Feliratkozás hírlevélre

Hans Weiss: Korrupt gyógyászat - cinkos orvosok (Korrupte Medizin. Kiepenheuer és Witsch, 2008)

A könyvet ismerteti: Barna Erika

2008. november 17-én jelent meg Németországban és Ausztriában Hans Weiss új könyve a gyógyszeripar és az orvoslás összefonódásáról. A szerző neve nem ismeretlen hazánkban sem, hiszen néhány évvel ezelőtt itthon is megjelent a "Márkacégek feketekönyve", amelynek gyógyszeriparról szóló fejezete magyar vonatkozású érdekességeket is tartalmazott. Emlékeztetőül: Weiss 2001-ben gyógyszeripari tanácsadónak kiadva magát felvette néhány magyar pszichiáterrel a kapcsolatot, hogy egy új antidepresszáns klinikai kísérleteihez toborozzanak betegeket. Cserébe betegenként 3500 dollárt ígért az orvosoknak, valamint további juttatásokat is kilátásba helyezett. Hogy az üzlet végül mégsem jött létre, az nem a doktorokon múlott: Weiss az utolsó pillanatban egy nem várt mellékhatásra hivatkozva leállította a tárgyalásokat. (Az idézett teljes fejezet itt olvasható.)


Hans Weiss néhány év kutakodás után most egy egész könyvet szentelt a témának. A könyv kedvéért alapított egy gyógyszeripari tanácsadó céget, részt vett számos konferencián, elvégzett néhány szakmai képzést (időnként álnéven) - és mindeközben gyűjtötte az egyre bizalmasabb információkat a gyógyszercégek marketingmódszereiről. Bár ezúttal a német és az osztrák orvosokat vette célba, éppen a 2001-es példa mutatja, hogy a gátlástalanság határa egészen biztosan nem Hegyeshalomnál van.

Egymás közt, őszintén

A könyv elején bepillantást nyerhetünk egy gyógyszeripari kongresszusra, ahol az is kiderül, mi van a csillogó propaganda hátterében. Szó esik az alig létező fejlesztésekről, a másolt és "kicsit módosított" gyógyszerekről, a telített piacról, a magas marketingköltségekről, valamint a megfelelő orvospartnerek megtalálásáról. Utóbbi különösen fontos téma a gyógyszercégek számára: a hatékonyságuk (és természetesen a nyereségük) növeléséhez a véleményformálókat kell megtalálják, akiknek szakmai ajánlásán keresztül a széles orvosi réteget lehet elérni. A konferencia egyik fő üzenete: tudj meg mindent az orvosokról (hogyan gondolkoznak, milyen a beállítottságuk, hogyan lehet őket befolyásolni és milyen gyógyszerfelírási szokásaik vannak) azután támadj célzottan. Kevesebb kiadás gyógyszerügynökökre, több befektetés a véleményformálókba. Hogy a gyógyszeripar ne csak sötétben tapogatózzon, hatékony segítséget kap az IMS Health nevű kutatócégtől, amely világszerte gyűjt orvosi és gyógyszeripari adatokat. Az IMS nem csak az egyes gyógyszerek forgalmát listázza hónapról hónapra, sok orvos némi honoráriumért cserébe teljes betekintést enged a legkényesebb adatai közé is: "minden kiállított receptről, diagnózisról, páciensadatról, laboreredményről számot adnak, mint ahogyan a továbbképzéseket, gyógyszerügynöki találkozókat és az igényelt tájékoztató füzeteket is nyilvántartják. Talán nincs még egy olyan szakma, amelyet így átvilágítanának és felügyelnének, mint az orvosokat." - írja Weiss.
Az IMS "Scriptrac" nevű adatbázisából a gyógyszercégek pontos profilokat tudnak felállítani, amely alapján célzott ajánlatokkal kereshetik fel a "csúcskategóriás" orvosokat. Az adatokat egyedül Németországban 31.000 orvos (köztük 19.300 általános orvos és belgyógyász) szolgáltatja - azaz a németországi orvosok mintegy harmada vesz részt saját behálózásában!

