Feliratkozás hírlevélre

Pszichiátriai stigma - a visszaélések, megalázások és a halál törvényesítése

Írta: Jeanyne Wanner
Fordította: Boytha Zsófi
Forrás: www.opednews.com

A pszichiáterek azt állítják, hogy azok az emberek, akik bizonyos módon éreznek és viselkednek betegek, mégpedig elmebetegek, ami azt jelenti, hogy egy gyógyíthatatlan agyi betegségben szenvednek. Ezek az érzések és viselkedésmódok listákba vannak szedve, melyeket "tüneteknek" neveznek, hogy összhangban a betegség orvosi modelljével álljanak. Elég, ha a listán szereplő tüneteknek csupán a felével rendelkezünk, máris diagnosztizáltan egy tartós betegségben szenvedünk. Diagnosztizálva lenni -ez megint egy orvosi fogalom, amit a pszichiátria átvett!!- egy ilyen mentális betegséggel, stigmák sorozatát hordozza magában. Senki sem akarja, hogy azt állítsák róla, hogy abnormális az agya, hogy ezen nem lehet változtatni, és hogy élete végéig pszichiátriai "beteggé" váljon, és "kezeljék" a "betegségét".

Az Oxfordi kéziszótár(Oxford Concise Dictionary) a stigma kifejezést a következőképen határozza meg: "megszégyenítés és hitelvesztés jele". A pszichiáterek annak érdekében használják ezt a stigmát, hogy a kényszerítés vagy megalázás révén az emberek élethosszig tartó fogyasztókká váljanak. Ez a multi-milliárd dolláros PR kampány, melynek célja hogy meggyőzze az embereket, hogy ezek valós betegségek, melyek részei a pszichiátria hosszú távú, többszörösen meghosszabbított emberiség elleni rohamának, melynek következő lépése destruktív elképzeléseik mindennapi életünkbe való beszivárogtatása.

A Mentális Betegségek Nemzeti Intézete (National Institute of Mental Illness) honlapja szerint: "Az amerikai fiataloknak - 18 év ill. a fölöttieknek - az adott évben körülbelül 26,2 %-a diagnosztizáltan elmebeteg" … ez az adat számokra lefordítva 57,7 millió embert jelent.

A pszichiátria, és a készséges gyógyszeripari csapat megteremtik a stigmát. Ezután pedig egy nyilvános kampányba kezdtek, hogy: "Meg kell szabadítanunk az elmebetegséget a stigmától" annak érdekében, hogy még több olyan embert találjanak, akik elfogadják a címkéket és a jövedelmező kezelést.

A pszichiátriai közösség 1977 óta munkálkodik és manipulálja a kormányokat, hogy növeljék az elmebetegek számát. Carter elnök Mental Health Commission-ja sürgette az amerikaiakat, hogy fedjék fel lelki- és érzelmi problémáikat, és ezzel segítsenek véget vetni a stigmatizálásnak. Később a Seattle Times 2003 júliusi számában egy cikk a stigmát tartotta az elmebetegség kezelésében a legfőbb gátnak.

Ha a korábbi kijelentéseknek hitelt adunk, akkor mindez ésszerűnek tűnik. Milyen ésszerű: miért is akarnánk az embereknél az elmebetegség terhét a stigmatizálással is tetézni? Kevés dolog igazolná ezt. De vajon valóban az lenne a pszichiátria szándéka, hogy a pszichiátriai betegek megbélyegzését emberiességi okokból feloldjuk? Vagy e mögött egy sokkal fenyegetőbb és önzőbb érdek áll?

A PR egy nagyon erőteljes és egyben befolyással bíró eszköz. Jó és rossz célokra egyaránt felhasználható. A PR ereje nagy részben abban rejlik, hogy az üzenetei csupán részben igazak. Ha valaki egy magától értetődő igazságot hangoztat, általános egyetértést vált ki.

