a sürgősségi osztály orvosaként. Ez még azelőtt történt, hogy bevezették volna a sürgősségi szakvizsgát, és a gyakornoki időszakom elegendő szakmai tapasztalatnak bizonyult a poszt elnyeréséhez. Nem mellékesen az is segített, hogy az apám is ebben a kórházban praktizált.
Az egyik emlékezetes élményem egy hétvégéről az, amikor az előző műszakban dolgozó orvos elrohant mellettem az ajtóban. Ahogy beléptem, a kezembe nyomtak egy jegyzettömböt és egy sztetoszkópot, és beküldtek a vizsgálóba. Az első páciens egy 11 éves kisfiú volt, aki félrebillent fejjel, élettelenül feküdt a vizsgálóasztalon. Mint kiderült, hazaérkező szülei találtak rá fiukra a gardróbban. Felakasztotta magát. A sürgősségire siettek vele, abban a reményben, hogy még nincs túl késő az újraélesztéshez. A sürgősségi személyzete azonban már nem tudott segíteni rajta. Ekkor jöttem rá, hogy az előző műszakban dolgozó orvos rám hagyta azt a nehéz feladatot, hogy a szülőkkel közöljem, a fiuk meghalt. Ez orvosi karrierem és életem egyik legszörnyűbb élménye volt.
Hasonló leírhatatlan gyászban osztoztak a 19 éves Tracy Johnson szülei is. Tracy átlagosan egészséges, fiatal lány volt, depressziós kórtörténet nélkül. Mivel főiskolai tanulmányaihoz pénzre volt szüksége, ezért résztvevőnek jelentkezett a Lilly cég gyógyszertesztelésére stressz okozta vizelet inkontinencia kezelésére. A díjazás napi 150 dollár volt, és egy SSRI gyógyszer, a Cymbalta szedésével járt. Négy héttel a gyógyszer szedésének megkezdése után Tracy felkötötte magát egy sállal a zuhanyfülkében. David Shaffer az Eli Lilly szóvivője elismerte, hogy Tracy egyike volt annak az öt tesztalanynak, aki SSRI hatása alatt öngyilkos lett. Egyikőjük sem volt depressziós.
Tracy esete nem egyedi. 1400 hasonló SSRI kiváltotta öngyilkossági eset és erőszakos cselekmény ismert, beleértve 18 iskolai lövöldözést, 41 tragédiába torkolló közúti őrjöngést és 110 öngyilkossággal párosuló gyilkosságot. Válaszul ezekre a jelenségekre, az Amerikai Gyógyszerészeti Hivatal (FDA) 2004 március 22.-én kiadott egy SSRI-vel kapcsolatos közleményt, és 2005 januárjában az összes SSRI készítményt fekete keretes öngyilkossági figyelmeztetéssel látta el. 2002-ben 11 millió SSRI készítményről szóló receptet írtak fel, közülük 2.7milliót 12 év alatti gyerekeknek.
Az SSRI gyógyszerek használata olyannyira elterjedt a népesség körében, hogy sok olyan páciens fordul meg a rendelőmben, akik feltűnően kimerültek, nyugtalanok és álmatlanságban szenvednek. Sokuknak lila karikák vannak a szemei alatt és általában hiperaktívak a reflexeik. Az akaratlan arcmozgás, tikkelés, nem akaratlagos száj és nyelvmozgás szintén elterjedtek körükben, és a lakosság nagy hányadában is megfigyelhetőek. Ha például országosan sugárzott politikai beszédeket nézünk, a háttérben ülők akaratlan arcmozgása arról árulkodik, hogy régóta valamilyen SSRI készítményt szednek. Ezeket a mozgásokat tardív diszkinéziának is szokták nevezni, és ide tartozik a nyelv, arc, száj és állkapocs ritmikus, akaratlan mozgása, mint például a nyelv gyakori kinyújtása, rágás, szájbiggyesztés vagy az orcák felfúvása.
