Feliratkozás hírlevélre

Az első tárgyalás

2007 szept. 6-án a per első tárgyalása lezajlott. A tárgyaláson ügyvédem képviselt, a felperest ugyancsak ügyvédje képviselte. A bíróság láthatólag nagyon alaposan tanulmányozta mind a Buli, Hanta, SSRI cikkemet, mind a felperes beadványát, s megjegyezte, hogy a felperes által másolatban benyújtott cikk sajnálatos módon olvashatatlan, mert a szöveg egy része lemaradt a figyelmetlen másolás miatt.

A bíróság mindkét félhez intelmet intézett:
A felperessel közölte, hogy a keresetben számos olyan pont van, amely nem a per tárgya. Ha az MPT személyiségi jogai a per tárgya, a bíróság nem tud foglalkozni a Rihmer Zoltán számára sérelmes szövegrészekkel, továbbá a bíróság nem kíván állást foglalni abban sem, amit a felperes oda nem illően beleírt keresetébe, hogy az antidepresszívumok hatásos szerek-e. A bíróság nem kíván tudományos kérdéseket eldönteni, mert nem feladata. Végül felszólította a felperest, hogy a következő tárgyalásra gyűjtse össze bizonyító anyagait, amelyek a keresetéből eddig nem világosak. Végül a bíróság irreálisan magasnak minősítette felperes 30 milliós követelését is.

Az alperes felé a bíróság azt az intelmet fogalmazta meg, hogy bár a felperes az inkriminált cikkből kiemelt mondatokat kíván tárgyalni, a bíróság az egész cikket szeretné szem előtt tartani, és nem szeretné, ha az lenne a per végkonklúziója, hogy minden pszichiáter gyógyszerügynök.


A bíróság ezen észrevételét a magam részemről máris elfogadom, sosem gondoltam én sem azt, hogy a pszichiáter szakma egészében korrupt volna. Teljesen világos, hogy télen sem mindenki influenzás még a legvadabb influenza járvány közepette sem. A pszichiáter szakmának megvan a küldetése, amelyet sokan akkor is komolyan vesznek, ha a körülmények ezt megnehezítik. Természetesen vannak tisztességes pszichiáterek, én magam is ismerek ilyeneket. Mindig különbséget kell tennünk egy szakma fertőzöttsége és az egyén immunitása között. Másrészt az sem volt célom, hogy a Magyar Pszichiátriai Társaságot pocskondiázzam. Ez a cikk félreértése, szűklátókörű olvasata. Túl az indulaton, ami minden ilyen publicisztikának sajátja, hisz miért is írna a szerző, ha nem volna felháborodva, ez a cikk intézmények funkcióiról, ill. diszfunkcióiról, szerepzavaráról szól.

A per valódi tárgya részemről a tudomány és a demokratikus szabad sajtó függetlenségének a védelme. A Buli, Hanta, SSRI alapvetően két dologról szól:

A, A Tudomány függetlensége
Hogyan fordulhat elő az, hogy egy szakmai szervezet hivatalos lapjában megjelenhet egy "tanulmány", amely szembemegy a tudományos tényekkel, de ez a szakmai szervezet megakadályozza, hogy egy másik független lapban az e cikkre adott válasz, mely részben cáfolat, részben a tények és a kérdés hátterének ismertetése, megjelenhessen?
A tudományban nincs igazság, csak, csak tények és álláspontok vannak. A tudomány megmerevedik, és ideológiává válik, ha hatalmi eszközökkel megszüntetik a vita lehetőségét. Mivel a tudományos vitákban kikristályosodó álláspontnak jelen esetben különösen nagy hatása volna a pszichiátria működésére, emberek egészségére és gyógyulására, a Lege Artis Medicinae és az MPT közösen felelősek azért, hogy egy ilyen kérdés szakmai tisztázása immáron évek óta késlekedik.

