Feliratkozás hírlevélre

A "kémiai egyensúlyhiány" mítosza

Forrás: The Healthy Skeptic
Fordította: Csontos Erika

"Inkább gyártunk egy rossz elméletet, mintsem, hogy beismerjük, hogy valamiről nem tudunk semmit."
Inkább gyártunk egy rossz elméletet, mintsem, hogy
"Elliot Valenstein, Ph.D.

Már olyan mélyen belénk ivódott az elképzelés, hogy a depresszió és egyéb mentális problémák oka valamiféle kémiai egyensúlyhiány lenne, hogy szinte szentségtörésnek tűnik megkérdőjelezni.

A fogyasztókat bombázó direkt marketing kampányok, amelyek kiszélesítették az antidepresszáns piacot (Donohue at al., 2004) azon állítás körül forognak, hogy az SSRI-ok (az antidepresszánsok legnépszerűbb csoportja) enyhítik a depressziót azáltal, hogy korrigálják a szerotininhiányt az agyban.

A Pfizer televíziós hirdetésében a Zoloftról például azt állítják, hogy "a depresszió súlyos mentális állapot, amely lehet, hogy kémiai egyensúlyhiánynak tulajdonítható" és hogy " a Zoloft kiküszöböli ezt az egyensúlyhiányt."

Az egyéb SSRI reklámkampányok hasonló állításokkal élnek. Sőt, az Effexor honlapján egy rafinált video mutatja be, hogy "a kutatások felvetik annak a lehetőségét, hogy fontos kapcsolat van a depresszió és az agy néhány kémiai hírvivő anyagának egyensúlyhiánya között. Két neurotransztmitterről vélik, hogy "felelősek" a depresszióért: a szerotoninról és a noradrenalinról." A video bemutatja továbbá, hogy az Effexor úgy működik, hogy megemeli a szerotoninszintet a szinapszisban, amiről "úgy tudjuk, hogy idővel enyhítik a depresszió tüneteit."

Mostanában a szerotoninról széleskörűen hirdetik, hogy általa megvalósíthatjuk valamennyi kívánatos jellemvonásunkat, beleértve az önbizalmat, a kreativitást, az érzelmi rugalmasságot, a sikerességet, a teljesítőképességet, a szociabilitást és a magas energiaszintet. Ám a fordítottja is igaz. Alacsony szerotoninszint a velejárója majdnem minden nem kívánatos mentális állapotnak és viselkedésnek: mint a depresszió, erőszakosság, öngyilkosság, stressz, önbizalomhiány, sikertelenség, az impulzivitás alacsony szintű kontrollja, és az evéskényszer.

Szó ami szó, az az elképzelés, hogy az alacsony szerotonin szint depressziót okoz, olyannyira elterjedt, hogy nem ritkán hallani emberektől beszélgetés közben, hogy "fel kell emelniük a szerotinin szintjüket", például tornagyakorlatok, növényi étrendkiegészítők, sőt, szexuális aktivitás által. A kémiai egyensúlyhiány elmélet olyannyira elfogadott, hogy már része a populáris diskurzusnak is.

Ez, végül is, tényleg tetszetős teória. A depressziót, ezt az összetett és heterogén állapotot leegyszerűsíti két vagy három neurotranszmitter egyszerű egyensúlyhiányára (az eddig azonosított több mint száz neurotranszmitter közül), amely lehet, hogy "helyreállítható" hosszú távú gyógyszeres kezeléssel. E kristálytiszta és könnyen átlátható elmélet magyarázza, hogy évente 12 milliárd dollár értékben adnak el antidepresszánsokat.

Csakhogy van egy - meglehetősen nagy - probléma ezzel az elmélettel: nincsenek kézzelfogható tények, amelyek alátámasztanák. A legújabb kutatások nem mutattak ki semmilyen összefüggést a depresszió és más mentális betegségek, illetve az agy kémiai egyensúlyhiánya között. (Lassace & Leo, 2005; Valenstein, 1998).

