Feliratkozás hírlevélre

Peter Aldhous: A diagnosztikus rendszer a gyógyszeripar szolgálatában?

Forrás:NewScientist 2006 ápr. 29.
Fordította: Szendi Gábor

A pszichiátriai gyakorlatra legnagyobb hatást gyakorló diagnosztikus kézikönyvet (DSM, most a DSM-IV TR van forgalomban) író szakértők zavarbaejtően nagy számban függenek anyagilag a gyógyszeripartól. Ez aggályokat ébreszt a kézikönyvben megadott diagnosztikus szempontok függetlenségét illetően.
Miközben az ilyen összeférhetetlenségek általánosak, a pszichiátriával kapcsolatban ez különösen aggályos, hiszen a diagnózisok nagyon furfangosak.
Az orvosok diagnózisalkotásában meghatározó szerepet játszik a Mentális Betegségek Diagnosztikus és Statisztikus Kézikönyve (DSM), amely kategóriákba foglalja a pszichiátriai betegségeket és diagnosztikus kritériumait. "Adott betegség kategória létezése igazolja a gyógyszerelést.", mondja Mildred Cho, a kaliforniai Stanford Egyetem bioetikusa. "A gyógyszercégeknek késztetésük van arra, hogy befolyásolják a betegségkategóriák alkotóit." Lisa Cosgrove, a bostoni Massachusetts Egyetem klinikai pszichológusa akkor kezdett aggódni az ilyen összeférhetetlenségekkel kapcsolatban, amikor rájött, hogy annak a bizottságnak a többsége, akiknek feladata volt eldönteni, vajon a "premenstruális hangulatzavar" bekerüljön-e a DSM-ben, pénzt kaptak az Eli Lilly-től. 2000-ben a Lilly Prozacját Sarafem néven törzskönyvezte az FDA (amerikai gyógyszerhatóság) a premenstruális hangulatzavar kezelésére.
Ekkor Cosgrove, Sheldon Krimskyvel, a medfordi Tufts Egyetem szakemberével megnézték, vajon a DSM-et összeállító más bizottságok tagjai is anyagi függésben állnak-e a gyógyszeriparral. Ilyen kapcsolat pl., ha valaki kutatási támogatást kap a gyógyszercégtől, fizetett tanácsadója valamely cégnek, vagy a cég által fizetett előadásokat tart. Átlagban, a bizottságok tagjainak 56%-a kapott ily módon pénzeket, és a "szkizofrénia és más pszichotikus betegségek"-et, valamint a "hangulatzavarok"-at tárgyaló bizottságok minden tagja anyagi fügésben volt a gyógyszercégektől, vagyis a függés 100%-os volt. (lásd. Psychotherapy and Psychosomatics 75:154.).
Gyógyszereket mindkét területen nagy arányban alkalmaznak, és a hangulatzavarok esetén a gyógyszeripart rendszeresen éri a vád, hogy "betegségkereskedést" folytat. Már egy minimális változtatás a DSM-ben nagy hatással lehet a gyógyszerfelírási szokásokra. Ez az aggodalom vonatkozik pl. a figyelemhiány/hiperaktivitás zavarra (ADHD). "A diagnosztikus kategória folyamatos kiszélesítését látjuk", mondja James Swanson, az irvini Kalifornia Egyetemről. Cosgrove és Krimsky azt találta, hogy a hiperaktivitással foglalkozó bizottság tagjainak 62%-a függött anyagilag gyógyszercégektől.
Az Amerikai Pszichiátriai Szövetség (APA), amely az DSM-et kiadja, úgy nyilatkozott, hogy szakértőit nem befolyásolják a gazdasági függéseik. Mindazonáltal, a 2011-es következő kiadásra toborzott szakértőknek majd nyilatkozniuk kell az ilyen anyagi érdekeltségeikről. "Ez majd megjelenik a kézikönyvben", mondta az APA-tól Darrel Regier.
Krimsky úgy érvel, hogy az APA-nak biztosítania kéne, hogy a bizottságokban ne legyenek többségben a gyógyszeriparhoz anyagilag kötődő emberek. "Ideje volna, hogy a pszichiátriai szakma komolyan szemügyre vegye önmagát etikai nézőpontból."