B, A másik fontos kérdés a demokratikus ellenőrzés kérdése.
A demokráciák fejlődése az intézményi ellenőrzések fejlődése. Egy szakmai szervezetnek nem elég a formális (ügyészi, adóhatósági) ellenőrzése, ha annak döntő hatása van az egészségügy működésére és a médián keresztül a közgondolkodásra. Jelenleg társadalmunkban hiányoznak a más demokráciákban már régóta létező un. "watchdog" (házőrző) civil szervezetek, melyeknek éppen az a funkciója, hogy a társadalom fejére növő szervezetek, pl. orvosi-pszichiátriai szakmai szervezetek működését a polgárok jólléte szempontjából ellenőrizze. Ezt nem pótolhatja semmiféle "állami" ellenőrzés, ez a demokráciák tapasztalata. Pl. mind az amerikai, mind az angol gyógyszerfelügyeleti szerveknél számos olyan szakember dolgozik, akik egyben a gyógyszeripar felé is elkötelezett. Az antidepresszánsok öngyilkossági hatását fekete keretes figyelmeztetésbe foglaló FDA egy évtizedig állta a watchdog szervezetek és az áldozatok szüleinek a ostromát, mire kénytelen-kelletlen szembe mert nézni a tényekkel. Egy demokrácia értékmérője a civil kurázsi, hogy hányan mernek szót emelni olyan folyamatos jogsértésekért, amelyet a hivatalos intézmények nem tudnak, nem akarnak kivédeni. Miközben ma hazánkban a politika osztja meg a polgárokat, eközben számos olyan sérelem és ártalom éri a polgárokat, amellyel szemben védtelenek, felkészületlenek.
A demokrácia védelmében kitüntetett szerepe volna a független, szabad sajtónak, amely azonban ezt az ügyet teljes közönnyel kezeli, nem ismerve föl, hogy a sajtószabadság kérdése nyer, vagy veszít ebben az ügyben. A per tárgya: lehet-e tiltakozni a cenzúrával szemben, lehet-e hagyni, hogy szőnyeg alá söpörjenek emberek százezreit érintő kérdéseket. Úgy tűnik, lehet. A média akaratlanul is cinkosa a gyógyszeriparnak, amikor a média számára gyártott vizsgálatokat "megeszi" és önként, hírként teríti a gyógyszeripari promóciós anyagot. Erről már sokan cikkeznek a nemzetközi sajtóban. Jó példa erre a legutóbbi promóciós-kampány, amely az antidepresszánsok magzati ártalmait szóvá tevő vizsgálatok hatástalanítására irányult A média, mint a kiselefánt, elfelejtette, hogy tegnap még az volt a hír, hogy az antidepresszánsok súlyos veleszületett rendellenességeket okoznak, mert ma már az a hír, hogy ez nem is igaz. De az "antidepi ügy" addig is csak addig érdekli a médiát, amíg van benne "szenzáció", pedig a sajtószabadság nem csupán egy hírt ér meg, hanem egy folyamatos kiállást. A Magyar Televíziónál hónapok óta dobozban van egy riportfilm, várva, hogy "aktuális legyen". Az ügyemről írt nyúlfarknyi ismertetőt a Népszabadság illetékes szerkesztője vagy két hónapig nem találta "aktuálisnak". A hír megjelentekor az engem megkereső rádióműsorokat csak "most, azonnal" érdekelte a dolog, de mivel külföldön voltam, egy hét alatt már "elvesztette aktualitását". A szájtomon olvasható közleményemet sok újságnak elküldtem, beleértve a magát Független Hírügynökségnek nevezett szervezetnek is, választ nem kaptam. A magyar sajtó kicsit haldoklik, túlságosan leköti őt is a botrányok tálalása, a példányszámnövelés kényszere, belterjes ügyeken való csócsálás
Ostoba az, aki e sorokat úgy értelmezi, hogy "panaszkodom", hajt a szereplési vágy, és meg vagyok sértve, hogy nem velem foglalkozik mindenki. A hiúságnak ehhez a kérdéshez semmi köze. Ha valami, akkor az igazságérzet az, ami hajt. Ez az ügy nem rólam szól, hanem a sajtószabadságról és a tudomány függetlenségéről. Ha nem én, akkor majd más fogja ugyanezeket a kérdéseket egy nap felvetni. De ha nem, alapvető értékek vesznek el.

A per 2008 február 25-én folytatódik.

Szendi Gábor