Feliratkozás hírlevélre

Bruce E. Levine: Hit-alapon működnek az antidepresszánsok?

Az elfogult a gyógyszervizsgálatok elfedhetik az elme szerepét a depresszió legyőzésében

Forrás:Alternet
Fordította: Csontos Erika

Miközben emberek milliói esküsznek a Prozacra, Zoloftra és más antidepresszánsokra, kérdéses, hogy hatásosabbak-e ezek a szerek, mint a placebo vagy mint a gyógyszeres kezelés nélküli terápia. Könnyebb lenne megválaszolni e kérdést, ha (1) az FDA ( az Amerikai Élelmiszer-és Gyógyszerengedélyezési Hatóság) anélkül is napvilágra hozná az összes gyógyszerkutatás eredményét, hogy az információszabadságról szóló törvény megkövetelné;
ha
(2) az orvosi szaklapokban a gyógyszerkutatások negatív eredményeit is rendszeresen publikálnák;
ha
(3) az FDA nem támaszkodna a gyógyszercégek által megrendelt, elfogult koncepciójú tanulmányokra;
ha
(4) az FDA tanácsadó testületeiben nem volnának olyan tanácsadók, akiknek pénzügyi érdekeltségeik vannak a gyógyszercégeknél;
ha
(5) a Nemzeti Mentálhigiénés Intézet (National Institute of Mental Health /NIMH/) nem finanszírozná olyan kutatók gyógyszervizsgálatait, akiket pénzügyi kapcsolat fűz a gyógyszercégekhez.

És a jó hír? Vannak azért olyan antidepresszáns-kutatók is, akik nem kötődnek gyógyszercégekhez, és van olyan, a depresszió legyőzésével kapcsolatos tudás, amely mindenki számára hozzáférhető maradt.

2008. január 17-én a New England Journal of Medicine az FDA által 1987- 2000 között nyilvántartásba vett, antidepresszánsokkal kapcsolatos publikált és publikálatlan tanulmányokat egyaránt elemezett. Dr. Erick H.Turner, korábbi FDA orvosszakértő és kutatócsoportja 12 antidepresszánst vizsgálva olyan adatokat használt fel, amelyeket az információszabadságról szóló törvényre hivatkozva szerzett meg.
Dr. Turner felfedezte, hogy a legtöbb negatív eredményt tartalmazó tanulmányt sosem publikálták szakfolyóiratokban, így az orvosok nem tudhatták meg, hogy az antidepresszánsok valójában mennyire hatástalanok. Amíg a szakfolyóiratokban publikált tanulmányok 94 százaléka szerint az antidepresszánsok sokkal hatékonyabbak, mint a placebo, addig az FDA az összes nyilvántartásba vett tanulmánynak csak az 51 százalékában mutatta ki az antidepresszánsok valamelyes fölényét a placebóval szemben.
Vajon miért nem publikálják a folyóiratokban a negatív eredményeket is? Bevett szokás, hogy a gyógyszerekkel kapcsolatos tanulmányokat a gyógyszergyárak finanszírozzák, amelyek nem érdekeltek a negatív eredmények közzétételében. Ráadásul az orvosi folyóiratok mindinkább függnek a gyógyszergyárak által feladott hirdetések bevételeitől, ami nem igazán hat ösztönzőleg a negatív eredmények publikálására.
Az antidepresszáns-pártiak rámutatnak, hogy amikor összehasonlítják az összes kutatás eredményét, az antidepresszánsok hatékonyabbnak tűnnek - ámbátor igen csekély mértékben - a placebókkal szemben. Azonban ez a vélekedés olyan tanulmányokon alapul, amelyek a gyógyszercégek által finanszírozott és az antidepresszánsok javára részrehajló kutatásokra épültek.

Az egyik ilyen torzító hatás abban áll, hogy a kutatás a depressziót olyan módon méri, hogy nagyobb súllyal veszi figyelembe azokat a depressziós tüneteket, (mint az alvásproblémákat és a nyugtalanságot), amelyekre az antidepresszánsok a leginkább pozitív hatással vannak,
és kevésbé veszi figyelembe azokat a tüneteket, (mint az öngyilkossági gondolatokat és az örömtelenséget), amelyek kevésbé befolyásolhatók az antidepresszánsokkal.

Miért engedélyez az FDA elfogult méréseket és egyéb torzító módszereket, amelyek kedveznek az antidepresszánsoknak? Marcia Angell, A New England Journal of Medicine korábbi vezető szerkesztője arra a következtetésre jutott, hogy az FDA kiegyezett bizonyos gyógyszercégekkel. Dr. Angell leírása szerint 2000-ben például az FDA gyógyszer-engedélyezési tanácsának üléseinek többségén az FDA tanácsadók több mint felének érdekkonfliktusa - vagyis pénzügyi kapcsolata volt gyógyszercégekkel.

A tudományosság egyik kritériuma a gyógyszerekkel kapcsolatos kísérletekben az úgynevezett kettős vak kontroll (sem a kísérleti alany, sem a kísérletet végző személy nem tudja, ki kap igazi gyógyszert, és ki kap placebot). Ám a gyógyszercégek antidepresszáns kutatásai által alkalmazott "vak" vizsgálatoknál nagyon is "át lehet látni a szitán".
Hogyan? Inaktív placebót - például cukortablettát - használnak, amelynek szedése közben nem jelentkeznek mellékhatások, ezért a kísérleti alanyok könnyen kitalálják, mikor kapnak valódi gyógyszert. Abból a célból, hogy sokkal nehezebb legyen azonosítani a vak vizsgálatot, egy úgynevezett aktív placebót kellene használni, amely mellékhatásokat is okoz. 2000-ben, a Psychiatric Times egyik cikke arra a következtetésre jutott, hogy "ha az antidepresszánsokat aktív placebókkal hasonlítjuk össze, akkor a klinikai hatásban nem mutatkozik különbség ".