A pszichiátriai PR gépezet rájött arra, hogyha néhány hazugságot, fél-igazságot és elferdített tényt össze tud kapcsolni egy kis igazsággal, akkor a nyilvánosság hitelesnek fogja tartani az eképpen összemosott állításait. A nézet, miszerint "Az elmebetegséget meg kell szabadítanunk a stigmától" egy igaz állítás. "Az embereknek lehetővé kell tenni, hogy segítséget kapjanak nehézségeikben, ugyanakkor elérhető és egyben kivitelezhető megoldásokat kell a rendelkezésükre bocsátani" szintén igaz állítás. "A Pszichiátria megfelelő megoldást nyújt az elmebetegeknek" azonban hazugság. Mégpedig egy olyan hazugság, melyet valós állításokkal mérgeztek meg, és amely így sok ember számára igaznak tűnik.

Talán nem kéne, hogy az elmebetegség együtt járjon a stigmával. Stigmatizálni kéne azonban az olyan megoldási módokat, melyeket a pszichiátria a segítség álcájában ajánl. Ezek ugyanis nem mások, mint olyan tudatmódosító szerek, stigmatizáló címkék, sokk-terápiák és emberi jogokkal való visszaélések, melyek a társadalomra és az egyénre egyaránt károsak, és a mögöttes cél nem más, mint a még nagyobb profit megszerzése.

Több, mint 200 pert indítottak már az Eli Lilly, a Pfizer és a GlaxoSmith Klein ellen (a Prozac, Zoloft és Paxil gyártócégei), hogy feltárják azokat az öngyilkosságokat ill. gyilkosságokat - némely befejezett, némely csak megkísérelt - melyeket páciensek követtek el néhány nappal vagy héttel azután, hogy felírták nekik a fent említett gyógyszerek egyikét - ClassActionAmerican.com

Miért nem hallhatunk egy pszichiátertől sem olyan valóban működő megoldásokról, mint táplálkozás, oktatás, objektív orvosi vizsgálatok és környezetváltozás? Miért merül ki megoldásuk az FDA fekete keretes figyelmeztetésével ellátott kis üvegeiben? (Az antidepresszánsokat fekete keretes figyelmeztetéssel látták el, melyen az öngyilkossági kockázatra figyelmeztetnek. A szek. Megj.) Tucatnyi valódi, kimutatható belgyógyászati betegség okozhat olyan objektív tüneteket, melyet a pszichiátria elmebetegségnek diagnosztizál. Ha pedig már egyszer alkalmaztak egy mentális betegség címkét, bármilyen objektív, orvosi teszt igazolása nélkül, senki sem fog az adott betegnél orvosi vizsgálatokat végezni, hogy felfedje, ezek valójában testi betegségek. (lásd. Kommentár)

A nagy erejű, tudatmódosító gyógyszerek megváltoztatják az ember érzéseit és viselkedését. Ez tény. Azonban még a pszichiáterek is beismerik, hogy nem tudják pontosan, hogyan is fejtik ki ezek a gyógyszerek hatásukat, és hosszú távú hatásukat sem vizsgálták még soha, legfőképpen, nem tesztelték azokat a gyógyszereket, amelyeket kisgyermekeknek írnak fel. "A Ritalin - melyet gyermekek millióinak írnak fel - és az amfetamin (mindkettő serkentő szer. A szerk. megj.) szinte ugyanolyan negatív hatással van az agyra, az elmére és a viselkedésre, beleértve azon a gyógyszerhatásokat, mint a gyógyszerre kialakuló a pszichózis, mánia, drogfogyasztás és függőség" mondja Billy J. Sahley, a "Valóban szükség van Ritalinra (Is Ritalin necessary)? című könyv szerzője.

Lehetséges, hogy a pszichiáterek csak abból élhetnek meg, ha az embereket a DSM alapján betegnek címkézik? E betegségek létezésébe vetett hitük az alapja annak, hogy a betegbiztosítóktól pénzt kapjanak a kezelésre, hogy kutatási ösztöndíjakat, adományokat gyűjtsenek, stb.

Ha egy pszichiáter egy iskolában rosszul viselkedő gyermeket táplálkozási szakértőhöz vagy fejlesztő szakemberhez küldi, hogyan tudna mindebből megélni? Ha azonban ugyanezt a gyermeket figyelemzavarosnak és hiperaktívnak (ADHD) címkézi, egy életre szóló beteget hozott létre magának.

