Feliratkozás hírlevélre

"Az antidepresszáns hatásvizsgálatok fele negatív"

Helloinfo: A téma iránt érdeklődők már több újságcikkben, tévévitában és riportban találkozhattak az Ön véleményével, amelyet most új könyvében fejt ki. Tényleg ilyen súlyos a helyzet, és egyszerűen arról van szó, hogy "a depresszióipar megteremti árujához a vásárlókat, az úgynevezett depressziósokat"? Akinek tehát gyógyszert írtak fel a depressziójára, akkor az akár holnap el is dobhatja azt?

Szendi Gábor: Ez ugye több kérdés. A helyzet súlyos, mondhatnám válságos. Hogy a tavalyi Mozgó Világban írott válaszcikkem címét idézzem, a "Titanic süllyed, a zenekar játszik tovább." A depresszióipar csupán kis morzsája annak a problémahalmaznak, amit úgy nevezhetnénk, hogy a gyógyszeripar és az orvoslás kibogozhatatlanul összetett összefonódása. A gyógyszeriparban orvosok és gyógyszerkutatók szolgálják ki hűbéruruk kénye-kedvét, gyógyszervizsgálatokat hamisítanak, negatív eredményű vizsgálatokat eltagadnak, és halálos veszélyekkel bíró gyógyszereket törzskönyveztetnek a hatóságok megtévesztésével. A legutóbbi példa a Vioxx fájdalomcsillapító volt, amelyről a gyógyszercég már a klinikai vizsgálatok során tudta, hogy ötszörösére fokozza az infarktusveszélyt, mégis forgalomba hozta, négy éven át küzdött minden kritika ellen, míg végül 2004-ben visszavonni kényszerült. Napvilágra került belső levelezésekből kiderült, hogy nyíltan tárgyaltak arról, hogyan tagadják el az infarktus veszélyt. A következmény: David Graham, az amerikai gyógyszerészeti hivatal (FDA) gyógyszerbiztonsági vezető szavaival: az évszázad gyógyszerbiztonsági katasztrófája. 150 000 amerikai kapott infarktust vagy sztrókot, ebből 50 000 meg is halt. Az összefonódásra jellemző, hogy David Graham-et ezek után kirúgták állásából, miközben Amerikában nemzeti hősként ünneplik és a Forbes magazin az év arcának választotta. Na most ugyanez folyik az antidepresszánsok piacán is: az ötvenes évektől napjainkig a depresszió diagnózisok száma 3000-szeresére nőtt. Ezt nem indokolja semmi, csak a marketing. Az antidepresszáns hatásvizsgálatok fele negatív, vagyis a gyógyszer hatásosságát nem lehet igazolni. Ekkora kudarcarány esetén tudománytalan a gyógyszer alkalmazása. Ugyanakkor orvoskonferenciákon, pszichiátriai lapokban hazugságfolyam ömlik, amely azt bizonygatja, hogy az antidepresszánsok mennyire hatásosak. A depresszió fogalma parttalanul kitágult, a pszichiátriai diagnosztikus rendszer, a DSM-IV-TR olyan laza kritériumokat ad meg a depresszió diagnózisához, hogy - pláne a napi praxisban megkopva - rengeteg emberre ráhúzható, akik csak egyszerűen életválságban vannak, munkanélküliek, súlyos testi betegség miatt lehangoltak, stb. A biológiai pszichiátria azt a maszlagot tömi az emberek fejébe, hogy minden út a szerotonin hipotézishez vezet. Ezt soha senki nem igazolta, a depressziósnak nevezett emberek többségében semmi baj nincs a szerotonin szinttel. De nem elég, hogy a szerek hatástalanok, ráadásul komoly öngyilkossági veszélyeket képviselnek, impotenciát okoznak, magzati ártalmakhoz vezetnek, stb. Hogy tisztázzam, mi a lakosság tapasztalata az antidepresszánsokról, indítottam egy fórumot a http://www.antidepresszans.tenyek-tevhitek.hu/ oldalon. Itt mindenki megírhatja tapasztalatait, jót, rosszat. Mindez a jéghegy csúcsa, mondhatni itt egy gyártó-kereskedő (orvoslás) közötti cinkos alku folyik megannyi betegségpiacon. Csak említésként, a gyermekkori hiperaktivitás vagy a koleszterinszint csökkentők piacán ugyanakkora blöff tapasztalható. Hogy az emberek eldobják-e antidepresszánsaikat? Nehéz erre válaszolni, mert a gyógyszeripar által finanszírozott vizsgálatok nem teszik lehetővé annak megállapítását, valójában kire hat a gyógyszer. Mert ok azt szeretnék bizonyítani hamisított vizsgálataikkal, hogy MINDENKIRE hat. Tanácsként azt lehet mondani, hogy semmiképpen ne dobják el. Egyrészt, akire hat, akárcsak azért, mert hisz benne (placebohatás révén), az azért ne, akire meg nem hat, az meg majd az egész bűnszövetkezett lebukása után talán visszaválthatja a patikában pénzre gyógyszerét, mint ez a Vioxx esetében is történt. Vagy legalábbis majd elmondhatja unokáinak: látod kisfiam, volt egy olyan kor, a nagyi fiatalkorában, amikor még azt hitték, az emberi boldogtalanságot ilyen kis pirulákkal lehet gyógyítani. És majd jót nevetnek.

