Feliratkozás hírlevélre

Szendi Gábor: Kockázatok és mellékhatások.
A gyógyszer nagy üzlet, de néha halálos.

Megjelent: BOSS Magazin 2005, júl-aug. 86-90.old.

    Ha a tudományra gondolunk, a Curie házaspár jut eszünkbe, ahogy nagy üstökben kavarják az olvadt szurkot, és vizes falu pincelakásukban hajtják rádiumittas párnáikra fejüket, vagy eszünkbe juthat Semmelweis, akit őrületbe kergettek, de ő makacsul állította, hogy a karbolsavas kézmosás eltávolít valamit az orvosok kezéről, ami a gyermekágyi lázat okozza. A tudomány a fejünkben egyet jelent az emberiség érdekében kifejtett áldozatos munkával, melyben az igazság mindenek előtt áll. Az orvostudományi kutatásokból lassan kiváló gyógyszerkutatást hasonló nimbusz övezi, amit a gyógyszeripar szorgosan táplál is - ma már nyers üzleti érdekekből. Miközben az orvoslással és a gyógyszerkutatásokkal kapcsolatos illúzióink a régiek, közben a világ nagyot változott. Mondhatni készületlenek vagyunk egy új kor kihívásaival szemben.

   Ma már könnyen az életével játszik az, aki holmi letűnt kor bizalmával fordul orvosa, a
javasolt kezelések vagy a gyógyszerek felé. Amerikában a hivatalos statisztikák alapján úgy kalkulálják, hogy a vezető halálok az orvosi műhiba, megelőzve ezzel a szív érrendszer eredetű tumoros halálozásokat. a műhiba sok mindent takar, kórházi fertőzéseket, téves műtéteket, rosszul adagolt, vagy téves indikációval felírt gyógyszereket. Nálunk ilyen statisztikák készülnek, a műhiba-halottak beolvadnak abba a kategóriába, ahova legkézenfekvőbb elsuvasztani őket. az olykor-olykor kirobb-antott műbalhék egyedi eseteknek tűntetik fel a melléfogásokat félrekezeléseket; egy-két fej lehull, a nagyüzemi termelés folyik tovább.
    A csak csökkenthető, de ki küszöbölhető orvosi műhibák mellett azonban az utóbbi évtizedekben egy új veszély jelent meg, amelyet egyre kevésbé kicsinyelhetünk le. Ennek lényege, hogy a gyógyszergyári kutatás egyre inkább profitorientált üzletággá változott, aminek egyenes következménye, hogy a gyógyszerkutatást, gyógyszergyártást forgalmazást egyre inkább a profitérdekek, és az emberi egészség feltétlen védelme irányítja. Ennek csak egyik vadhajtása az oly sokat kárhozatott orvoslátogatói rendszer, amely vizsgálatok szerint jelentősen befolyásolja az orvosok receptfelírási szokásait, ami túlgyógyszerezéshez indokolatlanul drága gyógyszerekre való átváltáshoz vezet. Amerikában évente orvosonként legalább 13 000 dollárt költenek el gyógyszercégek promócióra. Az utóbbi években a gyógyszerpiac kutatógárdája felére apadt, reklámszektora viszont a duplájára nőtt. Ez a szisztéma rendkívül komoly többletköltséget ró mindenhol a világon az egészségügyi kasszákra, hiszen az orvoslátogatók sokszor azonos hatású, de sokkal drágább gyógyszerek felírására veszik rá az orvosokat, akik olykor maguk is anyagilag érdekeltek ebben. A neves orvosi szaklapokban megjelenő gyógyszerreklámok 50-60%-ban megtévesztő adatokat tartalmaznak, létező vizsgálatokra hivatkoznak, lekicsinylik a mellékhatásokat eltúlozzák a jótékony hatásokat.