De térjünk vissza oda, hogy a mai amerikai folyóiratok, a New York Times, a Chicago Tribune, a Washington Post és számos más újság felfedte már a nagy gyógyszerészeti cégek és a DSM szerzői közti közös anyagi érdekeket, financiális kapcsolatot. A DSM kézikönyv a pszichiátria saját maga által kreált bibliája, amely az alapja annak, hogy a pszichiáterek az embereket több, mint 370 különböző módon mentálisan betegnek címkézhessék. Nem egyszerűen a DSM-et megalkotó pszichiátriai bizottságok tagjainak többsége kap így-úgy pénzt a gyógyszeripartól, de néhány kórképben egyenesen az összes szakértő direkt gazdasági függésben van a gyógyszeriparral.

"A figyelemzavaros hiperaktivitás (ADHD) egy ellentmondásos diagnózis igen csekély vagy nem is létező tudományos vagy orvosi megalapozottsággal. Egy szülő, tanár, vagy orvos jó ügy részesének érezheti magát, amikor csípőből visszautasítja ezt a diagnózist és ellenzi ennek a gyerekekre való alkalmazását"- mondja Bill J. Sahley Phd, a "Valóban szükség van Ritalinra? (Is Ritalin Necessary?)" című mű szerzője.

Miért van annyi beteg elméjűnek diagnosztizált ember?

Minél jobban nézzük, annál egyértelműbbé válik, hogy az elmebeteg kérdésében nincs az a politikai korrektség vagy stigmatizáció ellenesség, mely igazolná a rossz megoldásokat!
A profitot szolgáló kitalált címkék és gyilkos hatású gyógyszerek, semmiképpen sem emberséges cselekedetek, akármilyennek is tűnnek.

Egy Jay Baadsgaard-val készített interjúban -a Drug Awareness nemzetközi szövetségnek Washington állambeli igazgatója- elmondta, hogy tizenéves fia, Corey egy nap egy puskával besétált főiskoláján az angol órára. Később kiderült, hogy a fiú a Paxil (Seroxat) szedés hirtelen megszakítása és az Effectin nagy dózisú adagolásának köszönhetően korlátozva volt képességeiben. Később a fiú nem is emlékezett arra, hogy mi is történt vele. Szerencsére senki sem sérült meg. (Ennek ellenére több éves nevelőintézeti büntetés lett a vége - a szerk. megj.) Tíz család Amerikai minden pontjáról összefogott, hogy gondatlan halál és sérülés okozás címén keresetet nyújtsanak be a gyógyszeripar óriás, a Wyeth ellen, vádolva őt azzal, hogy antidepresszánsai szedésének hatására családjuk tagjai impulzív erőszakos tetteket követtek el, öngyilkosságot vagy annak kísérletét. - Justice Seekers.com

Amikor megkérdeztem Mr. Baadsgaardot, hogy mivel magyarázták fia viselkedését, kiderült, hogy azt mondták neki: ez egy "normális biológiai reakció" volt.

Nos tehát: számoljuk fel a pszichiátriai stigmákat, tudassunk mindenkivel, hogy az elmebetegség egy normális dolog, és, hogy mindannyian megkaphassuk a pszichiátriai "segítséget".

És senki más nem szeretne jobban "segíteni" a gyermekeden, mint a Teenscreen (fiatalokat mentálisan "szűrő" program. -Szerk. Megj.). Egyre gyakrabban bukkannak fel országszerte az iskolákban. A Teenscreen, a pszichiátriai/gyógyszerészeti marketing eszköze, úgy van csomagolva, mintha egy ártalmatlan és jószándékú módja volna annak, hogy megmentsük szerencsétlen gyermekeinket az öngyilkosságtól. Buzgón igyekeznek toborozni új kis pácienseket az iskolákból, azzal a csatakiáltással, hogy számoljuk fel a "stigmákat" és "mentsük meg a gyermekeinket".

(Hasonló programokat minden kormány futtat. A "felvilágosítás" mindig a pszichiátriai rendelőkbe irányítja az újonnan "felfedezett" "depressziósokat", mégha látszólagosan nem is ez a cél. -szerk. megj.)

