Feliratkozás hírlevélre

Ben Harder: Tulajdonképpen érdemes-e szedni az antidepresszánsokat?

Forrás: Discover Magazin 2008 okt. 10.
Fordította: Váradi Judit

Egy pszichológus azt állítja, titkos iparvállalati dokumentumok bizonyítják, hogy valójában mennyire hatástalanok ezek a gyógyszerek.

 

A TANULMÁNY

"Kezdeti súlyosság és Antidepresszáns előnyök: Az amerikai gyógyszerengedélyezési hatóságnak, az FDA-nak benyújtott adatok metaanalízise", Irving Kirsch és mások, megjelent online, Febr 26-án a PLoS Medicine-ben.

A KÉRDÉS

Irving Kirsch már nem küldi el betegeit, hogy antidepresszánst írassanak fel maguknak. "Mint klinikai pszichológus", mondja Kirsch, "betegeimet rendszerint a pszichiáter kollégákhoz utaltam ezekért a gyógyszerekért." De az évek óta tartó kutatásai elvették a kedvét a gyógyszerektől, kiderült, hogy az átlagos betegek esetében hatásuk elhanyagolható a placebokhoz képest. Kirsch nemrégiben kielemezte a tanulmányok sokasága mögött rejlő számadatokat, hogy megválaszolja a kérdést: hatásosak-e az antidepresszánsok?

A MÓDSZEREK

Kirsch és kollégái vonakodtak attól, hogy pusztán a publikált gyógyszer-kísérletekre hagyatkozzanak az elemzés során. Más kutatók megállapították, hogy a publikált kísérletek nagyobb valószínűséggel tüntetik fel pozitívabb fényben a gyógyszereket, mint azok a kísérletek, amelyek nem kerülnek nyilvánosságra. Ezt a "publikációs részrehajlásként" ismert hatást megkerülendő, Kirsch csapata az Információ Szabadsága Törvényt (FOIA) használta fel, hogy az FDA-tól megszerezze az adatokat. Így jutottak hozzá az 1987 és 1999 között jóváhagyott hat antidepresszáns valamennyi gyártó által szponzorált vizsgálati adataihoz - közöttük néhány olyan vizsgálathoz is, amelyet a gyártók sohasem publikáltak. Az adatok már akkor sem fejeztek ki mindent, amit a kutatók tudni szerettek volna. Két gyógyszer esetében például, nem tüntették fel, hogy az átlagos beteg tünetei mennyit javultak a kezelés alatt.
Ezért a kutatók figyelmen kívül hagyták ezeket a gyógyszereket és a másik négyre összpontosítottak - a fluoxetine-re (Prozac), paroxetine-re (Paxil), venlafaxine-re (Effexor), és a nefazodone-ra (korábban Serzone néven árusították az USA-ban) Összeségében 35 kísérletet analizáltak, melynek mindegyikében résztvett a betegek egy olyan csoportja, amely placebot kapott, és legalább egy olyan csoport, amely az említett négy antidepresszáns egyikét kapta. Kirsch csapata mérlegelte, hogy a kezelés előtt az egyes csoportok mennyire voltak betegek, mennyire javult állapotuk a kezelés alatt, és hogy valódi gyógyszert, vagy hatástalan pirulát kaptak e.

AZ EREDMÉNYEK

Ahogyan az várható volt, az antidepresszáns szedésétől jellemzően javultak a betegek depressziós tünetei a vizsgálatok szerint. De a placebo szedésétől is. Összességében a különbség a gyógyszer és a placebo hatás között annyira kicsi volt, hogy az "klinikailag elhanyagolható" volt, kivéve a legdepressziósabb betegek esetében. Kirsch szerint ez egybevágott korábbi megállapításaival. Továbbá, az antidepresszáns terápia mind az enyhe, mind a közepes tünetekkel bíró betegeknél ugyanolyan mértékben javította a tüneteket. "Úgy tűnik, bármely beteg esetében, a legsúlyosabb esetek kivételével, kevés bizonyíték szól az antidepresszáns felírása mellett", állítja Kirsch, "hacsak az alternatív terápiák nem mondanak kudarcot:"

A VIZSGÁLAT JELENTÉSE

Végül a kutatók megállapították, hogy a legtöbb antidepresszánst szedő beteg nem sok egyebet nyerhet a gyógyszerektől, mint a placebo hatást. A beteg depressziójának kezdeti súlyossága azonban befolyásolta a placebo hatást. A placebo - úgy tűnik - kevésbé hat a nagyon depressziós betegekre, mint az enyhébb tünetekben szenvedőkre. Végül is, állítja Kirsch, az antidepresszánsok lényegesen hatásosabbnak bizonyultak a placebonál azoknál a kísérleteknél - és csak azoknál -, amelyekben a leginkább leépült betegek vettek részt.
Blair Johnson, a Storrs-beli University of Connecticut szociálpszichológusa azt javasolja, hogy a legsúlyosabb depresszió eseteit kivéve az orvosok először minden alternatív terápiát fontoljanak meg - ideértve a pszichoterápiát, a tornát, a fényterápiát, az omega-3 zsírsav étrendkiegészítőket, és sok más terápiát.

ELLENVÉLEMÉNYEK

Még ha hatásosnak is bizonyulnak a gyógyszerek, akkor is ezek az eredmények várhatók, mivel a depressziós betegek többsége nem javul az először felírt antidepresszáns hatására, állítja számos kritikus, akik között jelen vannak a gyógyszeripar résztvevői és az orvosok is.

