Feliratkozás hírlevélre

Valenstein M és mtsi.(2009): Magasabb öngyilkossági kockázati periódusok a depresszióellenes kezelésben részesülő veteránoknál

Forrás: Valenstein M, Kim HM, Ganoczy D, McCarthy JF, Zivin K, Austin KL, Hoggatt K, Eisenberg D, Piette JD, Blow FC, Olfson M: Higher-risk periods for suicide among VA patients receiving depression treatment: prioritizing suicide prevention efforts. J Affect Disord. 2009, 112(1-3):50-8.

Fordította, kivonat, kommentár: Szendi Gábor

Majdnem egymillió ember antidepresszáns szedését elemzi a vizsgálat, és bizonyítja, hogy az antidepresszáns szedésének megkezdésekor, új antidepresszánsra való átálláskor, vagy dózismódosításkor, ill. a pszichiátriai osztályról való elbocsájtáskor ugrásszerűen megnövekszik az öngyilkosság kockázata.



(A cikk szövegében zárójelbe teszem a közbevetett megjegyzéseimet, elkülönítendő a cikk szövegétől.)


Hagyományosan pszichiátriai feladat az öngyilkosság megelőzése, ám keveset tesznek azért, hogy beazonosítsák prevenciós céllal a legveszélyeztetettebb csoportokat
Az amerikai gyógyszerhatóság felhívta a figyelmet ara, hogy fiatalkorúaknál és fiatal felnőtteknél az antidepresszáns szedés elkezdése, ill. dózisváltoztatása fokozott öngyilkossági kockázatot jelent, és minimum 7 találkozott javasol a kezelés első 12 hetében. A kórházból való elbocsájtás kortól függetlenül, ugyancsak kritikus az öngyilkossági szempontból.

Ez az első vizsgálat, amely vizsgálta az öngyilkosságot az antidepresszáns dózisváltoztatást, ill. antidepresszáns kezelést vagy antidepresszáns váltást követően. Mivel az FDA hangsúlyozottan a fiatalokra koncentrált, ezért a szerzők különös figyelemmel elemezték a korcsoportonkénti kockázatot is.

A szerzők az 1999-2004 közt depresszió diagnózist és antidepresszáns kezelést kapott 887,859 személy adatait elemezték. A vizsgálatból kizárták a bipoláris, schizoaffektív és schizofrén betegeket.
A betegeket legalább 60 hétig, vagy közben bekövetkezett halálukig, ill. 2004 szeptemberéig, a vizsgálat lezárultáig követték.

A vizsgált időszakban az USA átlagnépességében egy év alatt 100 000 emberre 11 öngyilkosság jutott. A vizsgálatban a betegenkénti 60 hetes követési időszakok alatt 113 öngyilkosság történt 100 000 emberből egy év alatt. (Az ilyen vizsgálatokban át szokták számolni 100 000 ember/év-re az öngyilkossági arányokat).

A pszichiátriáról "gyógyultan" elbocsájtott betegek közt az első 12 hétben 567/100 000/év öngyilkosság történt. Ez a pszichiátriai osztályról történt elbocsátást követően fokozatosan csökkent, és a 49-60 hét között már "csak" 104/100 000/év volt az öngyilkossági arány. (Gyakorlatilag tehát a pszichiátriai kezelést követően az átlagnépességhez képest 56-szor gyakrabban követtek el emberek öngyilkosságot, holott elvileg "megfelelő kezelést" kaptak, és "gyógyultnak" lettek nyilvánítva. További furcsaság, hogy az elbocsátást időpontjától távolodva nem növekszik, hanem csökken az öngyilkossági hajlam, méghozzá egy év alatt az ötödére csökken az öngyilkosságot elkövetők száma. Éppen fordítva várnánk, hogy elbocsátás után a "sikeres" kezelés hatására kevés az öngyilkosság, majd a betegnek el kezd romlani az állapota, és ezért növekszik az öngyilkosság gyakorisága. -Sz. G.)

Az antidepresszáns szedésének elkezdésének első 12 hetében az öngyilkossági arány 210/100 000/év, majd ez a hatvanadik hét végére lecsökken 75/100 000/év-re. (Ez azt bizonyítja, hogy szemben azokkal a nézetekkel, melyek szerint az antidepresszánsok csökkentik az öngyilkosságot, valójában azt látjuk, hogy az öngyilkossági arányszám a húszszorosa az átlagnépesség öngyilkossági arányának. Természetesen erre lehet azt mondani, hogy ezt nem az antidepresszáns okozza, hanem ezek az emberek amúgyis hajlamosak öngyilkosok lenni. Azonban ennek ellentmond a következő két adat. Sz. G.)
Az antidepresszáns váltáskor az első 12 hétben öngyilkossági arány 193/100 000/év, ami durván megint csak húszszorosa az átlagnépességnek, de az arány a 13.-24- héten már a felére esik vissza. Dózisváltáskor 154/100 000/év, ami ismét visszacsökken a 13-24 hétre 104/100 000/évre.