A gyógyszer mint áru

    Az igazi veszély azonban abban áll, hogy a gyógyszer áruvá vált.
    Egy sok pénzért kifejlesztett árú sajátja, hogy minél többet akarnak eladni belőle.
    Ez azt jelenti, hogy az orvosokat indokolatlanul szeretnék az új, drágább szer felírására rávenni, vagy a beteg szempontjából indokolatlanul akarják egy hasonló, akár kevésbé hatásos konkurens gyógyszerre átállítani. Ennek egyik eszköze, hogy úgynevezett naturalisztikus vizsgálatokat terveznek, melyben az orvos fejpénzt kap a "vizsgálatba" bevont minden betege után. Az orvos érdekelt lesz abban, hogy betegét átállítsa egy új gyógyszerre, hogy minél több kísérleti személyről adhasson számot. Eredményeit talán még le is közlik egy szaklapban, legyen meg neki a dicsőség, de a fő nyereség a krónikus betegek új gyógyszerre való átállítása.
    Az árú forgalmazását úgy is lehet növelni, ha piacot találunk hozzá. A "piac" a betegpopuláció. És ha kevés a beteg, ki kell őket találni. Napjainkban éles harc folyik azért, hogy bizonyos "kórképek" bekerüljenek a diagnosztikai rendszerekbe, vagyis, hogy új betegségek keletkezzenek, amelyeket aztán már lehet kezelni. Ha már elfogadtattak egy új betegséget, ami korábban csak hétköznapi probléma volt, onnantól kiterjedt epidemiológiai kutatások indulnak meg, hogy bizonyítsák: a társadalom alulkezelt az adott betegség szempontjából. Életminőségkutatások bizonyítják, mennyivel rosszabb az életminősége annak, aki premenstruális panaszokkal, hátfájással, depresszióval, kívánatos szőrzettel, kisebb nemi potenciával rendelkezik. Hirtelen kiderül, hogy a negyven feletti férfiak fele impotens, hogy a nők még öngyilkosok is lehetnek menstruációs zavaraiktól, hogy a lakosság 20%-a depressziós, majdnem mindenkinek koleszterinszint csökkentőt kéne szednie.
    A sok pénzért kifejlesztett gyógyszert mindenáron el kell adni. Akkor is, ha haszontalan, de még akkor is, ha ártalmas.