Darrel Regier, az Amerikai Pszichiátriai Társaság kutatásvezetője szerint ez az oka annak, hogy sok beteg állapota nem javult jelentősen. Amennyiben a gyógyszerre nem reagáló betegeken egymás után két vagy három antidepresszánst próbáltak volna ki, állítják ezen analízis bírálói, akkor több javulást tapasztaltak volna. Továbbá, mondják a kritikusok, a Kirschéhez hasonló vizsgálatnak arra kellene összpontosítania, hogy az egyes betegek közül hányan javulnak a kezelésre, nem pedig arra, hogy az átlagos javulás klinikailag értékelhető-e. Az eredmények átlagolásával, a vizsgálat összemossa az egyes betegek jelentős javulását mások változatlan tüneteivel.
Ez igaz, mondja Kirsch, de ha néhányan az átlagnál jobban gyógyulnak, akkor néhányan bizonyára kevésbé javulnak, sőt árt nekik a gyógyszer. A gyógyszerkezelésnek mellékhatásai vannak, mondja. Az egyik mellékhatás az öngyilkosság megnövekedett kockázata.

A VIZSGÁLAT MÖGÖTTI STATISZTIKA

Kommentár:

Fontos rámutatni, hogy az antidepresszáns ipar milyen érveket használ fel arra, hogy hatástalan gyógyszereket továbbra is hatásosnak tudjon beállítani. Nevetséges az a kritika, mely szerint Kirschék "hibát követtek el", amikor az átlagos javulást nézték, ugyanis a gyógyszeripar is pontosan ilyen átlagolással szokta törzskönyvezéskor bizonyítani antidepresszánsai hatékonyságát. Hogy lehet akkor, hogy Kirschék hatástalannak találták az antidepresszánsokat, az ipar szerint meg azok hatásosak? A különbség az, hogy Kirschék a nem publikált vizsgálatokat is bevették az analízisbe, míg a gyógyszeripar csak azokat publikálja, ill. használja fel a törzskönyvezési eljárásban a gyógyszerek hatékonyságának igazolására, amelyben szerencsésen alakulnak a dolgok, és különböző véletlenek folytán a gyógyszert kapó csoport átlaga szignifikánsan jobb lesz a placebo csoporténál. Az ipar cinikusan érvel, sunyin elhallgatja, hány sikertelen próbálkozása volt, mire egy sikerült. Az Edronaxot (reboxetin) pl. az USA-ban azért nem törzskönyvezték, mert 8, azaz nyolc vizsgálatból csak 1 volt sikeres, és a törzskönyvezéshez meg kettő pozitív eredmény szükséges. Más országokban viszont átment a törzskönyvezési procedúrán.
A másik kedvenc érve az iparnak és a pszichiátriának a gyógyszerváltás. Úgy tesznek, mintha ezeknek az antidepresszánsoknak valami specifikus és eltérő hatásaik volnának, és "el kell találni", melyik hat valamely betegnél. Valójában arról van szó, hogy mindegy, mi a második szer, mindig 31%-al nő a második szer hatására javulók aránya, és mindegy, mi a harmadik szer, mindegyiknél 14 százalék javul. A magyarázat következésképen az időfaktor. Tudjuk, hogy a depressziók átlag hat hónap alatt spontán meggyógyulnak, következésképen bármit is szed a beteg, jó eséllyel hat hónap alatt így is, úgy is meggyógyul. A második, harmadik, negyedik szer valójában a kezelés látszatának fenntartása, amíg a természet meg nem gyógyítja a beteg depresszióját. Az SSRI szedés hatása a nemzeti öngyilkosság pozitív alakulására megint az ipar és egyes pszichiáterek cinikus állítása, ami szembe megy azzal a ténnyel, hogy a vizsgálatokban egyértelmű öngyilkossági kockázatot mutatnak ki. Nemzeti szinten miért volna más a hatás, mint mondjuk 300 emberen? Ez az állítás olyan vizsgálatokon alapul, amely nem azok körében vizsgálja az öngyilkosság csökkenést, akiket kezelnek, hanem az össznépességben.
Az öngyilkossági statisztikák világszerte javulnak, s ennek valójában semmi köze az antidepresszáns szedéshez. Ahol az antidepresszáns szedők öngyilkossági statisztikáit tanulmányozták, ott az jött ki, hogy ezek a szerek nem védenek az öngyilkossággal szemben. Ha valami védőhatást tulajdoníthatunk az antidepresszánsoknak, akkor az nem a gyógyszerhatás, hanem a kezelésbe vétel és a beteg figyelemmel kísérése. Ezért születtek olyan eredmények, melyek szerint az antidepresszánsok növelték az öngyilkossági kísérletek számát, de csökkentették a befejezett öngyilkosságok számát. Ez meg hogy lehet, kérdezhetnénk: az antidepresszáns hatására csökken a szándék komolysága? Lehet kicsit öngyilkosnak lenni, meg nagyon öngyilkosnak lenni? Öngyilkossági kísérlet az, ha végül valaki nem hal meg, mert megmentik. Ha tehát az antidepresszánsok növelik a kísérletek számát, akkor a befejezett öngyilkosságok száma csak azért csökken, mert a rokonok és az ápolók résen vannak, és a beteget időben levágják a kötélről, ahova az antidepresszáns juttatta. Hát így védenek ezek a szerek az öngyilkossággal szemben.

Szendi Gábor klin. szakpsz.



































 

 

 

 

 

 

 

Küldje el barátjának, ismerősének!