Amikor a szerzők az antidepresszáns kezelés megkezdésének és az öngyilkosság gyakoriságának a kapcsolatát az életkor vonatkozásában nézték, nem találtak összefüggést, vagyis nem igaz, az az állítás, hogy az antidepresszáns szedésének megkezdése csak a fiatalkorúaknál fokozza a veszélyt, valójában minden életkorban így van. (Ezt mindig is tudni lehetett, az amerikai gyógyszerhatóság gyáva kompromisszumot kötött a gyógyszeriparral, amikor belement abba, hogy csak 25 évig deklarálja ki az öngyilkossági kockázatot. -Sz.G.)
A gyógyszerváltás ill. a dózismódosítás egyedül az 51-60 közti korosztálynál vezetett némileg alacsonyabb öngyilkossági arányhoz (az átlagnépesség 13-szorosához), de az összes többi korosztályban az életkorral az öngyilkossági kockázat fokozatosan nőtt! Míg 30 alattiaknál 175/100 000/év volt, addig a 61-70 élv közöttieknél már 197/100 000/év volt, vagyis az antidepresszánsváltás és dózismódosítás ugyanolyan, ha nem nagyobb kockázattal bír az idősebb korosztályban.

A szerzők az eredmények megbeszélésében rámutatnak arra, hogy a kezelésből való elbocsájtás után a depressziós populációra jellemző 100/100 000/év öngyilkossági arány az ötszörösére nő, dacára annak, hogy elbocsájtáskor alaposan megvizsgálják a betegeket, elmúlt-e az öngyilkossági veszély.
A másik, amire felhívják a figyelmet, hogy az új szerek szedésének, az antidepresszánsváltásnak vagy a dózisváltás első 12 hetében duplájára nő az öngyilkossági kockázat.
A szerzők rámutatnak arra is, hogy az öngyilkossági kockázatnak nincs életkori határa, mint azt az Amerikai Gyógyszerhatóság rendelte állítja, hanem minden korosztályban fokozott az öngyilkossági kockázat antidepresszáns szedésre, dózisváltásra.

A vizsgálatot veterán katonákkal végezték, akik Afganisztánban, Irakban szolgáltak. Kérdéses azonban, ez mennyiben módosítja az adatokat. 2006-ban a veteránok közt az öngyilkossági arány 46/100 000 volt, ami a férfiakra jellemző öngyilkossági arány kétszeresét jelenti. / http://www.medicalnewstoday.com/articles/120934.php/ Ha ezt vesszük alapul, akkor azt mondhatjuk, hogy a "kezelésbe" vett veteránok közt az átlag veteránokhoz képest kb. négyszeresére nőtt az öngyilkossági arány, és a sikeres kezelésből való elbocsájtást követően tizenkétszeresére nőtt.

Kommentár:
A vizsgálat jelentősége többszörös.
1, Egyrészt bizonyítja, hogy az antidepresszánsok szedésének megkezdése, az új antidepresszánsra váltás, vagy a dózis változtatása drámai mértékben megnöveli a befejezett öngyilkosságok arányát, vagyis az antidepresszánsok valóban jelentősen fokozzák az öngyilkosság kockázatát.
2, Cáfolja, hogy az antidepresszánsok okozta öngyilkosságkockázat életkorfüggő volna. Minden korosztály veszélyben van, az idősebbek még talán nagyobb veszélyben vannak, mint a fiatalok.
3, A "gyógyultan elbocsájtást" követően tizenkétszeresére nő az öngyilkosságok száma, ami azt jelenti, hogy a pszichiátriai kezelés hatástalan, nem csökkenti, hanem durván megnöveli az öngyilkossági kockázatot. Ez a hatás csak a kórházból való távozás idejével csökken, holott valóban sikeres kezelés esetén éppen a fordítottját várnánk.
4, Nem igaz, hogy az antidepresszánsok csökkentik az öngyilkossági kockázatot, mint azt sokan, pl. Rihmer Zoltán is állítják azokban az elemzésekben, amelyekben egy ország egymástól független antidepresszáns fogyasztását és az öngyilkossági arányszámot vetik össze. Ezekben a vizsgálatokban nem azt vizsgálják, hogy az antidepresszánst szedőkre hogyan hatnak a szerek, hanem az egész népesség számára felírt SSRI mennyiségét vetik össze az egész népesség öngyilkossági arányszámával. Ezekben a vizsgálatokban nem az antidepresszánsok, hanem egyéb tényezők javítják a nemzeti statisztikákat. Mint Depresszióipar c. könyvemben, majd a cenzúra miatt meg nem jelenhetett tanulmányomban is bizonyítottam, amikor konkrétan azoknak az öngyilkossági kockázatát nézzük, akik ténylegesen szedik az antidepresszánsokat, akkor drámai növekedést tapasztalunk.

Szendi Gábor



































 

 

 

 

 

 

 

Küldje el barátjának, ismerősének!