Feliratkozás hírlevélre

Szendi Gábor: Dávid és Góliát

/Egy meg nem jelent közlemény/

Mivel az esetemet ismertető, július 20-án a Népszabadságban tollából "Beperelt pszichológus" című, Flór Péter által jegyzett írás megjelenésekor külföldön voltam, ezért most szeretnék némi kiegészítést tenni, amely jobban megvilágítja a történteket. A nemzetközi szakirodalomban 10-15 éve egyre élesebb vita bontakozott ki a modern antidepresszánsokkal, az un. SSRI-okkal kapcsolatban, ugyanis a független elemzések három súlyos problémát tártak fel. Az egyik, hogy az antidepresszánsok hatásosságát igazolni hivatott vizsgálatok fele sikertelen, vagyis e gyógyszerek hatásossága tudományos értelemben nem igazolt, csupán a törzskönyvezés furcsa szabályai miatt lehet ezeket a gyógyszereket forgalmazni. A másik, hogy az SSRI-ok komolyan fokozhatják az öngyilkosság és mások elleni erőszak kockázatát. A harmadik, hogy -nem számolva a hatástalansággal és a kockázatokkal- ezeket a gyógyszereket indokolatlanul széles körben alkalmazzák. Mivel ez óriási haszonnal jár, a gyógyszeripar húsz éve mindent bevet, hogy ezeket a súlyos kérdéseket szőnyeg alá söpörje. A gyógyszeripar és a mentális problémákkal küzdő ember közt közvetítőként ott áll a pszichiátria. Ez nagy hatalom, nagy felelősség, de sajnos nagy csábítás is személyes és intézményes érdekek érvényesítésére. A nemzetközi kutatások azt mutatják, hogy a gyógyszeripar hatalmas összegeket fordít a pszichiátria és az egyes pszichiáterek anyagi támogatására - de ezt csak ott és addig teszi, amíg megéri neki.
Ezek fényében talán jogosan vetődik fel az a gyanú, hogy a magyar pszichiátria nevében ellenem hadjáratot folytató maroknyi vezető szakember mindezt nem szakmai alapon teszi. A társadalom és a betegek ki mástól, mint a pszichiáter szakma csúcsszervezeteitől várhatnák, hogy egy gyógyszer veszélyességére, hatástalanságára, mellékhatásaira, indokolatlan túlhasználatára felhívják a figyelmét. De mit tesz a Magyar Pszichiátriai Társaság (MPT), a Pszichiátriai Szakkollégium, vagyis ez a maroknyi szakember? Arról nyilatkozgatnak és cikkezgetnek, hogy az antidepresszánsok nem fokozzák az öngyilkosságot, szedésük veszélytelen, és hogy milyen sokat árt a pszichiátriának "a maguk hasznát kereső" laikusok "támadása". Ez a maroknyi ember 2004 óta, mióta első tanulmányomat megírtam, megakadályozza, hogy szakmai fórumokon az antidepresszánsokkal kapcsolatos problémákat elemző tanulmányaimmal, előadásaimmal megjelenjek, és a társadalom és a betegek szempontjából rendkívül súlyos kérdések megvitatása elől -ahogy én látom- folyamatosan kitér. A hatalmi pozícióban lévők ősi technikája ez: "majd csak befogja a száját, vagy majd mi fogjuk be neki". Korrekt, tudományos, a közvéleményt méltóképen tájékoztató tárgyszerű vita helyett a nem nevesített ellenfél pocskondiázása folyik csupán. A pszichiátria vezetése szeretné azt sugallni, hogy aki őket bírálja, az csak olcsó népszerűség-hajhászásból, vagy a szcientológia bérenceként teheti ezt. Lehetetlen bizonyítani, csak sejteni lehet azokat a lépéseket, amelyeket egy nagyhatalmú szervezet tesz meg informális kapcsolatain keresztül ellenfele ártalmatlanítására. A felszínen csak a végeredmény látszik, ami tűnhet csak a véletlenek összjátékának is. Egy állását elvesztett kétdiplomás klinikai szakpszichológus, akit a magyar jog történetében példátlan kárösszegre -30 millióra- perel a MPT. Miért is? Mert azt állítottam, hogy az MPT védi az antidepresszáns piacot, és mert azt állítottam, hogy "Az MPT szó szerint üldözi és egzisztenciájukban fenyegeti azokat, akik az ellenkező véleményt merik képviselni és a betegek valódi érdekeit akarják védeni." Én úgy látom, az MPT a perrel pontosan azt igazolja, amit az ítélettel cáfoltatni szeretne.
Dávid és Góliát harca ez. Úgy vélem az MPT csak veszíthet ezen az ügyön. Egy szakma hitele nem a bíróságon dől el. A magyar pszichiáter társadalomnak ideje volna felébredni és eldönteni, akar-e azonosulni azzal, amit a nevében tesznek. Mert betegeik a hallgatást egyetértésnek fogják venni.