Feliratkozás hírlevélre

Faludi Gábor: Klinikai vizsgálatok: hány hatékony antidepresszívumot veszítünk el?

Megjelent: Neuropsychopharmacologica Hungarica 2005 szept. 103-104. old.


   Az utóbbi években egyre többen megkérdőjelezik az antidepresszívum vizsgálatokban alkalmazott módszereket, mivel a tanulmányok szerint 50%-ban nem mutatható ki különbség a placebo, az aktív kontroll és a kutatott szer hatékonysága között. Ezzel ellentétben az ún. "negatív vizsgálatban" az aktív kontroll szer és nem a kandidáns antidepresszívum a hatékonyabb a placebónál. A sikertelen vizsgálatok következtében több gyógyszergyár hagy fel a jelentős antidepresszív potenciálú szerek további fejlesztésével.
   Egy hangulatjavítónak két duplavak, placebo-kontrollált, randomizált vizsgálatban kell bizonyítani, hogy a vizsgált szer biztonságos és a placebónál szignifikánsan hatékonyabb. A placeboreszponderek aránya a legzavaróbb tényező, mely megnehezíti az aktív szer és a placebo közötti különbség kimutatását. Figyelembe kell vennünk azt is, hogy a vizsgálatba kerülő betegek sokkal nagyobb odafigyelést kapnak a kezelésük során, mint azok, akik az általános egészségügyi ellátást veszik igénybe. A szűréskor és utána hetente találkoznak a vizsgálat koordinátorával, a nővérrel és a pszichiáterrel, állandóan elérhetik a vizsgáló team egyik tagját, ha mellékhatást vagy változást észlelnek az állapotukban. Ezzel ellentétben a pácienseknek a pszichiáterrel való találkozásra sokat kell várniuk. Az un. "placebo-reszponderség" a rövid távú vizsgálatok sajátossága. Ha pl. placebo-reszponderek kerülnek a vizsgálatba, a placebo karon gyorsan relapszusba kerülnek, és az aktív karra kerülve sem változik az állapotuk. A placebo-reszponderség nem új keletű probléma, de az utolsó 10 évben gyakrabban fordul elő.
   Látnunk kell, hogy a klinikai vizsgálatok üzleti hasznot hoznak és az ún. "pivotal" vizsgálatoknak az a célja, hogy elősegítse a szer széles körben való alkalmazását. Előfordulhat, hogy a vizsgálatokat szervezők nem a megfelelően képzett vizsgálókkal dolgoznak együtt. Az akadémiai vizsgálóhelyek sem biztosítják a vizsgálat sikerét, a kutató orvosok nem mindig megfelelőek a vizsgálatban való részvételre. A bevont betegek sem mindig felelnek meg a követelményeknek, felerősítheti ezt a folyamatot a rövid bevonási periódus, a vizsgálók anyagi érdekeltsége minél több beteg bevonására, a szponzornak pedig az az érdeke, hogy a lehető legrövidebb időn belül befejezze a vizsgálatot. Ehhez még hozzájön, hogy a depressziót még ma is a tünetek megléte alapján, biológiai tesztek nélkül diagnosztizálják.
   Több gyógyszer klinikai fejlesztését fejezték be a vizsgálatok kudarcai miatt.
   A kilencvenes évek elején néhány évre polcra tettek egy hatékony szelektív noradrenalin reuptake gátlót, egy multicentrikus depresszió vizsgálat eredményei miatt, amikor nem sikerült a szer hatását elkülöníteni a placebótól. Ebben a vizsgálatban a triciklusos desipramin sem különült el a placebótól. Mostanában az USA-ban figyelemhiányos állapotok kezelésében kezdték alkalmazni a szert. Brunello és munkatársai "off label" antidepresszívumként alkalmazták, és hatékonynak találták monoterápiában és augmentációban is a depresszió kezelésében.
   A substance-P receptor antagonista fejlesztése is megrekedt néhány vizsgálat kudarca miatt, amikor nem sikerült elkülöníteni az aktív szert a placebótól. Több új szer fejlesztéséről mondtak le a magas placebo reszponder ráta miatt, melyek hatékonynak bizonyultak a terápia rezisztens depresszió kezelésében.
   Valószínűtlen, hogy egyetlen szer hatékony lehet az összes depresszió-szindróma kezelésében, mivel a depressziók klinikai megjelenése és patofiziológiája nem egységes. Egy szer csak a páciensek egy alcsoportjában lehet hatékony.
   A rövid távú vizsgálatok placebo-reszponder rátája 50% körül van. Stratégiai cél a placeboreszponderség csökkentése. A depresszió hosszú távú kezelésében az antidepresszívumok alkalmazása nagyon fontos, valamint az is, hogy a fejlesztés alatt álló új hatású szerek nem mindig hatékonyabbak a jelenlegieknél.
   Faludi Gábor