A tardív diszkinézia az antipszichotikumok, mint pl. a prolixin és a haldol rettegett mellékhatása, és korábban csak kórházban ápolt pácienseknél fordult elő. Valójában, kezelési ártalomként kialakuló Parkinson kór, annak az akaratlagos mozgások kezdeményezésekor kialakuló remegéses tünetével és a klasszikus kézreszketéssel. Korai szakaszában az SSRI indukálta mozgászavar hatása még enyhe lehet. Egy alkalommal, pl. tenisz partnerem SSRI gyógyszer szedésének tüneteit mutatta. Észrevettem, hogy játszi könnyedséggel tudott védhetetlen, sarokba helyezett labdát ütni, de teljesen szétesett a mozgása a szerválással járó nagy erőfeszítéstől és a szervái rendre elszálltak. Később bizalmasan megvallotta, hogy már évek óta szed SSRI gyógyszert. Bárkinek, aki számára fontos a finommotoros koordináció, tudnia kell erről a mellékhatásról.
A 90-es évek elején, Peter Kramer Prozacra hallgatva (Listening to Prozac) című könyvében azt állította, hogy a Prozac és más SSRI gyógyszerek biztonságosak, nem alakul ki függőség, és akár enyhe társas fóbiák kezelésére is alkalmasak. Kramer még arra a következtetésre jutott, hogy az SSRI készítmények magukban rejtik a jövőbeni 'pszichológiai plasztikai sebészet' lehetőségét, mely a pácienst magabiztosabbá, szókimondóbbá és kevésbé szégyenlőssé vagy pirulóssá teszi a gyógyszer szedésének időtartamára. Szerinte a Prozac egy társas viszonyaiban magabiztosabb személyiséget kreálna. Ezekben az időkben az orvoskollégáim magasztalták az általuk szedett SSRI gyógyszert, és azok, akik nem szedhettek, különböző indokokkal mentegették magukat. A sebészek például nem szedhettek SSRI gyógyszert, mert remegést okozott, és megzavarta a szem-kéz koordinációt, és ezzel munkájukra alkalmatlanokká váltak volna. Természetesen ma már tudatában vagyunk az SSRI antidepresszánsok rejtett veszélyeinek, amelyekről a szakértők, mint David Healy a Hagy egyenek Prozacot (Let them Eat Prozac), Joseph Glenmullen a Prozacra adott negatív reakció (Prozac Backlash) és Peter R. Breggin a Feleselve a Prozacnak (Talking back to Prozac) című könyveikben már évek óta írnak. Az SSRI gyógyszerek nemcsak akatíziát -- egyfajta agitált izgalmi állapot, melyben az emberek öngyilkosságot követnek el -- okoznak, hanem szexuális diszfunkciót (impotencia), remegést, akaratlan test és arcmozgást, tardív diszkinéziát és hiperaktív reflexeket, melyek hiperaktív idegrendszerre utalnak. Az SSRI okozta szexuális diszfunkció visszafordíthatatlan lehet, még a gyógyszer szedésének befejezése után is.