Az antidepresszánsok placebókkal összehasonlítva hatástalannak bizonyultak, s ez a tény még több kétséget vet fel a kémiai egyensúlyhiány teóriájával kapcsolatban. (Lásd korábbi cikkeimet: Az antidepresszánsok csak annyira hatékonyak, mint a placebo; valamint Az antidepresszánsok közelebbi vizsgálata)

Kedves olvasók, ez az a pont, amikor valószínűleg egy jó kis teaszünetet szeretnének tartani. Eltart egy darabig, amíg vázolom azt, hogy miért hibás e teória és hogyan maradt fenn mégis annak ellenére, hogy abszolút nem támasztja alá semmi. Megpróbálok olyan tömör lenni, amennyire csak lehetséges, de nagy mennyiségű anyagot kell áttekinteni és nagy mennyiségű propagandaanyagból kell kiábrándítanom Önöket.

Készen állnak? Kezdjük akkor egy kis történeti visszatekintéssel.

A "kémiai egyensúlyhiány" elmélet története

Az első antidepresszánst, az iproniazidot véletlenül fedezték fel 1952-ben, miután megfigyelték, hogy néhány tüdővészes beteg eufórikussá vált, amikor ezzel a szerrel kezelték. Albert Zeller bakteriológus úgy találta, hogy az iproniazid hatékony a monoamin oxidáz nevű enzim gátlásában. Ahogy a neve sejteti, a monoamin oxidáz nélkülözhetetlen szerepet játszik a monoaminok - mint az adrenalin és a noradrenalin - semlegesítésében. Ily módon az iproniazid megemelte az adrenalin és noradrenalin szintjét, amelyek viszont stimulálták a szimpatikus idegrendszert - amely hatásról úgy vélték, hogy felelős a gyógyszer antidepresszánsként való működéséért.

Ezidőtájban egy Rauwolfia serpentina nevű növény kivonatát is elkezdték alkalmazni a nyugati pszichiátriában. E növényi kivonat több mint ezer éve használatos gyógyítási célokra Indiában, azt gondolták róla, hogy nyugtató hatása van: a kisbabákat lecsendesíti, valamint hasznos az álmatlanság, magas vérnyomás, elmezavar és még számos betegség kezelésében. 1953-ban a CIBA (egy gyógyszervállalat) gyógyszerészei elkülönítették az egyik aktív vegyületét ennek a gyógynövénynek és elnevezték reszerpinnek. 1955-ben a National Institute of Health kutatói közzé tettek egy publikációt, miszerint a reszerpin csökkenti a szerotonin szintjét az állatok agyában. A későbbiekben megállapították, hogy az agyban fellelhető mindhárom fő transzmitter - a noradrenalin, szerotonin és a dopamin - egyaránt csökken a reszerpin által (ismétlem: állatkísérletekben).

Ezzel egyidejűleg lefolytatott állatkísérletekben viszont azt tapasztalták, hogy a reszerpinnel kezelt állatok rövidebb idejű izgatottságot és motoros aktivitást követően hosszabb periódusú inaktivitást mutattak. Az állatok gyakran összekuporodott testhelyzetben, mozdulatlanul feküdtek, így a kutatók azt gondolták, hogy ez a katatóniára hasonlít (Valenstein, 1998). Miután a reszerpin csökkentette a szerotonin, a noradrenalin és a dopamin szintet, és a fenti hatások voltak megfigyelhetők az állatoknál, ebből azt a következtetést vonták le, hogy a biogén aminok alacsony szintjének depresszió az eredménye. Innen eredeztethető a "kémiai egyensúlyhiány" elmélet.

Ugyanakkor, a későbbiekben azt találták, hogy a reszerpin ritkán produkál igazi klinikai depressziót. A magas dózisú és több hónapon át tartó reszerpin kezelés ellenére csupán a páciensek 6 százalékánál fejlődtek ki olyan szimptómák, amelyek valamennyire is emlékeztettek a depresszióra. Ráadásul, megvizsgálva ezt a 6 százalék beteget, azt találták, hogy mindnyájuknak volt ezt megelőzően depressziós előtörténete (Mendels & Frazer, 1974). Ezen kívül még voltak beszámolók néhány kutatásból, hogy a reszerpinnek lehet antidepresszív hatása (annak ellenére, hogy csökkenti a szerotonin, a noradrenalin és a dopamin szintjét!!).

Kiderült, hogy ez csak a jéghegy csúcsa a "kémiai egyensúlyhiány" teória nem kielégítő voltának vizsgálatakor.