Kommentár: Jól ismert, hogy a DSM betegségkategóriáinak száma kiadásról-kiadásra százával növekszik. Ennek oka nem a tudomány "haladása", hanem a mindennapi életjelenségek medikalizálása, vagyis normál közérzeti (testi-lelki) jelenségek betegségként való feltüntetése. Így lesz a rossz gyerekből hiperaktív, a menstruációs időszakban lehangolt nőből hangulatzavarban szenvedő.
A reklámipar mindig is a fogyasztó gondolkodását, világlátását, hangulatát akarja megcélozni. Nem elég egy árut jónak bemutatni, a fogyasztónak azt kell hinnie, hogy adott árú birtoklása, fogyasztása nélkül hátrányt szenved, életminősége rosszabb lesz, mint a többieké. A gyógyszeripar célja tehát a mindennapi életjelenségekről való orvosi- és közgondolkodás átalakítása. Ennek része az, hogy zavarnak, rendellenességnek, betegségnek kezdik tekinteni a gátlásosságot, a hangulatingadozást, a teljesítményszorongást, az orgazmus nehézségeket, a fáradékonyságot, az ingerlékenységet, és sorolhatnánk még a megannyi sajátságot, amiről régen azt gondoltuk, hogy végülis mindenki "valamilyen", van neki egy temperamentuma, egy neveltetése, egy múltja. Mindezekről a sajátosságokról könnyű vizsgálatokkal kimutatni, hogy hátránnyal jár, hogy "beszűkíti" a lehetőségek körét, hogy "szenvedést" okoz. Ám ettől ezek még nem betegségek, nem kezelendő zavarok, s pláne nem adnak okot bizonytalan kimenetelű gyógyszerelésre. Ezeket régen úgy tekintettük, mint ami része a sorsnak, a jellemnek, a képességeknek.
A medikalizálás "tudományosítása" a DSM rendszeren keresztül történik. A DSM diagnosztikus rendszer -a közhiedelemmel ellentétben- nem tudományos eredményeken alapszik, hanem konszenzus eredménye. Vagyis kb. 1000 fehérbőrű, középkorú férfi pszichiáter véleményének összegzése. Egy ideig ők pl. azt mondták, a homoszexualitás betegség. Majd mikor nagyon megerősödtek a melegmozgalmak az USA-ban, akkor meggondolták magukat, és azt mondták, ez nem betegség. Nem a homoszexualitás változott, hanem a véleményük. A DSM tehát véleménygyüjtemény arról, ez az ezer fehér férfi pszichiáter mit gondol normálisnak, és mit gondol betegségnek. Ez a vélemény ingatag, politikai, vallási, ideológiai, gazdasági szempontok uralják. Az utóbbi évtizedekben ez a gazdasági szempont egyre erősebbé vált. A "szakértők" véleményét nagy részben az formálja már, ki a kenyéradó gazdájuk, s mit akar ő betegségnek látni. Innentől a DSM-ben nem a "bölcs emberek gyülekezete" véleményét látjuk viszont, hanem a gyógyszeripar tudománynak álcázott propagandáját. Ezt a konszenzust, amelyben tapasztalatok és fizetett vélemények keverednek, tudományként a DSM mögött felsorakozó, a gyógyszeriparból élő szakmai szervezetek hada szentesíti, a DSM alapján folyó, szintén a gyógyszeripar által szponzorált pszichiátriai kutatások tömege igazolja. A DSM helytállóságát bizonyító kutatások eredményeit aztán a gyógyszeripari reklámokból élő szaklapok közlik, s az eredményeket olyan konferenciákon vitatják meg, amelyeket ugyancsak a gyógyszeripar pénzel. Így mikor egy átlagorvos vagy pszichiáter a kezébe veszi a DSM-et, az már a szent tudomány párlatának tűnik, nem pedig egy propagandagépezet gyógyszereladást olajozó termékének.

Szendi Gábor klin. szakpszichológus