A koleszterinszintcsökkentők története

    Agyonkutatott téma, hogy a vér magas koleszterinszintje fokozza a kardiovaszkuláris megbetegedések kockázatát. Elég, ha azt mondjuk: infarktus, trombózis, agyembólia. Ezzel jól lehet riogatni az embereket, hisz majdnem mindenki élni akar. 2004-ben abból támadt némi kis botrány, hogy függetlennek vélt szakértői bizottság leszállította a normálisnak tekintett koleszterinszinthatárt, aminek következtében egyből további hétmillió amerikainak kellett volna szednie élethossziglan valamely sztatint, vagyis a modern koleszterinszint-csökkentők családjának egyik tagját. Csakhogy hamarosan kiderült, hogy a kilenctagú bizottság nyolc tagja olyan gyógyszercégek felé elkötelezett anyagilag, akik sztatinokat gyártanak. Miközben a szakértők szó szerint fél Amerikát sztatinokkal etetnék, valójában csak minden ötszázadik embernek van genetikai okokból magas koleszterinszintje, a többi normális étkezéssel némi sporttal normál szintre tudná letornázni koleszterinszintjét. A ma sztatinokat szedőknek mindössze 1%-a az, aki genetikai hiba miatt rászorul a gyógyszeres kezelésre. A többit meggyőzték arról, hogy jó neki, ha szedi. Azt elfelejtették megmondani neki, mit nyer ezzel milyen áron.
    Az első sokkot a Baycol nevű koleszterinszint-csökkentő 2001-es visszahívása okozta. Ezt 1998-ban vezették be a piacra, 2000-ben ismerték fel az első halálesetet a szer szedése következtében. Ez nyilván azt jelenti, hogy ez az eset volt az első, hanem ez volt az első gyógyszernek tulajdonított halál. 2001 augusztusáig, mire a Bayer visszahívta szert, hivatalosan 31-en haltak meg a szer hatására, a cég viszont minden hónap halogatással további hetven millió dollárt nyert az üzleten. A "ritka mellékhatás" az volt, hogy a gyógyszer egyeseknél izomsejtszétesést, izomgyulladást következményes veseproblémákat okozott. A valódi halálesetek számát ismerjük, van aki 200-ra becsüli, de gondolni kell a rengeteg májkárosodásból fakadó későbbi problémákra halálra is. A sztatinok kapcsán ma úgy becsülik, hogy minden századik embernek májproblémái lesznek, minden ezredik ember van kitéve ennek a "ritka" mellékhatásnak, minden milliomodik hal bele. Mivel tudni ki az "ezredik" ki a "milliomodik", így a sztatinok szedése egyfajta orosz ruletthez hasonlít.
    A sztatinokat 1987-ben fedezték fel, e mellékhatások azóta ismertek, s a visszavont Baycolon túl a mai modern koleszterinszint-csökkentők jórészt a sztatincsoportba tartoznak: vagyis ugyanazok a veszélyek velük kapcsolatban is fennállnak. De amíg nincs botrány, addig nincs visszavonás. 2002-ben e gyógyszercsoport 14 milliárd dollár forgalmat jelentett a világon.
    A gyógyszercégek reklámjai az orvosok közvetítésével szinte már életmentő gyógyszereknek állítják be a sztatinokat. Az emberek fejében ugyanis a koleszterinszint csökkentés azonos a koszorúér elmeszesedés az infarktus kivédésével. Ez azonban messze nincs így. Pl. az American Journal of Cardiology 2003 augusztusi számában megjelent vizsgálat kimutatta, hogy a koleszterinszint gyógyszeres csökkentése egyáltalán csökkentette az érfalakon képződő plakkok arányát. Egy ugyanitt megjelent 2004-es vizsgálat szintén úgy találta, hogy a szív koronáriákban képződő plakkok arányát befolyásolták a sztatinok. Az International Journal of Cardiology 2003-as tanulmánya gyakorlatilag talált kapcsolatot a koleszterinszint a plakkképződés között. Egy 2004-ben az Arteriosclerosis, Thrombosis, and Vascular Biology-ban