Megjegyzések:
   Faludi doktor szerkesztői írása az antidepresszánsok hatástalanságának érdekes megközelítése a pszichiátra és farmakológia oldaláról. Faludi gyakorlatilag - persze egy zárt körnek szóló írásában - elismeri, hogy az antidepresszánsok a vizsgálatok legalább 50%-ban hatástalannak bizonyulnak. Pontosan ezt állítják mások is (ezt foglaltam össze többek közt a Depresszióipar c. könyvemben. Ebből - ti., hogy ha a vizsgálatok fele azt igazolja, hogy az antidepresszánsok nem hatásosabbak, mint a placebo- minden tudományosan gondolkodó számára nyilvánvaló kell legyen, hogy akkor csupán a gyógyszeripar agresszív propagandája miatt nő folyamatosan az antidepresszívumok felírása és fogyasztása. Miközben vizsgálatok sora bizonyítja, hogy az antidepresszánsok a depresszióban (és más kórképekben, mint pánik, stb. ) hatástalanok, alkalmazásuk tudományosan megalapozatlan, életveszélyes mellékhatásaik miatt alkalmazásuk etikátlan, eközben a gyógyszeripari és pszichiátriai propaganda makacsul ismételgeti, hogy az antidepresszívumok igenis hatásosak. A beismerés csak zárt körre tartozik, csak a szakemberek beszélik meg egymás közt. Ez nem tartozik a betegekre, nekik azt kell mondani, hogy a vizsgálatok fényesen bizonyítják, hogy az antidepresszívumok igenis hatásosak.
   Faludi doktor szerkesztői levele jól illusztrál egy jellegzetes, visszatérő pszichiátriai/farmakológiai hiedelmet: e szerint az antidepresszánsok jók, hatásosak, csak ezt nem sikerül igazolni. A kijelentés abszurdum: honnan lehet tudni, hogy valami hatásos, ha nem sikerült igazolni? Tudományosan ez képtelen állítás. Gazdasági és ideológiai értelemben viszont nem. Muszáj hatásosnak lennie, ha milliókat etetnek vele, ha százmilliárdos üzlet. Hivatalból muszáj hinni benne. Persze tudományos értelemben nevezhetnénk ezt sejtésnek, de egy sejtés alapján százmilliárdokat forgalmazni, emberek millióit etetni egy veszélyes vegyületcsoporttal, kitéve őket megannyi kockázatnak, melyek közül a legsúlyosabb az öngyilkosság? És közben makacsul ismételgetni, hogy a szerek igenis jók, csak ügyesebben kéne a vizsgálatokat megszervezni? A sejtés helyénvaló az elméleti matematikában, de nem a gyógyszeriparban. Ha a betegek tudnák, hogy olyan szereket szednek, amelyekről a színfalak mögött mindenki tudja, hogy eddig még nem sikerült hatásosságukat bizonyítani, nem utasítaná vissza mindenki az antidepresszáns kezelést? De igen. Csakhogy akkor a gyógyszeripar tönkremenne a pszichiátriával együtt. Az antidepresszánsok, különösen a pszichiátriában, mára az egyik legfontosabb és leggyakrabban felírt gyógyszerekké váltak. Nélkülük nem létezne ambuláns pszichiátria és különösen nem létezne magánpraxis. Ezért nem lehet hivatalosan beismerni az igazat, ezért kell tömegeket félrekezelni, megfosztani őket a valódi gyógyulás lehetőségétől, mert különben összedőlne a pszichiátria és a gyógyszeripar kártyavára, sokak megélhetése.
   Mit tesz a meghasonlott pszichiáter és pszichofarmakológus? Hisz tovább a csodagyógyszerben a tények ellenére is, és vádolja a körülményeket, amelyek miatt immáron 20-30 éve, több ezer vizsgálattal sem tudták bizonyítani az antidepresszívumok hatásosságát.

Depresszióipar könyv | Mintafejezet | Depresszióipar könyv tartalma | Antidepresszáns fórum | Antidepresszáns vita | Az antidepresszánsokról | Interjúk, előadások | Antidepresszáns cikkeim | Antidepresszáns tanulmányaim | Betegség-e a depresszió? || Kapcsolat | Pszichoterápia Tények és tévhitek| Tanácsadás | Antidepresszáns főoldalra

 

 

Design, webmester, fenntartó: Szendi Gábor 2006

 

Küldje el barátjának, ismerősének!