A "kémiai egyensúlyhiány" elmélet fatális fogyatékosságai

Amiképpen Elliot Valenstein Ph.D. a Michigan University nyugalmazott pszichológia és neurológia professzora rámutat nagy hatású könyvében (Blaming the Brain /Az agy hibáztatása/) : " Épp ellenkezőleg azzal, amit gyakran állítanak, sem biokémiai, anatómia, vagy funkcionális jel nem található, ami megbízhatóan megkülönböztetné a mentális beteg agyát az egészségestől (125. oldal).

Ebben a könyvben Valenstein jól áttekinthetően és szisztematikusan szétszedi a kémiai egyensúlyhiány elméletet:

1. Ha csökkentik a noradrenalin, a szerotonin és a dopamin szintjét, az nem okoz depressziót az embernél, noha az állatoknál úgy tűnt, hogy ilyen hatást vált ki.

2. Az elmélet nem tudja megmagyarázni, miért van az, hogy egyes drogok csökkentik a depressziót annak ellenére, hogy csekély hatással vannak vagy egyáltalán nincsenek hatással a szerotonin és noradrenalin szintre.

3. Azok a drogok, amelyek emelik a szerotonin és a noradrenalin szintet, mint az amfetamin és a kokain, nem enyhítik a depressziót.

4. Senki sem tudta megmagyarázni, hogy miért kell relatíve hosszú idő, mielőtt az antidepresszáns gyógyszerek némileg felhangolják a kedélyállapotot.Az antidepresszánsok legnagyobb szerotonin és noradrenalin emelő hatásukat egy vagy két nap alatt fejtik ki, ám a páciensek hangulatát gyakran néhány hét alatt változtatják csak meg.

5. Noha néhány depressziós páciensnek alacsony szerotinin szintje van, a többségnek nem. A becslések változatosak, ám számos tanulmány reális átlaga azt mutatja, hogy csak körülbelül 25 százaléknak van ténylegesen alacsony szintje ezekből a metabolitokból (metabolit: anyagcserével kapcsolatos termék).

6.Néhány depressziós páciensnek abnormálisan magas szerontin és noradrenalin szintje van, és néhány páciensnek viszont, akiknek egyáltalán nem volt depressziós előtörténete, alacsony szintje volt ezekből a traszmitterekből.

7. Bár egyes állítások szerint a depressziót a túlzott monoamid oxidáz (a szerotonint és a noradrenalint lebontó enzim) túl magas szintje is okozhatja, ez csak egyes depressziós páciensekre igaz, de nem igaz másokra.

8. Az antidepresszánsoknak a noradrenalin és a szerotonin szint emelésén kívül egy sor egyéb hatása van, amivel nem számoltak, amikor depresszióban való szerepüket értékelték.

(Végül a szerző nem említi az un. triptofán-megvonási kísérleteket: az agy csupán a táplálékkal bevitt triptofán nevű fehérjéből képes szerotonint előállítani. Ha egészséges emberek táplálékából kivonják a triptofánt, pár hét alatt a kísérleti személyeknek rendkívül alacsony lesz az agyi szerotonin szintjük, mégsem alakul ki depresszió. - szerk. megj.)

Egy másik probléma, hogy napjainkban nem lehetséges megmérni a páciensek agyának szerotonin és noradrenalin szintjét. Az agy neurotranszmittereinek mennyiségét csak a transzmitterek lebontásakor keletkezett bomlástermékek vizeletben és a gerincvelő-folyadékban mért szintjéből lehet becsülni. E mérés mögött az a feltevés húzódik meg, hogy a transzmitterek szintje a vizeletben és gerincvelői folyadékban a neurotranszmitterek agyban található mennyiségét tükrözi. Azonban a vizeletben és a gerincvelői folyadékban lévő szerotonin és a noradrenalin bomlástermékeknek kevesebb, mint a fele kerül oda az agyból. A másik fele a test különböző szerveiben keletkezik. Így komoly problémát jelent annak meghatározása, hogy mit is mérünk.