megjelent vizsgálat szerint a vizsgálati személyek megfelelően alacsony szinten tartott koleszterinszintjük ellenére nagy számban kaptak infarktust, vagyis az alacsonyan tartott koleszterinszint feltétlen véd a kardiovaszkuláris eseményekkel szemben. A Journal of American Medical Association 2002-ben közölte egy igen nagy mintán, 10 355 betegen végzett nyolc éves követéses vizsgálat eredményét, mely szerint a gyógyszeres koleszterinszint-csökkentés semmivel csökkentette a kardiovaszkuláris kockázatot. A betegek fele koleszterinszint-csökkentőt kapott, a másik fele diétázott.
    Az úgynevezett CARE vizsgáltban öt éven át 4159 beteget követtek. A betegek fele placebot kapott, a másik fele sztatint. A placebocsoporthoz képest a sztatint szedők közül 2.4%-al kevesebben kaptak infarktust, 1.2%-al kevesebben agyvérzést. Hasonló eredményt mutatott az PROSPER vizsgálat, amely a placebo csoporthoz képest 2.1%-al csökkentette az összes kardiovaszkuláris eseményt. A halálos infarktusok száma 0.9%-al csökkent. Szinte ugyanilyen eredményeket hozott a Skóciában végzett WOSCOPS vizsgálat. Az ASCOTT-LLA az infarktus sztrók kockázatban 1.2%-os csökkenést ért el 3.3 év alatt. Ezek a statisztikák emberi nyelvre lefordítva úgy hangzanak, hogy kb. 50-100 embernek kell öt éven át sztatint szednie, hogy közülük 1 ember megússza az infarktust, míg a placebocsoportban lesz 1 infarktus.
    Beszédesebbek a teljes halálozási aránnyal kalkuláló elemzések, ezekben ugyanis összegződnek a rejtett negatív mellékhatások is. A WOSCOPS vizsgálatban öt év alatt 0.9%-os, a HPS vizsgálat 1.8%-os, a 4S vizsgálat 4%-os, az ASCOTT-LLA 0%-os javulást mutatott az összhalálozásban, míg a PROSPER egészséges embereknél semmilyen preventív előnyt talált. Öt nagy sztatinvizsgálat metaanalízise azt mutatta ki, hogy az egészséges szívű embereknél prevencióként alkalmazva a sztatinokat, csak 0.3%-os összhalálozási előnyt lehetett elérni. A már szívbetegeknél egy másik metaanalízis 1.8%-os előnyt tudott csak az összhalálozásban kimutatni a sztatinok javára.
    Miközben tehát a sztatinokat az emberiség megmentőjének próbálják beállítani, hatásuk igen csekély, szedésük viszont veszélytelen. A legnagyobb probléma, hogy a vizsgálatok rövid távúak, míg a szervezet enzimrendszereibe való beavatkozásnak hosszú távon van igazi kockázata.
    A Sentara Health Plan vizsgálatban 66 800 nőt 35 éven át követve azt találták, hogy akik egy éven át szednek sztatint, azoknak később duplájára nőtt a mellrák kockázata. A CARE vizsgálatban a sztatint szedő nők csoportjában 12 mellrák fordult elő, míg a placebo csoportban egy. A 12 mellrákos betegből négyet arra hivatkozva negligáltak, hogy már eleve rákosak voltak, vagy a vizsgálat elején alakult ki náluk a rák, de az arány még így is nyolc az egyhez. A PROSPER vizsgálatban 25%-al több új rákos megbetegedés fordult elő a sztatint szedők körében. Más vizsgálatok enyhe emelkedést találtak a rákra való kockázatban a tartósan sztatint szedők körében. Egyre komolyabb aggodalmat kelt az is, hogy a sztatinok rontják a memóriát, a reakcióidőt, a figyelmi képességeket. Ennek hátterében az idegeket bevonó gliaszövet károsodását tételezik fel.
    Természetesen, ha megkérdezi orvosát, gyógyszerészét, mindennek az ellenkezőjét hallja. Az orvoslás kibontakozó válsága részben a hitelvesztésben rejlik, hogy azok, akik igazán illetékesek lennének eligazítani minket, már maguk is dezinformáltak a gyógyszercégek reklámtevékenysége által.