Amint arra David Healy rámutatott, az SSRI készítmények, azaz a szelektív szerotonin visszavétel gátlók (selective serotonin reuptake inhibitor) egyáltalán nem szelektív módon hatnak a neurotranszmitter (idegi ingerület átvivő) rendszerre. Képzeljünk el egy golyót, melyet szabadjára engednek a flippergépben. Az esetek többségében a megfelelő részeknek ütközik, és pontot szerez. A betegek kisebb hányadában azonban a golyó össze-vissza csapódik és nem a célzott neurotranszmitterekre hat, és a gépezet, vagyis az agy egyensúlya felborul. Ilyenkor következik be az akatízia, az az agitált izgalmi állapot, melyben az emberek kárt tesznek magukban vagy öngyilkosok lesznek. Az Amerikai Gyógyszerészeti Hivatal (FDA) szerint, ez minden ötvenedik pácienst érinti. A gyógyszeripari cégek, amelyek a készítmények kipróbálását finanszírozzák, egyszerűen nem vizsgálják ez miért történik így. Például, mit mutatnak a kezdeti laborvizsgálatok azzal kapcsolatban, hogy a népesség melyik csoportja van jobban kitéve ezeknek a mellékhatásoknak? Nincs róla információnk. Pillanatnyilag az egyetlen vizsgálat maga az SSRI készítmény kipróbálása. Ahogy Healy az Amerikai Gyógyszerészeti Hivatal (FDA) meghallgatásán fogalmazott, 100%-al jobban követjük nyomon a postai csomagokat, mint az SSRI készítmények káros mellékhatásait.
A chicagoi Illinois Egyetemen kezdtem el orvosi tanulmányaimat 1972-ben. Robert Mendelshon volt a mentorom, és jó néhányszor voltam vacsoravendége. Ezeken az estéken olyan dolgokat mondott az orvoslás intézményéről, amiket jobbnak láttam mások előtt nem megismételni, mert ezzel orvosi karrieremet veszélyeztettem volna.
Miután egy évig alapvető természettudományi előadásokat hallgattunk, és letettük a vizsgákat, az évfolyamunkat gyakorlatra egy kórházi osztályra szabadították rá. Ez a gyakorlat abból állt, hogy a segédorvosokat és a rezidenseket kísérgettük, amikor betegeket vizsgáltak, és elvégeztük az alja munkát, amiből az egyetemi gyakorló kórház fenntartotta magát. A vizitek a napi rutin részét képezték, és mi fegyelmezetten róttuk a hosszú folyosókat, melyeknek jellegzetes alkohol és rothadás illata volt.
Az első időszakban a belgyógyászatra kerültem, ahol a szokásos betegségekkel találkoztam, mint cukorbetegség, reumatoid artritisz (sokízületi gyulladás), szívelégtelenség, rák és a legkülönfélébb bakteriális és vírusfertőzések. Miután megvizsgáltunk minden beteget, értekezletet tartottunk a folyosón hosszú fehér köpenyeinkben, sztetoszkóppal a nyakunkban, mint egy futball meccs szünetében az összegyűlt játékosok, hogy megvitassuk a diagnózist és a kezelést. Igazából az eszmecsere a rezidensek és segédorvosok között zajlott, és mi csak füleltünk. A segédorvosok és rezidensek rendszeresen vitatkoztak, és ezen viták közben néha berohantak a kórtermekbe, hogy megvizsgáljanak egy-egy pácienst. Mindkét csoport jegyzetfüzetekkel volt felszerelkezve, mely referenciákkal volt tele az orvosi szakirodalomra vonatkozólag. Ez utóbbi a vizsgálatokkal és kezelésekkel kapcsolatos döntéseiket volt hivatott alátámasztani. Egy-egy jobb napon odáig is elmerészkedtem gyakornokként, hogy belekezdtem egy nehezebb intravénás injekcióba, vagy valami nagyon 'ritka' betegséget diagnosztizáltam, mint például a féloldali látótérkiesést vagy akut porphyriát.