A szerző külön fejezetet szentelt az irreálisan magas gyógyszeráraknak. Néhány gyógyszer példáján keresztül megtudhatjuk, hogy a hatóanyag költségek az eladási ár átlagosan 2%-át teszik ki. A többi marketing (kutatási költségként elkönyvelve), illetve színtiszta haszon. Minél nagyobb szükség van az adott gyógyszerre - pl. rák esetén, annál nagyobb a különbség. Egy extrém, ám korántsem egyedülálló példa: a Taxol nevű rákgyógyszerrel a BMS 2 millió euró éves forgalmat bonyolít. Egy csomag gyógyszer 696,70 euróba kerül, míg a hatóanyag költséghányada kb. 0,16%. A gyógyszercégeknek természetesen az az érdeke, hogy a minél nagyobb nyereséget hozó termékek forgalmát növeljék. Bár a legtöbb országban szabályozzák a gyógyszerfelírást, a gyakorlatban azonban az orvosok mégis inkább a számukra is hasznot hajtó originális (tehát szabadalmi védettséget élvező) gyógyszereket részesítik előnyben a jóval olcsóbb generikus gyógyszerekkel szemben. A könyvből azt is megtudhatjuk, hogy átlagosan mekkora összeggel motiválják erre az orvosokat.

Vérnyomást szabályozó gyógyszeripar

Az már szinte közismert tény, hogy nincs olyan orvoskongresszus, ahol ne lenne jelen a gyógyszeripar. A szerző személyesen is részt vett néhány kongresszuson, amelyen minden sarkon gyógyszerreklámba (és persze kisebb-nagyobb ajándékokba) botlott, továbbá az előadó szaktekintélyek döntő többségének komoly gyógyszeripari érdekeltségei voltak. Egy-egy hatóanyag vagy akár konkrét gyógyszer népszerűsítéséért több ezer eurós honoráriumot kapnak az előadók az őket szponzoráló gyógyszercégektől. Ám a szűkülő piac további lépésekre is készteti a gyógyszeripart. A könyvben Weiss részletesen ismerteti, hogyan teremtettek piacot a magas vérnyomást kezelő gyógyszerek számára. A recept egyszerű ám hatékony: le kell szállítani a határértékeket, és máris teremtettünk kb. 6 millió új német felhasználót. És ne higgyük, hogy ez a csalás kizárólag Németországban volt hatékony. 1999-ben a WHO irányelvet adott ki a magas vérnyomás kezelésére, amely alapját képezi minden nemzeti és nemzetközi kezelési protokollnak. Ugyan később elismerték, hogy a szakértői csoport, amelynek adatai alapján az irányelv született, nem volt teljesen független a gyógyszeripartól, a határértékek a mai napig érvényben vannak.

Egy gyógyszer életútja

A szerző a Zyprexa nevű un. atipikus neuroleptikum (szkizofrének kezelésére szolgáló gyógyszer) példáján keresztül mutatja be, milyen trükkökkel, hazugságokkal és manipulációval éri el egy gyógyszergyár, hogy a komoly mellékhatások ellenére a termékét világszerte alkalmazzák és ezáltal sokmilliárdos bevételre tehessen szert. A Zyprexát gyártó Eli Lilly a legnagyobbak közé tartozik: 2007-ben a 13 milliárd euró éves forgalmával a 10. helyet foglalta el a gyógyszeripari ranglistán. E forgalomnak mintegy 30%-át a Zyprexa biztosította. A sikert egyrészről az amerikai kormányhoz fűződő kapcsolat garantálta, hiszen a korábbi elnök, George Bush egy ideig az Eli Lilly igazgatósági tagja volt, fia, George W. Bush egyik biztonsági tanácsadója pedig a gyógyszercég vezérigazgatója volt. Emellett az Eli Lilly 2000 és 2004 között hat-hétjegyű összegű támogatásokkal segítette Bush kampányát. Amikor 1992-ben lejárt a korábbi "slágertermék" Prozac szabadalmi védettsége, sürgősen találni kellett egy új csodaszert. Két évvel később ez lett a Zyprexa, amelyhez a cég komplett élettervet is készített. A terv egyik fontos pillére az agresszív marketing volt. Minden leányvállalatnak kiadták, hogy készítsenek a helyi szokásokhoz illeszkedő marketingtervet, és az üzenet eljuttatásához önsegélyező csoportokat illetve orvosi véleményformálókat használjanak. Bár a terméket eredetileg csak szkizofrének kezelésére engedélyezték, az Eli Lilly komolyabb terveket szőtt. Céljuk az volt, hogy kiterjesszék az alkalmazást más területekre is, mint pl. mániás depresszió (lásd. vonatkozó cikkem), személyiségzavarok, pszichikai zavarok (olyanok is, amelyek gyógyszerek mellékhatásaként jöttek létre), mánia, figyelemzavar, illetve gyermekek és fiatalkorúak kezelése. Egy 1999-es belső dokumentum az élettervnek megfelelően az alábbi lehetséges alkalmazási területeket sorolta fel: idős emberek, impulzus-kontroll zavarok, játékszenvedély, kábítószer függőség, dadogás, hányinger. A dokumentum tartalmazott ezen kívül még néhány kézzel írt jegyzetet is, amelyek a marketingüzenetekre vonatkoztak: "új piacot teremtünk" illetve "A Zyprexa biztonságos és hatékony". A korlátozott pszichiátriai piacra is talált valaki egy elmés megoldást: ráfirkálta a lapra, hogy "50.000 általános orvos". Az Eli Lilly célja tehát az volt, hogy a Zyprexát egy háziorvosi praxisban is felírható, enyhe pszichikai problémák és viselkedési zavarok kezelésére szolgáló, bárki által szedhető gyógyszerré pozícionálja. A nagyszabású marketingkampányt előkészítő konferencián szó sem esett a pszichiáterekről, a fókusz az általános orvosokon volt: "Reklámüzenetünk a páciens tünetein és nem az egyes diagnózisokon alapszik. A stratégiai célunk, hogy az általános orvosok szemében a Zyprexa egy teljesen hétköznapi gyógyszerré váljon. A stratégiánk forgalomnövekedést céloz, nem pedig egy kis piaci szegmens elfoglalását."