A Vioxx sztori

    Jamie Gregg 32 éves építőmunkás háromgyermekes apa volt, akinek hátfájására napi 50 mg Vioxxot írtak fel. Egy nap munkahelyén szívrohamot kapott összeesett. Az azonnali orvosi beavatkozás megmentette életét, de agya az oxigénhiány miatt olyan súlyos károsodást szenvedett, hogy most egy elfekvőben fekszik bénán, csövön keresztül táplálják, az öntudat szikrája sem mutatkozik nála.
    A Vioxx egy modern fájdalomcsillapító volt, amely nagy áttörést ígért az izületi gyulladásban szenvedőknek, mert szemben az aszpirinnel más szelektív szteroid gyulladáscsökkentőkkel, csekély gyomor bélrendszeri tüneteket okozott. A Merck, Sharp & Dohme 1999-ben vezette be a piacra. A gyógyszer az un. cox-2 bénítók családjába tartozott, s 2004 szeptemberében a cég önként visszavonta a piacról, elismerve, hogy szedése súlyos kardiovaszkuláris kockázatokkal jár. A British Medical Journalban 2004 novemberében
   "Az FDA képtelen megvédeni Amerikát egy újabb Vioxx-szal szemben" címmel jelent meg egy beszámoló, melyben idézik Dr. David Graham FDA szakértőt, aki szenátusi meghallgatása során kijelentette, hogy "ez a legnagyobb gyógyszerbiztonsági katasztrófa országunk a világ történetében". A Vioxx négy éves forgalma alatt Amerikában kb. 140 000 infarktus sztrók következett be a gyógyszer mellékhatásaként, ami messze meghaladja a '60-as évek Contergan botrányát, amikor is 10 000 gyermek született végtaghiányosan. Egy francia felmérés 27 000-re becsüli azon áldozatok számát, akik a Vioxx szedésének következtében kaptak infarktust. Egyes becslések szerint 55 000 ember meg is halt a Vioxx miatt. Valójában az áldozatok igazi számát tudni, hiszen az izületi fájdalmak általában időskorban szoktak fellépni, ha egy idős ember meghal infarktusban vagy agyvérzésben, olyan nagy meglepetést szokott kelteni.
    A Vioxx botrány akkor kezdett igazán dagadni, amikor kiderült, hogy a Merck, Sharp & Dohme kutatói már 1996-ban, a kísérleti fázisban tudtak a szer infarktust okozó hatásáról. Dr Gurkipal Singh a Standford egyetem professzora e-mailekkel bizonyította, hogy a Merck, Sharp & Dohme kutatói 1997-ben egymás közt vitatták meg a kardiovaszkuláris kockázatot. Már akkor arról volt szó, hogy a vizsgálatba bevont betegek szedhetnek-e a Vioxx mellé aszpirint. Ha igen, az növeli a Vioxx gyomor bélrendszeri mellékhatásait, ha viszont megtiltják az aszpirin használatát, az megnöveli az infarktusok számát ez "kinyírja a Vioxx-ot", állt a levelekben. Dr. Singh szerint a vizsgálatokat ezért eleve úgy tervezték, hogy ne tudjon a komoly kardiovaszkuláris kockázat napvilágra kerülni. Egy 2000-es, a cég által lefolytatott VIGOR vizsgálatban a Vioxx ötszörös kardiovaszkuláris kockázatot mutatott, a cég azonban ezt az eredményt is eltussolta, azt állítván, hogy az összehasonlításra használt fájdalomcsillapító, a naproxen (Aleve) kardiovaszkulárisan védőhatású, s hozzá hasonlítva, a Vioxx aránytalanul nagy kockázatot mutat. Belső utasítások kerültek elő, melyben a cég orvoslátogatóit kioktatta arra, hogy ha a kardiovaszkuláris rizikóra valaki rákérdezne, a választ meg kell kerülni. A cég, bár tudatában volt a kardiovaszkuláris kockázatnak, indított el újabb vizsgálatot, amely igazolta vagy netán cáfolta volna a Vioxx veszélyességét. "Jelenleg nincs kényszerítő piaci elvárás ilyen vizsgálat lefolytatására", derül ki egy belső anyagból. 2001-ben Dr. Eric J. Topol újraelemezte a Vioxx a Celebrex elérhető adatait kimutatta, hogy mindkettő komoly kardiovaszkuláris kockázatot jelent a betegek számára. Topolt megkeresték a Merck, Sharp & Dohme kutatói megpróbálták rávenni, ne publikálja az adatokat. Topol azonban ebbe ment bele, így aztán kemény tudományos össztűz alá vették elemzését, hogy az tévedés. 2002-ben Dr. Wayne Ray arra figyelt föl, hogy azok a betegek, akik Vioxx-ot szedtek, gyakrabban kaptak infarktust. "Infarktust kapni fekély helyett igazán jó kezelési alternatíva", nyilatkozta Dr. Ray. Mikor eredményeit közölte, a Merck, Sharp & Dohme őt is ledózerolta. A Merck, Sharp & Dohme mindig elő tudott kapni egy "ellenvizsgálatot", amire hivatkozhatott. A független spanyol gyógyszerészeti újságot a cég beperelt, mert a lap azt állította, hogy Merck, Sharp & Dohme kozmetikázta a VIGOR vizsgálat eredményeit. A pert természetesen elvesztették.
    A Vioxx botrányban a legfelháborítóbb az a cinizmus, amellyel a cég vezetői kutatói az emberi életeket kezelték. A motiváció érthető, a Vioxx forgalma 2003-ban 2.5 milliárd dollár volt. Ami történt, az tulajdonképpen nyereségvágyból elkövetett tömeggyilkosság, amiben egy egész cégvezetés megvásárolt kutatók hada vett részt. Ha egy gyógyszerrel kapcsolatban csak a Vioxxnál jelentkező kockázatok töredéke is felmerül, a cégnek kötelessége volna a forgalmazást azonnal felfüggeszteni egészen addig, amíg megnyugtató bizonyíték állna rendelkezésre, hogy a kockázat mégsem áll fent. Ehelyett a Vioxx más gyógyszerek esetén is, a gyógyszercégek egészen addig nyomják gyógyszereiket, amíg már lehet tovább tagadni a veszélyt. Akkor viszont visszavonulót fújnak, mint a Merck, Sharp & Dohme, azt nyilatkozzák, a legnagyobb gondossággal jártak el.
    A Vioxx ügy ismét arra világított rá, hogy egészségünk életünk ma már nincs biztos kezekben, ha az orvosokra bízzuk magunkat, mert maga az orvoslás is félreinformált manipulált a gyógyszergyárak által.