A részrehajló depresszió vizsgálatok és az igazi kettős vak kontroll hiányát még tetézi, hogy az FDA olyan antidepresszáns kutatásokat is elfogad, amelyekben azokat a kísérleti alanyokat, akik kedvezően reagálnak a placebóra, kizárják a végső kísérletből.

Így különösképpen kínos az antidepresszánsok gyártóinak, hogy az antidepresszánsok javára torzító kutatások ellenére ezek a szerek még így is csak az esetek 51 százalékában bizonyulnak jobbnak a placebóknál.

2006 márciusában a NIMH (a Nemzeti Mentálhigiénés Intézet) egy széles nyilvánosságot kapott közleményében arról számolt be, hogy depressziós kísérleti személyek 50 százalékának elmúltak a tünetei egy 2 lépésből álló kezelés során (amely végső soron 4 lépést tartalmazott), és amely eljárást Alternatív Kezeléssorozat a Depresszió Enyhítésére névvel illették (angol rövidítése: STAR*D). De sem az NIMH, sem a STAR*D kutatói - akiknek pénzügyi érdekeltségei voltak az antidepresszánst gyártó gyógyszergyárakban - nem kürtölték világgá, hogy ezen antidepresszáns kezelés összes lépcsőfokán a gyógyulási arányok alacsonyabbnak vagy legfeljebb ugyanolyan arányúnak bizonyultak, mint a szokásos placebohatás az egyéb antidepresszáns kutatásokban. (A 35 millió dolláros, az adófizetők által finanszírozott STAR*D programnak nem volt placebokontrollos vizsgálata.)

Sőt mi több, a NIMH és a STAR*D kutatói említésre sem tartották érdemesnek, hogy ugyanazon idő alatt, ami a STAR*D első két szakaszának befejezéséhez szükséges volt (valamivel több, mint hat hónap), korábbi kutatások arra az eredményre jutottak, hogy azoknál a depressziós betegeknél, akik egyáltalán nem kaptak kezelést, a spontán gyógyulás aránya 50 százalék - ami teljesen megegyező a STAR*D eredményeivel. Még ennél is rosszabb, hogy akiknél mind a négy STAR *D kezelési lépést alkalmazták, a visszaesés aránya nagyon magas. Az American Journal of Psychiatry 2006. novemberi számában megjelent cikk szerint az összesített gyógyulási ráta így itt a legjobb esetben is csak 43 százalék.

A gyógyszergyárak antidepresszánsok iránti bizalomkeltő erőfeszítéseiről a legnagyobb jóindulattal is csak az állítható, hogy a hit az egyik meghatározó oka annak, hogy az antidepresszánsok egyáltalán hatnak. A Journal of Clinical Psychiatry egyik 2004-es cikke szerint azon depressziós páciensek körében, akik valamely kísérleti antidepresszáns "fokozott hatékonyságában" bíztak, 90 százalékuk állapota javult (ez nem azt jelenti, hogy feltétlenül meggyógyultak), míg azok közül, akik arra számítottak, hogy a gyógyszer "valamennyire hatékony" lesz, csak 33 százalékuk állapota javult. Azon depressziósokat, akik nem hittek az antidepresszánsokban, nem vették bele ebbe a kísérletbe, ám az effajta hitetlenek ritkán számolnak be nekem arról, hogy pozitív eredményt tapasztaltak volna e szerekkel kapcsolatban. Ezek után nem meglepő, hogy a gyógyszercégek semmit sem tesznek azért, hogy azon depressziósok, akik csak mérsékelten vagy egyáltalán nem hisznek az antidepresszánsokban, arányosan képviseltessenek ebben a kísérletben.

Több mint egy évszázaddal ezelőtt, William James, a pszichiáter és filozófus megértette a meggyőződés, a hit és az elvárás jelentőségét - amit mostanában "placebó hatásnak" hívnak a tudósok. "Ha hiszünk egy dologban, az segít létrehozni magát a dolgot!" - szól James híres felfedezése, amely a The Will to Believe (A hit akarása) című esszéjében látott napvilágot. James realista tudós volt, de amikor arra került sor, hogy a saját depressziós állapotaira kellett volna felfedezni valamilyen ellenszert, elkezdett "hinni a hitben." James ugyanakkor tudta, hogy bár bármely hit "működhet", annak lehetnek nem kívánatos mellékhatásai is. Ezért ő pragmatikusan mérlegelt jó néhány hitet, mielőtt abban kezdett volna hinni, hogy "az életet a cselekvés, a szenvedés és az alkotás köré kell kialakítani".

Különböző temperamentumokhoz különböző hitek illenek. Ismerek olyanokat, akik antidepresszánsok által gyógyultak, és olyanokat is, akik a pszichoterápia, az imádság, az elmélkedés vagy a politikai aktivitás által, illetve étrend-kiegészítők szedésével vagy a művészet, esetleg testgyakorlatok segítségével vagy egyéb módokon győzték le a depressziót. A tudományban nincsen nyilvánvaló győztes "befutó", és szükséges a pluralizmus. Ugyanakkor nem szabad fölényesen könnyednek lennünk abban, hogy milyen hitet választunk magunknak, mivel hitünk nem csekély mértékben befolyásolja, hogy mi magunk milyen személyiségekké válunk, és hogy miféle hatásunk lehet a társadalomra.


Bruce E. Levine klinikai pszichológus, a "Surviving America's Depression Epidemic: How to Find Morale, Energy, and Communitiy in a World Gone Crazy" ( Chelsea Green, 2007) című kötet szerzője.



































 

 

 

 

 

 

 

Küldje el barátjának, ismerősének!