A kampány sikeresen el is indult, ám 2001-ben viharfelhők gyülekeztek, igaz, egyelőre csak házon belül. Egyre gyakrabban került szóba, hogy a Zyprexa cukorbetegséget okozhat, és az sem volt elhanyagolható mellékhatás, hogy egyes betegek akár 36 kg-ot is híztak a gyógyszer hatására. Egy ideig ugyan gondolkoztak a cégnél azon, hogy nyilvánosságra hozzák ezeket az eredményeket, ám az egyben komoly visszaesést is okozott volna a forgalomban, így hallgattak. 2002-ben a japán gyógyszerhatóság ugyan kötelezte az Eli Lillyt, hogy a Zyprexa betegtájékoztatójában tüntesse fel a cukorbetegséget, mint ellenjavallatot, Európában és az Egyesült Államokban azonban továbbra sem hívták fel a figyelmet erre a mellékhatásra. Minden szóbeszéd és kritika ellenére a Zyprexa a 2005-ös enyhe visszaesés kivételével évről évre növekvő bevételt hozott:

1999: 1,88 milliárd dollár
2000: 2,35 milliárd dollár
2001: 3,09 milliárd dollár
2002: 3,70 milliárd dollár
2003: 4,30 milliárd dollár
2004: 4,42 milliárd dollár
2005: 4,20 milliárd dollár
2006: 4,37 milliárd dollár
2007: 4,76 milliárd dollár

Hosszútávon azonban nem csak a mellékhatások, hanem a konkurencia is veszélyeztette a Zyprexa sikerét, így 2002 júliusában egy új, globális marketingtervet készítettek. A stratégia alapja ugyanaz volt, mint korábban: kibővített alkalmazási területeket találni. Klinikai vizsgálatok indultak, hogy a Zyprexa alkalmazható-e időskori demenciában, poszttraumás stressz szindrómában, és főként gyerekek valamint fiatalkorúak körében. Az egyik ilyen kutatást 23 (5 és 14 év közötti) gyereken végezték, akiket a kutatásban részt vevő pszichiáterek mániás depressziósként diagnosztizáltak - annak ellenére, hogy erre a korosztályra nincsenek megfelelő diagnosztikai kritériumai a betegségnek. A 14 kutatóból 6 az Eli Lilly alkalmazottja volt, a többi 8 pedig szoros kapcsolatokat ápolt különféle gyógyszergyártókkal. Példaként a szerző Dr. Joseph Biedermant, a Harvard Orvosi Egyetem befolyásos gyermekpszichiáterét nevezi meg, aki tanácsadásért, előadások tartásáért és kutatásban való részvételért az alábbi cégektől kapott honoráriumot: Eli Lilly, Abbott, AstraZeneca, Bristol-Myers Squibb Celltech, Cephalon, Eisai, Forest, GlaxoSmithKline, Gliatech, Janssen Novartis, Noven, Neurosearch, Ortho-McNeil, Otsuka, Pfier, Pharmacia, Shire, UCB Pharma és Wyeth (saját bevallású adatok, forrás: "Child and Adolescent Psychiatric Clinics of North America, 2008 április) (A pszichiáter azóta bűnvádi eljárás alatt áll, mert óriási összegeket titkolt el, melyeket a gyógyszeripartól kapott. Lásd a vonatkozó a írásomat!)
A kutatások mindegyikében drámai mellékhatásokat tapasztaltak. 8 hét alatt a gyerekek mintegy 7,5 kilogrammot híztak. A részt vevő orvosok ezt a kutatás összefoglalójában a következőképpen fogalmazták meg: "A gyógyszer jól tolerálható."