De milyen megoldást is kínálnak nekünk? Mit csinálnak azután, hogy "szűrték" és felmérték gyermekeidet, és nagy valószínűséggel megállapították, hogy egy vagy több DSM szerinti "mentális zavarban" szenved. Mi lesz azután?
A "kezelés" mindössze egy recept és a gyermeked ráléphet az olyan más gyermekek által már kitaposott ösvényre, mint Kip Kinkle, Chris Pittman, Sam Manzie, Patrick Purdy és számos más gyerek, akik saját és mások életét vették, mialatt a pszichiátriai gyógyszerek éppen "segítettek" nekik.
(Híres szereplők és egyben áldozatok a tragikus iskolai lövödözéses esetekből. Tettük elkövetésekor mind antidepresszáns kezelés alatt álltak. Lásd: Antidepresszáns kapcsolat cikkemet.- Szerk megj.)

Nem nehéz megértenünk, hogy a gyógyszer cégek miért pumpálnak annyi pénzt a "Teenscreen"-be és más öngyilkosság szűrő programba, mint pl. "Az öngyilkosság jelei" címűbe.

"Az antidepresszánsok rövidtávon a depresszióban és más betegségben szenvedő gyerekeknél és felnőtteknél egyaránt növelik az öngyilkossági gondolatok és az öngyilkosság elkövetésének kockázatát, mutatták ki a tanulmányok. Bárki, aki azt fontolgatja, hogy Effecint vagy más antidepresszánst kezdjen szedni, illetve hogy adjon a gyermekének, vegye számba a kockázati tényezőket is…" figyelmeztet a Wyeth Laboratories Website.

Számoljuk fel a mentális egészség stigmáját? Talán; de ne úgy, hogy ezzel szabad teret adjunk a pszichiátriának a gyermekeink vagy társadalmunk elleni, "gondoskodás" címén elkövetett alávaló tetteire.

"A Ritalin és más stimulánsok súlyos biokémiai zavart okoznak. A stimulánsok nem normalizálják az agy működését; hanem abnormálissá teszik azt. A stimulánsok patológiás működési hibákat eredményeznek a gyermekek agyában" - mondja Dr. Peter Breggin a "Talking back to Ritalin" című könyvében.

Aki támogatja a Teenscreen-t, az nem más, mint a pszichiátriai/farmakológiai csapatának PR "rohamosztaga"; a NAMI (Az elmebetegségek nemzeti szövetsége - National Alliance on Mental Illness). Ez nem más, mint az agykárosodás és elmebetegség támogatóinak (állítólagosan) független szövetsége, akik keményen dolgoznak azért, hogy meggyőzzenek minket arról, hogy hacsak nem helyeseljük nézeteiket és megoldásaikat az " elmebetegség" ügyében, akkor mi érzéketlen és kőszívű emberek vagyunk, akik kirekesztik az elmebetegeket. Ez valójában egy elterelő hadművelet, amely kiiktatja az ellenállást.

(...)

Ha megvizsgáljuk a NAMI és a Teenscreen közti kapcsolatot, megláthatjuk, hogy a NAMI korábbi vezérigazgatója; Laurie Flynn most a Teen Screen vezérigazgatója; és a gyógyszeripar támogatása követte őt az új munkahelyére is.

A Mother Jones magazin által közreadott belső dokumentumok szerint, mintegy 18 gyógyszercég, összesen 11,72 millió dollárnyi összeget folyósított a NAMI számlájára 1996 és 1999 között. Csak hogy néhány példát említsünk: Janssen - 2,8 millió dollárral, Novartis - 1,87 millió dollárral, Pfizer - 1,3 millió dollárral, Abbott Laboratories - 1,24 millió dollárral, Wyeth-Ayert Pharmaceuticals - 658.000 dollárral és végül Bristol-Myers-Squibb - 613.505 dollárral járult hozzá ezidő tájt a NAMI működéséhez.

"1999-ben csak a Lilly 1,1 millió dollárt utalt át negyedéves részletekben, vállalva ezzel a NAMI "Kampány a diszkrimináció ellen" alap támogatásának oroszlánrészét" - Mother Jones Magazine.

"A NAMI igazgatója, Flynn azt állítja, hogy a csapata munkáját "nem befolyásolják külső gyógyszercégek". De megemlíti, hogy "némelykor van együttműködés" a NAMI és a gyógyszercégek között" - Mother Jones Magazine - November/December 1999

Van egy határvonal, mely itt most láthatóan elmosódott. Egy szándékos és előre eltervezett elmosódás, melyet a szerzők nem vesznek figyelembe. Amit tehát a pszichiátria/farmakológiai PR gépezete mond, és amit tesz, az homlokegyenest két különböző dolog. Legyünk toleránsak, szánjuk az elmebetegeket, számoljuk fel a stigmákat, segítsünk a barátaikon- ez éppenséggel nem ugyanaz, mint a "gyógyszer a válasz", amit pedig el akarnak velünk hitetni.