Helloinfo: Említette a hiperaktivitást, amelyet manapság egyre gyakrabban diagnosztizálnak viselkedési zavaros gyerekeknél. Egy Németországban dolgozó tanártól hallottam, hogy az o 30 fős osztályában 10 tanuló szed gyógyszert emiatt. Ez vár a mi gyerekeinkre is? Mit tanácsol azoknak a szülőknek, akiknek gyermekére a hiperaktivitás bélyegét sütik?

Szendi Gábor: Most fejeztem be egy tanulmányt, átnéztem a kritikus szakirodalmat, tehát nem "vallási" alapon mondom, amit mondok. A hiperaktivitásnak ill. figyelemzavarnak semmiféle orvosilag mérhető, biológiailag megragadható diagnosztikus módszere nincs. A diagnózis teljesen szubjektív kritériumok megállapítása alapján történik, pl. a gyerek "gyakran nem figyel" "gyakran feledékeny", stb. Az emberek nem is sejtik, hogy a diagnózis valójában a vizsgálatra küldő tanár vagy a pszichiáter előítéletességén vagy toleranciáján múlik. Mert kinek mi a "gyakran", kinek mi a figyelmetlenség. A biológiai pszichiátria szubjektíve megállapított tünetek alapján automatikusan feltételezi az agyi rendellenességet és a gyógyszerhez nyúl. A diagnózis pontosságához: Amerikában 6-20%-ban diagnosztizálják a gyerekeket hiperaktívnak, Angliában 1%-ban. A hiperaktivitás azonban valójában egy temperamentumvariáns, s az ilyen gyerek egyszerűen más oktatási szisztémát követelne, amiben jól is tudna teljesíteni. Ha a hiperaktivitás betegség lenne, akkor, mint igen korán jelentkező zavar már régen kiszelektálódott volna az evolúció során. Genetikai kutatások viszont azt jelzik, hogy a hiperaktivitást okozó génmutáció 40 000 évvel ezelőtt keletkezett, és iszonyú gyorsan elterjedt, ami csak azért történhetett meg, mert komoly túlélési előnyt jelentett. A hiperaktívok a jó vadászok, ahogy Thom Hartmann mondta. A jelenlegi gyakorlat a gyógyszeripar piacteremtő törekvéseit jelzi. A hiperaktív gyerekek agyának vizsgálatai teljesen konfúz eredményekhez vezettek, ráadásul mindegyik már évek óta kezelés alatt állott, vagyis amit találtak, az a gyógyszer hatása volt. A gyógyszerek kipróbálását több ezer vizsgálatban elvégezték, de mindig csak 3-4 hetes időszakra, és senki nem tudja, mit okoz az éveken át való tartós szedés. A stimulánsok kis adagban bármelyik gyereknek javítják a teljesítményét, a hatás tehát nem bizonyítja a "betegséget". Több szülőtől kaptam levelet, akik megírták, hogy nem törődtek bele az iskola meg a pszichiátria ítéletébe, sportoltatni kezdték gyerekeiket, és ez nagyon pozitív hatással van a hiperaktív gyerekekre. Amit viszont fontos a közvéleménnyel megértetni, bár ezzel lehet, hogy csak újabb zavart keltek: a hiperaktivitás nem azonos a pusztító, romboló, kegyetlen, tekintélyt nem tisztelő, agresszív gyerekekkel. Ez utóbbiak legtöbbikét viselkedészavarnak nevezzük, és ez sajnos a felnőttkori pszichopátia előképe szokott lenni. A közvélemény keveri ezt a két jelenséget vagy diagnózist.