Akkoriban az orvosi szakirodalom kőbe vésett igazság volt és mindenek felett megbízható. Elképzelhetetlen volt számunkra, hogy bármely orvos meghamisítaná vagy elferdítené egy kísérlet vagy vizsgálat eredményeit. Végtére is emberek élete forgott kockán. Ez a meggyőződés idővel szép fokozatosan megváltozott. Nem tudnám megmondani mikor kezdtem sejteni, hogy problémák vannak az orvosi szakirodalommal, és sajnálatosan nyilvánvalóvá vált, hogy a orvostudomány nagy része megvásárolható. Ezt a felismerést követően szkeptikus lettem, és mostanában inkább hiszek az adatoknak, mint a leírt következtetéseknek bármilyen orvosi tanulmányról is legyen szó. Az orvosi irodalomban előforduló 'hamisítások' egy közelmúltbeli példáját a BBC egy dokumentumfilmjében láthattunk, mely egy SSRI készítményről, a Seroxatról (Paxil) és a gyermekeknek szóló gyógyszerfelírásokról rántja le a leplet. Ahogy az a korábban leírtakból kitűnt, az SSRI készítményeknek nemkívánatos kockázatai vannak felnőttekben, mint például agitált izgalmi állapot, öngyilkosság vagy erőszakos viselkedés, mozgászavarok és kémiai függőség. Nem nehéz elképzelni, hogy a mellékhatások a gyerekekben sem jelentéktelenebbek, de mi a helyzet a hatékonysággal? Biztosan mágikus hatású tablettáknak kell lenniük valami szörnyű betegséggel szemben, hogy ilyen rettenetes kockázatokat is bevállalnak. Ugyanakkor, Jon Jureidini átfogó tanulmányában, melyben a hozzáférhető adatokat tekintette át, azt találta, hogy az SSRI készítmények csak minimálisan fejtenek ki kedvező hatást gyermekekben. A következőképpen fogalmaz: "A jótékony hatás mértéke valószínűleg nem elegendő ahhoz, hogy indokolja a káros mellékhatások kockázatát, így magabiztosan ajánlani ezeket a gyógyszereket, mint kezelési alternatívát, főleg, mint elsődleges opciót nem helyes."
Irving Kirsch így ír a Megelőzés és Kezelés (Prevention and Treatment) című szaklapban: "Mostanra egyhangú egyetértés alakult ki arra vonatkozóan, hogy a különbség a kiváltott hatást tekintve az antidepresszánsok és a mellékhatás nélküli pirula (inert placebo) között nagyon csekély." Olyan csekély, hogy a gyógyszeripar által pénzelt kísérletek 57%-ban, bár jelentős adagokkal és több száz résztvevővel dolgoznak, nem sikerült jelentős különbséget kimutatni placebo és gyógyszer között. Ezeknek a kedvezőtlen adatoknak a többségét nem hozták nyilvánosságra, és csak azok számára hozzáférhetőek, akiknek joguk van betekinteni az Amerikai Gyógyszerészeti Hivatal (FDA) dokumentumaiba. Az, hogy minimális a gyógyszerre és a placebora adott válasz közötti különbség, szennyes kis titok volt mostanáig. Nem tudtak róla az emberek, a depressziós betegek, de még orvosaik sem.