Az együttérzés és sajnálat nem azt jelenti, hogy el kell fogadjuk a pszichiátria kinyilatkoztatásait a "megoldásról".

"Nincs olyan létező teszt, mellyel az élő emberi agy kémiai állapotát mérni lehetne". Se "biokémiai, sem anatómiai vagy funkcionális jeleket" nem találtak, melyek segítségével megbízhatóan meg lehetne különböztetni a normális és az elmebeteg ember agyát. A jelenlegi elméletek nem csak azért maradhatnak fenn, mert nincs más olyan elmélet, mely átvehetné a helyüket, hanem azért, mert a jelenlegi elméletek a gyógyszeres kezelés tekintik megoldásnak." - Elliot Valenstein, Ph.D., a "Blaming the Brain" című könyv szerzője.

Azzal, hogy állandóan és erőszakosan nyomatják a PR-jukat, a pszichiátria az egész emberiséget stigmatizálja. A pszichiátria az emberek gyengeségeit és egyediségét belegyömöszöli a betegség kategóriájába, kétségbe vonja az emberek egyéniségét, saját probléma-megoldási módjait és egyben elveszi azt az istenadta jogát, hogy a saját maga módján nézzen szembe a nehézségekkel.

"Az idő, amikor úgy gondoltuk, hogy a pszichiáterek meg tudják gyógyítani az elmebetegségeket, lejárt. A jövőben a mentálisan betegeknek meg kell tanulniuk együtt élni a betegségükkel" - Dr. Norman Sartorious, a World Psychiatric Association korábbi elnöke, 1994.

Annak ellenére, hogy el akarják velünk hitetni, az Ember nem a nehézségeiből és bajaiból áll. A dicsősége vagy bukása nem puszta agyi kémiai folyamatok eredménye., és nem szabadna úgy tekinteni rá, mint akit kishitűsége és démonjai uralnak. Igen, nők és férfiak, és még a gyerekek is néha segítségre szorulnak. Mindenki számára egyértelmű, hogy elég sok ember van, aki nemkívánatos érzésektől és viselkedéstől szenved. De a megoldás máshol található, nem a DSM oldalain vagy az antidepresszánsok, antipszichotikumok vagy stimulánsok üvegcséjében, melyeket ma az emberi lény "gyógyírjaként" propagálnak.

Jeanyne Waaner, szabadúszó író és aktivista Floridából. jeanynewanner@netscape.net