Helloinfo: Manapság a média azt harsogja, a depresszió népbetegség, amelyet nem kell szégyellni, csupán gyógyszert kell szedni rá. Ön új könyvében részletesen elemzi mindazokat a szempontokat, amelyeket figyelembe kell vennünk, mielőtt a tabletta után nyúlnánk. Melyek a leginkább elgondolkodtató ellenérvek?

Szendi Gábor: Hát először is, azt nem tekinteném népbetegségnek, ha egy országban sok embernek nehéz az élete, sok család hullik szét, sokan élnek szegénységben, sokan munkanélküliek, vagy szimplán csak boldogtalanok. A boldogtalanság és a rossz sors nem betegség, még ha fáj is. Az, hogy az ország 10-15%-a a Magatartástudományi Intézet országos felmérése szerint elér egy kritikus pontszámot egy depresszió-kérdőíven, az nem jelenti azt, hogy ezek az emberek depressziósak, hanem azt jelenti, hogy elkeseredettek, szomorúak, rosszkedvűek, stresszeltek. Kopp Mária és munkatársai vizsgálata szerint "Az iskolázottság a depressziós tünetegyüttes gyakoriságának és súlyosságának legfontosabb meghatározójává vált 1995-re": a nyolc általános iskolai végzettséggel rendelkezők körében a súlyos depressziósok aránya 15.6%, míg a felsőfokú végzettségűek közt 3%! Na már most milyen betegség az, amely az iskolázottsággal függ össze? Itt nyilvánvalóan alkalmazkodási képesség problémákról van szó, egy iskolázottabb embernek nagyobbak a lehetőségei az élet minden területén és ügyesebben küzd meg a napi stresszel. Amit ezek után erősen meg kéne fontolni, hogy létezik-e, létezhet-e tabletta a munkanélküliség, a válás, az undok főnök, a szegénység ellen. Nem kell sokat fontolgatni: ilyen tabletta nincs. A szociális és pszichés problémákra egyedül a szociális és pszichés változások a megoldások. Az antidepresszánsok hatásosságát tudományosan nem sikerült igazolni, hisz a vizsgálatok felében hatástalannak bizonyultak. És itt nem egy vagy két cáfoló vizsgálatról van szó, hanem több százról. A törzskönyvezési szabályok szerint a gyógyszercégnek elég kettő darab pozitív vizsgálatot felmutatni, és a gyógyszert törzskönyvezik. Nem vizsgálják, hogy száz másikban viszont hatástalan volt. Két pozitív vizsgálatot minden gyógyszercég ki tud izzadni, ha kell, csalással, mint azt Depresszióipar c. könyvemben részletesen leírom. (A könyv már kapható!) Amit tehát meg kell első lépésben fontolni, hogy érdemes-e szociális és pszichés nehézségekre csodát várni egy igazolatlan hatású gyógyszertől. A másik megfontolandó szempont, hogy az antidepresszánsok fokozzák az öngyilkosság kockázatát, ezt Amerikában és más országokban kötelező a gyógyszer-tájékoztatón feltüntetni. A harmadik megfontolandó szempont, hogy rendkívül változatos és komoly mellékhatásai vannak a szernek, komoly szexuális zavarokat, hízást, szorongást, depressziót(!), magzati ártalmakat okoznak. A negyedik megfontolandó, hogy ha valaki dőre fejjel mégiscsak besétál a "gyógyszercsapdába", a kivezető út igen keserves lesz. Rengeteg ember jár úgy, hogy amikor belátja, hogy az antidepresszánstól nem javult a depressziója, vagy pánikbetegsége, el akarja hagynia a gyógyszert, de az akkor már "nem ereszti". Olyan megvonási tünetek jelenek meg, hogy a betegek többsége gyorsan továbbszedi a gyógyszert, de már csak azért, hogy elkerülje a megvonási tüneteket. Mindannak melegen ajánlom e szereket, akiket mindez nem rettent el és úgy gondolják, a pszichoterápia időigényesebb módja helyett majd ok a csodapiruláktól gyógyulnak meg. Hogy a gyermekkori depresszióról is essen szó, gyerekeknek igen gyakran írnak fel antidepresszánsokat, jóllehet ezek bizonyítottan hatástalanok, egyetlen szer kivételével még soha nem sikerült antidepresszánst törzskönyveztetni gyermekkori depresszióra. A gyerekek körében ugyanis kisebb a placeboválasz, nehezebb csalni. De ezt a törzskönyvezett szert is csak 2003-ban engedélyezték, és nem azért, mert olyan csuda hatásos, hanem mert ügyes volt a cég, aki végül kipréselte a pozitív vizsgálatokat. Mondanom sem kell, a vizsgálatokat végző kutatók mindegyike a cég alkalmazottja volt. Szeretnék mindenkit arra bátorítani, hogy antidepresszánsokkal kapcsolatos véleményét írja meg nekem (szengab@tenyek-tevhitek.hu) vagy látogassa meg a http://www.antidepresszans.tenyek-tevhitek.hu/ oldalt, ahol egy fórumon elmondhatja véleményét, és egyre több információt olvashat az antidepresszánsokról is. Ugyanitt megtalálható könyvem tartalomjegyzéke is.