A történetnek nincs vége

    Mind a Baycol, a Vioxx, vagy az antidepresszánsok, melyeknek öngyilkossági hajlamot fokozó tulajdonságait éveken át eltitkolták, azt jelzi, hogy a gyógyszergyártás ellenőrzése kicsúszott a társadalmi ellenőrzés alól, a profit törvénye uralkodik, amelynek az egészség feltétlen védelme, hanem a bevétel feltétlen növelése a célja. A tudomány többé tudomány, ha a nevében hamísított eredmények hamisított tanulmányokban megjelenhetnek, ha tudósok pénzért rávehetők arra, hogy az igazság tudatában is hazudjanak.
    A Vioxx visszavonásával azonban a veszélyek múltak el. Több, a cox-2 bénító családba tartozó gyógyszer van forgalomban, melyeket a gyártó cégek akarnak visszavonni. Egészen addig nem, amíg feketén-fehéren rájuk bizonyítják, hogy ezek is veszélyesek. A jogi tudományos huzavona nagyon is megéri a cégeknek, hiszen minden hónap piacon tartás dollármilliókban mérhető nyereséget jelent. Veszíteni nekik lehet, mert a később nyakukba zúduló perek költségét a kártérítések összegét ugyanúgy a fogyasztó fogja megfizetni a következő sikeres gyógyszer árában.
    A Bextra nevű, Amerikában tavaly 687 millió dollár értékben forgalmazott cox-2 bénító fájdalomcsillapítóról Dr. Curt Furberg munkatársai több vizsgálat metaanalízise alapján kimutatták, hogy 2.2-szeresére növeli az infarktus sztrók kockázatát. A gyártó Pfizer ellen-metaanalízissel igyekezett cáfolni ezt. A Pfizer azonban olyan vizsgálatok metaanalízisére támaszkodott, amelyben a Bextrát placeboval, hanem más szteroid gyulladáscsökkentő fájdalomcsillapítókkal vetették össze. A rafinéria ebben az, hogy ezek a fájdalomcsillapítók szintén növelik a kardiovaszkuláris kockázatot, vagyis a Bextra hozzájuk képest relatíve növeli az infarktusveszélyt, de a placebóhoz képest igen. Hogy milyen eszközökkel dolgoznak a gyógyszercégek az időhúzás profitjuk megmentése érdekében, mutatja, ami ebben az ügyben is történt. Az FDA meghívta Furberget, ismertesse eredményeit egy vizsgálóbizottság előtt. Ám Furberg eredményei előző nap megjelentek a New York Timesban, amivel csak egyetérteni lehet, tekintve, hogy a Bextra jelentős kockázatot jelent a betegek számára, végülis a betegek a legilletékesebbek az egészségüket érintő kérdésekben. A Pfizer azonban óvást emelt Furberg ellen, mondván, hogy "elfogult", s ne vehessen részt a vizsgálóbizottságban. Furberg persze hogy elfogult, hogy is ne lenne az, a gyógyszergyár pedig cinikus, mondhatni, hogy is ne lenne az. A Pfizer húzza az időt, de sem az ő, sem a Merck, Sharp & Dohme vezetőit fogják soha bilincsben elvezetni tömeggyilkosság vádjával. A Merck, Sharp & Dohme ellen kb. ötvenezer kártérítési perre lehet számítani a Vioxx kapcsán, de ennek 4-18 milliárdra becsült költségét nevetve ki fogja fizetni. A halottak pedig ettől fognak feltámadni.
    Dr Graham szenátusi meghallgatásakor további gyógyszereket nevezett meg, melyek az elemzések szerint veszélyesek a fogyasztókra, ám ezek továbbvizsgálása, a szükséges lépések megtárgyalása hónapokat-éveket vehet igénybe, miközben emberek halnak meg tőlük.
    A Bextra után következik a Magyarországon is forgalomban lévő Celebrex, melynek világforgalma 2004-ben 1.8 milliárd dollár volt. A Celebrex kapcsán az amerikai Nemzeti Rák Intézet vizsgálata mutatta ki, hogy 2-3.4-szeresére növeli az infarktus sztrók kockázatot. Ezek mind cox-2 bénítók, s e gyógyszercsalád közös jellemzője, hogy fokozzák a véralvadékonyságot, következésképen a vérrög képződését. Ráadásul az újabb elemzések megkérdőjelezik azt is, valóban kevesebb-e a cox-2 bénítók gyomor bélrendszeri mellékhatása a hagyományosabb szteroid gyulladásgátlókkal szemben (Advil, Voltaren, stb.).