Komentár:
Boytha Zsófi önkéntes fordítóm megjegyzéseit (lásd. lejjebb) közreadom, de úgy vélem, itt nem az egyes pszichiáterről van szó, aki lehet emberséges és felvilágosult, de lehet cinikus és kivásárolt lelkű, hanem egy szisztémáról. A cikket azért tartom fontosnak közreadni, mert ha elvonatkoztatunk az amerikai sajátságoktól és nevektől, előttünk áll pőrén az, amit ma "felvilágosító" programoknak neveznek. Amikor a médiában a pszichiátriai szakemberei a kezeletlen depresszió, kényszerbetegség, szociális fóbia és társai veszélyéről nyilatkoznak, látszólag jót akarnak. Hiszen tényleg nem jó szenvedni, hiszen sok bajra tényleg volna megoldás. Ám amikor aztán valaki felismeri, hogy ő vagy rokona, barátja bajban van, és jelentkeznek a segítségért, bajukat, nehézségeiket első lépésben elnevezik mentális betegségnek, második lépésben pedig antidepresszánst vagy antipszichotikumot adnak rá. E kétlépcsős folyamat végére az életproblémáival küszködő ember "betegként" gördül le a pszichiátria futószalagjáról. Betegsége nem létezik, csak a pszichiátria zsargonjában nevezik így az életre adott lelki reakcióit. És innentől kezdve a legtöbb ember élete rémtörténetté válik. A gyógyszerek öngyilkossághoz vezethetnek, elviselhetetlen mellékhatásokat okoznak, miközben az állítólagos hatásosságuk valójában tudományosan nem bizonyított, csupán a gyógyszeripar hamisításának műve. Az a tény, hogy a pszichiátria nem akarja tudomásul venni, hogy a gyógyszeripar durván meghamisítja saját vizsgálatai eredményét, azt bizonyítja, hogy a pszichiátria a gyógyszeripar leányvállalata. Az a tény, hogy a pszichiátria nem hajlandó valódi vitát kezdeni a gyógyszerek okozta mellékhatásokról, az öngyilkossági kockázatokról, a szerek hatástalanságról, azt bizonyítja, hogy a pszichiátria nem gyógyít, hanem elad. A gyógyítás maszkjában betegeket teremt, hogy eladhassa veszélyes az életveszélyes, használhatatlan termékeket.
Amikor tehát arról beszélnek a "szervek", hogy ne féljünk bevallani tüneteinket, problémáinkat, a depresszió nem szégyen, hanem betegség, csupán arra akarnak rávenni minket, hogy dugjuk nyakunkat önként a hurokba. Semmiféle felvilágosító kampánynak nem hihetünk, amíg nem kínálnak fel egyben megoldást is - valós megoldást. Papolnak az öngyilkosság megelőzésről, hogy ismerjük fel és küzdjünk a depresszió ellen, és cikkeznek a kezeletlen pánikbetegség veszélyeiről. De vajon a "kezelés" nem még veszélyesebb? Mint egy korábbi cikk kivonatban jeleztem, az antidepresszáns szedés egy nagy kanadai vizsgálatban húszszorosára növelte az öngyilkosságok számát. A "gyógyuló" betegek aránya pedig megegyezik a placebóra is reagálók számával. Ez volna a "kezelés"?
Az öngyilkosság és depresszió nem pszichiátriai kérdés. Az életproblémák átnevezése betegséggé - ez az igazi stigmatizáció. Öngyilkosság és depresszió fontos, kezelendő probléma, de nem betegség, és főként nem gyógyszerrel kezelendő állapot. Gyógyszerrel nem lehet pótolni az odafigyelést, a lelki támogatást, mi több a különféle vitaminok és tápanyagok hiányát. Mert, mint a fenti cikk is írja, számos olyan testi állapot, ill. hiányállapot létezik, amely lehangolttá, passzívvá, örömtelenné teszi az embert. Ez a pszichiátria gépezetében a "depresszió" címkét kapja. Mert TB támogatással fillérekért lehet antidepresszánst kapni, de B vitamint, D vitamint vagy omega-3-at, melyek hiánya mind "depressziót" okozhat, nem.

Szendi Gábor

 

Boytha Zsófi megjegyzése: A fenti cikk fontos problémákat boncolgat, azonban eléggé radikális és több helyen tárgyi tévedések vannak. Fontosnak tartom felhívni a figyelmet, hogy egyrészt a pszichiátria és a gyógyszercégek nem hozhatnak létre stigmát, hiszen az elmebetegséggel kapcsolatos stigmák évezredek óta fennállnak, mi több ezek révén jöhetett létre maga a pszichiátria, majd az ötvenes években a gyógyszeres kezelés. Tehát inkább azt lehetne mondani, hogy a stigmatizálásra épült rá a pszichiátria, így természetes, hogy ez alkotóeleme. Gondoljunk csak bele, ha nem lennének stigmák, ha nem rekesztenénk ki az elmebetegeket környezetünkből, akkor pszichiátria sem létezne. A másik fontos megjegyzésem pedig, hogy ez amerikai adatokat ad meg, amerikai helyzetet ír le. Nem hiszem ugyanis, hogy egy átlagos, magyar, túlterhelt pszichiáternek az lenne a célja, hogy minél több beteget generáljon. Itthon talán inkább a gyógyszeres kezelés hátulütői feletti szemethunyás és sok esetben sajnos a tájékozatlanság uralkodik. Az amerikai tendenciák azonban természetesen éreztetik hatásukat itthon is, és elég komor jövőképet tárnak elénk. Fontos témának vélem pl. a gyermekek gyógyszerezéséről szóló részt. Tehát a cikk fontossága mindezen tévedések ellenére vitathatatlan.



































 

 

 

 

 

 

 

Küldje el barátjának, ismerősének!