Nem csak a gyermekek váltak kísérleti nyulakká, hanem az idős emberek is. Bár kezdetektől fogva célkitűzés volt a Zyprexa demenciában való alkalmazása, a kétséges kutatási eredmények miatt sem az európai, sem az amerikai hatóságok nem engedélyezték az időskori felhasználást. Hivatalosan tehát nem hirdethették ennek a betegcsoportnak a gyógyszert. Volt azonban egy kiskapu: az orvos felírhat az alkalmazási területen kívül is bármely gyógyszert, amennyiben vállalja a jogi következményeket. Bár tilos az ilyen felhasználást reklámozni, az Eli Lilly mégis megtette ezt, méghozzá sikerrel. Az IMS adatai szerint 2005 első negyedévében a német orvosok 984.000 receptet állítottak ki Zyprexára és más atipikus neuroleptikumokra. Ebből kb. 5%-ot időskori demenciában szenvedő betegeknek. 2004-ben egy berlini szaklap, majd 2005-ben az amerikai gyógyszerhatóság is kiadott egy figyelmeztetést, miszerint a Zyprexa demenciában való alkalmazása nem megengedett, és mintegy 2%-kal növeli a halálozást. A számítás szerint tehát csak Németországban évente 4000 idős ember hal meg a Zyprexa és más atipikus neuroleptikumok következtében. Összehasonlításképp: A Bayer Lipobay nevű gyógyszerét 2001-ben világszerte kivonták a forgalomból, mert a mellékhatások miatt kb. 100 beteg meghalt.

2008 márciusában Connecticut állam beperelte az Eli Lillyt illegális marketingért, valamint a mellékhatások eltitkolásáért. Richard Blumenthal, aki az állam nevében a pert képviselte, nem finomkodott vádbeszédében: "Illegálisan szervezett hálózat és hazugságok segítségével az Eli Lilly egy milliárdos nagyságrendű gyógyszerüzletet bonyolított - a betegek életének és az adófizető állampolgárok rovására. Marketingjük beteges mottója így hangzott: A profit fontosabb a betegeknél, az eladás fontosabb a biztonságnál. Nyereségvágytól hajtva az Eli Lilly orvosokat, gyógyszerészeket és köztisztviselőket vesztegetett meg - akik közreműködtek és ezáltal meggazdagodtak."
Kalifornia és Florida állam is vizsgálatot indított az Eli Lilly illegális kereskedelmi tevékenysége ellen. A New York Times tudósítása szerint 2008 januárjában a cég peren kívüli megegyezést kötött minden folyamatban lévő és leendő perére. A kártérítés lehetséges összegének 1 milliárd dollárt neveztek meg, ami igazán aprópénz ahhoz a 37 milliárd dollárhoz képest, amit a konszern 1996 óta a Zyprexa révén keresett.

Kísérletek és kísértések

Weiss gyakorlatilag megismételte a 2001-es magyarországi kutatását: ezúttal német és osztrák orvosokat keresett meg egy gyógyszergyár nevében, hogy busás honoráriumért cserébe megfelelő beteganyagot szolgáltassanak klinikai kísérletekhez. Az Orvos-Világszövetség Helsinki deklarációja kimondja, hogy "emberen (betegeken) csakis az esetben végezhető orvosi kutatás, ha ennek tárgya oly mértékben fontos, hogy meghaladja a kutatás alanyaira háruló - a kutatás lényegéből következő - kockázatokat és terheléseket". Tartalmaz továbbá egy fontos kiegészítést:
"...különös gondot kell fordítani a placebo-kontrollált kísérletekre és hogy az eljárás általában csak akkor használható, ha nincs bizonyított terápiás eljárás. A placebo-kontrollált kísérlet azonban etikailag elfogadható lehet bizonyított terápiás eljárások megléte esetén is, a következő feltételek fennállása esetén:
- Ahol feltétlenül szükséges és tudományosan helytálló módszertani okok miatt szükséges meghatározni egy profilaktikus, diagnosztikus, vagy terápiás eljárás hatásosságának, vagy biztonságának meghatározására.
- Ahol egy profilaktikus, diagnosztikus, vagy terápiás eljárást kisebb jelentőségű körülmény szempontjából vizsgálnak, és a placebót kapó résztvevők nincsenek kitéve komoly, vagy visszafordíthatatlan károsodás kockázatának."