Végül nincs egyetlen referenciaként szolgáló cikk sem, amelyet hitelesen lehetne idézni, és amely támogatná a mentális betegségekben a szerotinin hiány elméletét, ugyanakkor számos cikk van, ami ellenbizonyítékokat mutat be. Ráadásul a Diagnostic and Statistical Manual of Mental Disorders-ben ( DSM - amerikai pszichiáterek által szerkesztett, és nálunk is elterjedt leíró diagnosztikai kézikönyvben) sem található meg a szerotonin bármely mentális betegség okaként. Az American Psychiatric Press Textbook of Clinical Psychiatry a szerotonin deficitet igazolatlan teóriának címkézi, azt állítva: "Az újabb kísérletek nem igazolták a monoamin (értsd. szerotonin - szerk, megj.) kiürülés hipotézisét." (Lacasse & Leo, 2005)

Ezen evidenciák így összegyűjtve, együtt, bőségesen megvilágítják, hogy a depressziót nem kémiai egyensúlyhiány okozza.

Ámde, amint azt Valenstein éles eszűen megfigyelte, "csak csekély jutalom várja azt a személyt, aki azt álltja, hogy 'a király meztelen' vagy aki azt állítja, hogy valójában nem tudjuk, mi okozza a depressziót, és miért van az, hogy egy-egy antidepresszáns néhanapján segít enyhíteni ezt az állapotot" .

Hogyan csaptak be bennünket?

Számos oka van annak, hogy a mentális betegségek kémiai egyensúlyhiányának ötlete olyan széleskörűen elterjedt (és ezek egyike sincs kapcsolatban az aktuális tudományos evidenciákkal, amint azt láthattuk).

Köztudott, hogy a mentális betegségben szenvedő emberek és különösképpen a családjuk jobban szereti, ha a diagnózis "testi betegség", mert ez nem hordozzák magukban azt a stigmatizálást és vádaskodást, amelyek általában a "pszichológia problémákhoz" társulnak. A "testi betegség" mintha sokkal optimistább prognózist sugallana, és a mentális betegek gyakran könnyebben terelhetőek a gyógyszeres kezelés irányába, ha azt mondják nekik, hogy testi betegségtől szenvednek.

A páciensek igen fogékonyak a direkt marketing kampányokra is. Kimutatták, hogy a páciensek manapság az orvosoknál már a "kémiai egyensúlyhiány" öndiagnózisával jelentkeznek. (Kramer 2002). Ez azért is fontos, mert tanulmányok szerint azok a páciensek, akik meg vannak róla győződve, hogy "neurotranszmitter defektjük" van, valószínűleg azt kérik majd, hogy antidepresszánst írjanak fel nekik, és lehetséges, hogy kételkednek azokban az orvosokban, akik másfajta beavatkozást tanácsolnak, mint például kognitív viselkedésterápiát. (DeRubeis et al., 2005). Szintén kimutatták, hogy a szorongó vagy depresszív páciensek valószínűleg fogékonyabbak a hirdetések befolyására. (Hollon MF, 2004)

A kémiai egyensúlyhiány elmélet haszna a biztosítótársaságok és a gyógyszeripar számára elsődlegesen gazdasági. Az egészségbiztosítók elsősorban a költségekkel törődnek, és megpróbálják csökkenteni az érdeklődést a kezelések (például a pszichoterápia) iránt, minthogy azok nagy mennyiségű terápiás üléssel és tetemes költségekkel járnak. Mivel kontrolljuk van a kifizetések rendje felett, lehetővé teszik a biztosító társaságoknak, hogy a pszichoterápia felől a gyógyszeres kezelés irányába térítsék el a pácienseket.

A gyógyszercégek motivációja meglehetősen nyilvánvaló kell, hogy legyen előttünk. Amint már az előbbiekben említettük, az antidepresszánsok piaca manapság 12 milliárd dollár. Minden tőzsdén bejegyzett profitérdekelt vállalat törvény által kötelezett arra, hogy növelje a befektetők részvényeinek értékét. Talán mondani sem kell, de egyszerű tény, hogy a gyógyszergyárak mindent megtesznek, amit legálisan (vagy néha illegálisan) meg tudnak tenni, hogy maximalizálják a bevételüket.

