Feliratkozás hírlevélre

László Erika : Egymillió először...

A könyv az "I love lové" nagy sikerű regény folytatása. Mélyen bevilágít a műkereskedelem sötét bugyraiba. Ám én egy másik, a depresszióipar szempontjából sokkal izgalmasabb történetet fedeztem fel a regényben, ennek az lehetne a címe, "Hogyan élte túl Rita a pszichiátriai kezelését". A regény nagy újdonsága, hogy élményszerűen, szépirodalmi formában jeleníti meg a pszichiátria sorsot, személyiséget pusztító ténykedését. Vádirat ez! Hogyan lesz a tragikus megrázkódtatásból, vagyis a hősnő fiának halálából végeláthatatlan, romboló antidepresszáns kúra. A gyász nem betegség. Ám a pszichiátria - bármit is nyilatkoznak hivatalos szóvivői- a krízist, a gyászt, a kiborulást nem emberi támasznyújtással, hanem antidepresszáns kezeléssel próbálják megoldani. A gyász, a válás, a munkanélküliség biokémiai zavar csupán. A zártosztályok dehumanizáló üzemeiben fásult pszichiáterek barkácsolnak emberi szóra és vigaszra váró betegeken infúzióban adott ilyen, majd olyan, majd amolyan antidepresszánssal és nyugtatóval, egészen addig, amíg a szerek nem "hatnak". A szerek persze nem tudnak "hatni", mert a gyászra, a boldogtalanságra, az életproblémákra vegyületek nem tudnak hatni. A legtöbb, ami várható, hogy a beteg eltompul, minden iránt érdektelenné válik, s hízik mint a disznó. Hősnőnk is így jár, a gyászból lesz neki gyógyszerfüggés, kába, közönyös vegetáció. Nem véletlen hasonlatos ez a lobotómia hatásához (amikor a homloklebenyt műtétileg elválasztják az agy többi részétől), mert az antidepresszánsok egyik hatása az un. defrontalizáció, vagyis a kémiai lobotómia. Annyi és annyi beteg elmondta, hogy nemcsak a rosszkedvük, de az érzelmeik is, érdeklődésük is, szexualitásuk is "elmúlt". De a pszichiátriai gépezet kattogásában és a gyógyszeripar harsány sikerpropagandájában elvész az egyes betegek panasza, izolált, egyedi esetekként siklanak át rajtuk, s nem áll össze kórussá a tömeges méretű gyógyszertragédia. Népesség szintű tragédiáról van szó és bűnösökről. László regénye riasztó élményszerűségben mutatja meg azt, amit én Depresszióipar könyvemben népszerű-tudományos stílusban elemeztem. A regény leírja a pszichiátriai kezelések prototípusát. Hogyan avatkozik be illetéktelenül a pszichiátria sorskérdésekbe, hogyan tör-zúz elefántként az emberi lélek porcelánboltjában mérgező, tudományosan igazolatlan hatású vegyületeivel. Miközben a TB kassza üres, a gyógyszeripar és az "árut" terítő pszichiátria milliárdokat zsebel be. S az eredmény: a pszichiátriai mocsarába kerülve az emberek, mint László hősnője is, reménytelenül süllyednek lefelé az egyre súlyosabb gyógyszerfüggésbe, az agyműködés teljes zavarába, a gyógyszer okozta pszichózisba, az öngyilkosságba vagy a gyilkosságba. S a pszichiátria a kikapaszkodni vágyókat újabb és újabb vegyületeivel újra és újra visszataszítja a mélybe. Mert mindig "van másik". Ebből csak lázadással, a gyógyszerszedés megtagadásával, az iszonyú megvonási tünetek elviselésével lehet szabadulni. Vagy öngyilkossággal. László riasztó hűséggel mutatja meg, mi vár arra, aki elhiszi, hogy neki "szerotonin zavara" van, és besétál a gyógyszercsapdába. Mert a gyógyszercsapdába csak befelé vezet az út, kifele csak szökni lehet.
Ha valaki bepillant a Fórumba, hasonló rémtörténetek olvashat. De ugyanilyen történeteket hall az ember rendelőkben, utcán, munkahelyeken. Ez a mi valóságunk, s László Erika végre megírta sok-sok ember visszhangtalan panaszát.
Olvassa el! Mondja el másoknak. Lepje meg pszichiáterét születésnapjára!

Szendi Gábor



































 

 

 

 

 

 

 

Küldje el barátjának, ismerősének!