Weiss összesen három különféle betegséggel kapcsolatban végzett felméréseket: súlyos depresszióban szenvedő (öngyilkosságra hajlamos) betegeket, magas vérnyomással küzdő cukorbetegeket, illetve migrénben szenvedőket keresett placebo-kontrollált kísérletekhez. Mindhárom esetben komoly veszélynek vannak kitéve a placebóval kezelt csoport tagjai, továbbá mindhárom betegség esetében létezik a szakirodalom szerint elfogadott és bizonyított terápiás eljárás. Ennek ellenére a kutatás eredménye megdöbbentő:

- A megkérdezett 6 pszichiáter (5 németországi és 1 ausztriai) közül csak egyetlen egy utasította vissza határozottan azt az ajánlatot, hogy súlyosan depresszív betegekkel kísérletezzenek. A többiek - bár volt köztük olyan, aki etikailag megkérdőjelezhetőnek minősítette a kutatást - hajlandónak mutatkoztak a kutatásban való részvételre.
- Három kardiológus mondott igent egy ötéves kutatásra, amelynél magas vérnyomásban szenvedő cukorbetegek egy csoportján kellett volna placebo-kontrollált vizsgálatot végezni, vállalva a szívkárosodás, szívinfarktus vagy az agyvérzés nem csekély kockázatát.
- A legnevesebb németországi neurológus pedig néhány száz migrénes beteget kezelt volna placebóval a kísérlet - és persze a honorárium - kedvéért. A súlyos migrén nem csak komoly fájdalommal jár a beteg számára, de bénulásos és ájulásos tüneteket is okozhat.

Feketelista

A könyv utolsó 70 oldalán megtalálható az összes gyógyszercég eddig ismertté vált bűnlajstroma, valamint a legnagyobb véleményformáló orvosok (ezen belül: onkológusok, pszichiáterek, neurológusok és kardiológusok) gyógyszeripari érdekeltségeinek listája.
A szerző szerint az orvosok és a gyógyszeripar kapcsolatában négy szabály érvényesül:
1. A gyógyszercégeknek nagyon sok pénzük van
2. A pénz csábító
3. Az orvosokat függetlennek hiszik
4. Minél befolyásosabb egy orvos, annál nagyobb a valószínűsége annak, hogy egy vagy több gyógyszercég fizet neki azért, hogy tanácsadóként, előadóként vagy kutatásvezetőként tevékenykedik.

Neves angol szaklapok minden szerzőtől megkövetelik, hogy közölje a gyógyszeriparhoz fűződő pénzügyi kapcsolatait. Ez lehetővé teszi az olvasó számára, hogy megítélje, mennyire független egy publikált eredmény. (Ez a politika azonban nem elég elterjedt, és semmiféle szakcióval nem jár, ha valaki letagadja anyagi támogatóit, vagy meghamisítja az adatokat. szerk. megj.) Német nyelvterületen még ma is inkább az "úriember pénzügyekről nem beszél" szabály érvényesül. Ugyanakkor, ha valaki nemzetközi elismertségre vágyik, akkor elengedhetetlen, hogy angol lapokban is publikáljon. Lassanként tehát a német nyelvterületen is meghonosodik ez a szokás. Néhány német szaklap már ma is megköveteli a szerzőktől a pénzügyi adatok közzétételét. Meg kell jegyezni azonban, hogy ezek az adatok időnként vaskos hazugságokat is tartalmaznak.

A könyv megérné a magyar kiadást, ma már az emberek egyre inkább tudni akarják, hogyan él vissza a gyógyszeripar és az orvoslás a belévetett hagyományos, de mára egyre inkább csak kényszerű bizalommal.
Fordító már van, már csak egy bátor kiadó kerestetik.


































 

 

 

 

 

 

 

Küldje el barátjának, ismerősének!