Helloinfo: Meglepődve láttam, hogy a könyv utószavát Buda Béla, a neves pszichiáter szakember írta. Milyen kapcsolatban álllnak, hogy került Buda Béla a "képbe"?

Szendi Gábor: Buda Béla hihetetlen sokat tett az antidepresszáns-kérdés tisztázásáért. Korábban is voltak hamvában holt viták, amelyek körül ott bábáskodott, de akkor a pszichiátria "kiütéssel győzött" és Zonda Tamás pszichiátert, az akkori vita kezdeményezőjét évekre szakmai száműzöttnek tekintették. Buda Béla volt a kiadója Antidepresszáns és placebo című szakmai könyvemnek, amit aztán szétküldött vitairat gyanánt a szakma neves képviselőinek, de szó szerint senki nem reagált. Mintha egy üres jegyzettömböt küldött volna szét, mint amilyeneket a gyógyszerügynökök szoktak osztogatni. Hogy vállalta e könyv utószavának megírását, szerintem komoly kiállás a részéről, és gesztusa egyben üzenet az olvasóknak: ez egy népszerű, de tudományos feldolgozása a kérdésnek, nem pedig valami olcsó szenzációhajhászás, amint azt majd egyesek szeretnék beállítani.

Hajnal Anett
http://www.helloinfo.hu/
2005. november 8.

Depresszióipar könyv | Mintafejezet | Depresszióipar könyv tartalma | Antidepresszáns fórum | Antidepresszáns vita | Az antidepresszánsokról | Interjúk, előadások | Antidepresszáns cikkeim | Antidepresszáns tanulmányaim | Betegség-e a depresszió? || Kapcsolat | Pszichoterápia Tények és tévhitek| Tanácsadás | Antidepresszáns főoldalra

 

 

Design, webmester, fenntartó: Szendi Gábor 2006

 

Küldje el barátjának, ismerősének!