Számos tanulmány megmutatta, hogy a gyógyszergyárak által a szakmai lapokban elhelyezett vagy egyenesen az orvosokhoz eljuttatott reklámanyagok gyakran túlzóak vagy félrevezetőek és nem tükrözik pontosan a tudományos evidenciákat. (Lacasse & Leo, 2005) Míg az orvosok tagadják, hogy befolyásolnák őket, újra meg újra kimutatták, hogy a receptírási preferenciáikat erősen befolyásolják a gyógyszergyárak promóciós anyagai.(Moynihan, 2003).
A kutatások azt is sugallják, hogy az orvosok, akik ki vannak téve a gyógyszergyárak képviselőinek, hajlamosabbak a gyógyszeres terápiát előnyben részesíteni a nem gyógyszeres terápiával szemben, és hajlamosabbak drága gyógyszereket felírni, miközben ugyanolyan hatású, de olcsóbb gyógyszerek is elérhetőek (Lexchin, 1989). Egyes tanulmányok még azt is kimutatták, hogy kapcsolat van a dózis és a reakció között: más szavakkal, minél több a kontaktus a doktorok és az orvos-látogatók között, az orvosok annál inkább rákapnak az egy-egy termék értékével kapcsolatos "üzleti" üzenetekre, szemben a "tudományos" tapasztalatokkal. (Wazana, 2000).

A pszichiáterek motivációja a kémiai egyensúlyhiány elmélet elfogadásával kapcsolatban némileg nehezebben megfogható. 1930 tájékától kezdve a pszichiáterekben fokozottabban tudatosult, hogy a nem-gyógyszeres terapeuták - mint a pszichológusok, szociális munkások és tanácsadók - is egyre inkább beszálltak a versenybe. Emiatt a pszichiáterek fokozottabban orientálódtak a fizikai kezelések preferálására, mint a gyógyszerek és az elektrosokk, amely megkülönböztethette őket a nem-gyógyszeres praktizálóktól. A pszichiátria valószínűleg a legkevésbé respektált orvosi szakma (U.S. General Accounting Office Report). Sok amerikai visszautasítja a freudi beszélgetős terápiát, mint szélhámosságot, és a pszichiátria egész területén hiányzik a minőségi kutatás (a randomizált, placebo-kontrollos, kettős-vak kísérletek), amely az orvostudomány más ágaiban arany-standardként szolgál.

Dr. Colin Ross, pszichiáter ezt a következők szerint jellemzi:

"Én is láttam, hogy a biológiai pszichiáterek mennyire szeretnék, hogyha orvosként kezelnék őket, és az orvosi szakma többi része elfogadná őket. E pszichiáterek, abbéli vágyukból adódóan, hogy klinikai tudósokként fogadják el őket, messze túl dogmatikus építményt emeltek…bizonyosságaikat messze távolabb lendítve, mint amit a tények támogatnának."

Természetesen a hagyományos "kémiai egyensúlyhiány" elmélethez való csatlakozásnak is számos "előnye" van, mint például ingyen vacsorák, hangverseny jegyek, karib-tengeri utazások; konzultációs díjak, honoráriumok, a gyógyszergyárak részvényeihez való hozzájutási lehetőségek; és fokozott, növekvő privát praktizálási lehetőségek, mivel a gyógyszergyárak által reklámra költött 20 milliárd dollár pácienseket orientál a rendelőikbe. A pszichiáterek is csak emberek, akárcsak mi, és nem sokan tudnak ellenállni közülük ezen előnyöknek.

Összegezve, az a gondolat, hogy a depressziót kémiai egyensúlyhiány okozza: mítosz. Az antidepresszáns hirdetések megerősítik, hogy a depresszió fizikai betegség, mivel ez természetes és könnyű átváltást biztosít a gyógyszeres kezelés irányába. Lehet, hogy vannak biológiai tényezők, amelyek eleve hajlamosítanak egyeseket a depresszióra, de az eleve meglévő hajlam nem egyenlő az okkal. Az a teória, hogy a mentális betegségek fizikai betegségek, tagadja a pszicho-szociális tényezők jelentőségét, és arra utal, hogy ezen faktoroknak csekély a jelentősége.

Felhasznált források:
Blaming the Brain, by Elliot Valenstein Ph.D.
Rethinking Pychiatric Drugs, Grace Jackson M.D.
America Fooled: the Truth about antidepressants, antipsyhotics an how we have been deceived, by Timothy Scott Ph.D.
The Loss of Sadness , by Alan Horwitz and Jerome Wake Field
The Myth of the Chemical Cure, by Joanna Moncrieff



































 

 

 

 

 

 

 

Küldje el barátjának, ismerősének!