Védjük meg magunkat, ahogy tudjuk

    Az Aleve nálunk is forgalmazott, abszolút biztonságosnak tekintett, ezért vény nélkül is kapható fájdalomcsillapító, vegyületnevén naproxen. A amerikai Nemzeti Egészség Intézet három éves vizsgálatot folytatott le annak megállapítására, vajon az Aleve a Celebrex véd-e az Alzheimer kór ellen. A hároméves vizsgálat során kiderült, hogy az Aleve 50%-al növelte meg az infarktus kockázatát a résztvevők körében. Dr. Mark Fendrick Michigan egyetem belgyógyász professzora szerint az összes szteroid gyulladáscsökkentő fájdalomcsillapító, mint a Magyarországon forgalomban levő Aleve, Naproxen, Naprosyn, Advil, Nuroffen, Algoflex, Voltaren, Cataflam Diclofenac mind rendelkezik kardiovaszkuláris kockázatokkal, beszélve a gyomor bélrendszeri mellékhatásokkal. Amerikában évente 16 000 ember hal meg az aszpirin egy szteroid gyulladáscsökkentők okozta fekélyekben belső vérzésekben.
    Az egyetlen fájdalomcsökkentő, amely kifejezetten védőhatást fejt a szívre, az aszpirin, ezt sokan eleve azért szedik, hogy megelőzzék az infarktust trombózist.
    Az Aleve-vel kapcsolatban különösen felháborító, hogy miközben az amerikai Gyógyszerészeti Hivatal felhívásban fordult a lakossághoz, hogy a fentebb felsorolt fájdalomcsillapítókat csak igen indokolt esetben az Alevet napi maximum 400 mg-os (2x1 tabletta) adagban 10 napnál ne tovább szedje. A tíz nap is, a 400 mg is azonban csak statisztika, egy szem ugyanúgy okozhatja azt, amit tíz szem okozna! Ugye ez olyan, mintha azt mondanánk, hogy napi ötször többet ne ugorjunk bunji-jumpingot. Mintha a gumikötél elsőre is szakadhatna el. Az Aleve Magyarországon vényre kapható egyik változata a Naproxen, amelynek van 500 mg-os kiszerelése is. Ajánlott szedése 2x1 tabletta, de az előírat szerint szükség esetén napi 1250 mg-ra is felvihető az adag. Miközben Amerika lakosságát bombázzák a figyelmeztető-elemző írások, nálunk a tv-reklámban Barátnő még mindig megköszöni Mártikának az Aleve-ajánlást, mely visszaadta neki a mozgás örömét, majd beleveti magát a habokba. Talán hamarosan kap majd egy újabb levelet, amely ezúttal sürgősen lebeszéli az Aleve szedéséről. Reméljük, akkor még él Barátnő el tudja olvasni Mártika levelét.

Depresszióipar könyv | Mintafejezet | Depresszióipar könyv tartalma | Antidepresszáns fórum | Antidepresszáns vita | Az antidepresszánsokról | Interjúk, előadások | Antidepresszáns cikkeim | Antidepresszáns tanulmányaim | Betegség-e a depresszió? || Kapcsolat | Pszichoterápia Tények és tévhitek| Tanácsadás | Antidepresszáns főoldalra

 

 

Design, webmester, fenntartó: Szendi Gábor 2006

 

Küldje el barátjának, ismerősének!