  1. Azok, akik a placebora a bevezető "mindenki placebót kap" szakaszban túl jól reagálnak már a kezelés elején kiesnek.
  2. Benzodiazepine (Pl. Xanax) nyugtatókat adtak a résztvevőknek, hogy az SSRI indukálta izgalmi állapotot elrejtsék.
  3. A nem kedvező eredményeket hozó gyógyszertanulmányok a fiók mélyén végezték, és nem kerültek nyilvánosságra.
  4. Az öngyilkosságokat érzelmi labilitásként, a gyilkosságokat pedig agresszióként tálalták, így elrejtve őket az engedélyező hatóságoktól.
  5. A placebo ágnál 'könyvelték le' az öngyilkosságokat.
  6. Szellemírók (névtelen hamisitók) bevonása, hogy az orvosi cikkek kedvezőbbek legyenek. (névtelen hamisitók által írt cikkekre neves szerzők neveit vásárolják meg)
  7. Bíróságon kívüli, készpénz fizetéses alkuk SSRI gyógyszer áldozatokkal, ily módon biztosítva a kedvezőtlen adatok titkosságát.


Ezeket és más trükköket használva a gyógyszeriparnak sikerült megszereznie az Amerikai Gyógyszerészeti Hivatal (FDA) engedélyét az SSRI gyógyszerkészítményekre. Mivel az Amerikai Gyógyszerészeti Hivatal (FDA) engedélye az amerikai orvosi rendszer alapja, az első lépés az integritás helyreállítása felé vezető úton az lenne, ha megszűnne az a rendszer, melyben az orvosok nem perelhetők érdekellentétre hivatkozva. Ez a rendszer lehetővé teszi, hogy az orvosok döntéshozóként vegyenek részt az Amerikai Gyógyszerészeti Hivatal (FDA) bizottságainak munkájában, ugyanakkor pénzt fogadjanak el gyógyszercégektől. Ez olyan érdekellentét, mely kimeríti a bűntény fogalmát a szövetségi törvények szerint.
Egy korábbi cikkemben már foglalkoztam a fogyasztót megcélzó gyógyszerreklámok káros hatásaival. A pácienseket direkt célba vevő SSRI készítmény reklámok azt az üzenetet közvetítik, hogy a depresszió egy olyan betegség, melyet a kémiai egyensúly megbomlása okoz az agyban, pontosabban, a szerotonin hiánya, melyet az SSRI helyreállít, így meggyógyítva a betegséget. Az ingerületátvivő szerotonin előanyaga a triptofán (5-HTP) egy természetben előforduló aminosav. Sajnos a fogyasztóknak szóló reklámokban hangoztatott szerotonin hiány koncepcióját az orvostudomány kevéssé igazolta. Ráadásul köztudott, hogy az agyi szerotonin szint biztonságosan növelhető egy a drogériákban kapható étrend kiegészítő, az 5-HTP szedésével. Mi értelme az SSRI készítmények káros mellékhatásainak kockázatát vállalni, amikor egy biztonságosabb alternatíva is létezik?
Az a szerencsétlen, aki elveszti a munkáját, elválik, vagy valamelyik családtagja meghal, most már 'betegségben' szenved, melyet egy kémiai egyensúlybomlás okoz, és amelyre egy SSRI készítményt kell felírni. De hát ez nem egy beteg ember diagnózisa! Ez egy olyan élethelyzet, amely akármelyikünket elszomorítana, és a megfelelő gyógymód a család és a barátok támogatása ebben a nehéz időszakban. Talán a depressziós egyén tele van megoldatlan munkahelyi és családi konfliktusokkal, és az SSRI készítmény érzéketlenné teszi ezekre az elviselhetetlen konfliktusokra, így nem változtat semmit a munkáján vagy a családi életében. Lehet, hogy ez az igazi célja az SSRI készítmények használatának társadalmunkban.
1990 óta, Teicher korszakalkotó cikkének a megjelenése óta tudunk az SSRI készítmények indukálta öngyilkosságról. Hol van a társadalmi felháborodás, mely már évekkel ezelőtt el kellett volna, hogy érje ezen gyógyszerek gyerekek számára való betiltását. A gyógyszeripar, az Amerikai Gyógyszerészeti Hivatal (FDA), és az orvosi szakma továbbra is tömik a gyerekeinket függőséget okozó, mérgező, gyógyulást nem hozó szerekkel. Az egész hátborzongatóan hasonlít a híres Lucas filmre, a THX 1138-ra, Orwell 1984-nek tudományos fantasztikus verziójára, melyben a totalitáriánus diktatúrában a rabszolgasorban tartott polgárokat gyógyszerek segítségével kontrollálják.
A gyermekáldozat központi témája a három egyistenhívő vallásnak. Ábrahám Izsákot a jeruzsálemi Sirató-fal közelében lévő Templom hegyen, egy sziklánál szándékozott feláldozni. Izsák életét végül egy angyal menti meg az utolsó pillanatban, aki azt parancsolja Ábrahámnak, hogy egy kost áldozzon fel inkább. Ma is sok Izsákot és Ábrahámot ismerünk, de az ijesztő, hogy az égen semmi jele angyaloknak.



































 

 

 

 

 

 

 

Küldje el barátjának, ismerősének!