Feliratkozás hírlevélre

Ed Halliwell: "A pszichiátriai diagnózisok kevésbé szavahihetőek, mint a csillagjegyek"

Forrás: Times online
Fordította: Váradi Judit

Richard Bentall pszichológus szerint a pszichiáterek csak osztogatják a gyógyszereket, de figyelmen kívül hagyják a jó kapcsolatok értékét. Bentall pszichológus és filozófus végzettségű. Először kriminalisztikával foglalkozott a National Health Service-nél, majd klinikai pszichológia professzornak nevezték ki a Liverpool Egyetemen. 1989-ben megkapta az British Psychological Society May Davidson díját a klinikai pszichológia területén végzett munkásságáért. 1999-től a Manchester Egyetem Kísérleti Klinikai Pszichológia karán professzor.

Ha panaszkodni talál orvosának valamilyen lelki problémára, valószínűleg egy gyógyszer recepttel fogja elhagyni rendelőjét, dacára annak, hogy egyre jobban kételkedik e gyógyszerek hatásosságában és aggódik azok mellékhatásai miatt. Elterjedt nézet, hogy a pszichiátriai zavarok mögött genetikusan öröklődő agyi rendellenesség húzódik meg, olyan biológiai zavar, amely gyógyszerrel kontrollálható. Az angol orvosok évente 31 millió receptet írnak fel csak antidepresszánsból.

Ez a helyzet Richard Bentall pszichológust feldühíti. 2004-ben Bentall, a University of Bangor klinikai pszichológus professzora, megírta a Madness Explained(Megértett őrület) című könyvét, melyben kifejti, hogy a hanghallások, hallucinációk és a "súlyos" elmebetegségek más tünetei, csupán a mindannyiunk által megtapasztalt szokatlan tapasztalások eltúlzásai. E munkájával elnyerte "az év angol pszichológiai könyve" díjat. Mostani könyvében, mely "Doctoring The Mind: Why Psychiatric Treatments Fail (Az elme gyógyítása: Miért sikertelenek a pszichiátriai kezelések") címet viseli, bírálja az elmeegészségügyi szolgálatot, különösképpen a pszichiátriát. A Doctoring the Mind zord képet fest a korrupcióval és hozzá nem értéssel átitatott elmegyógyászat rendszeréről, amelyben a lélekdokik megélhetését a gyógyszergyárak finanszírozzák, miközben a betegeket nem tisztelik, embertelenül bánnak velük, és hülyére gyógyszerezik őket. A legendás "anti-pszichiáterhez" R.D. Laing-hez hasonlóan, Bentall is azt vallja, hogy az elmegyógyászati problémákkal küzdő embereknek megértésre, támogatásra és tiszteletre van szükségük. Laingtől eltérően azonban, ő állításait bizonyítékokkal támasztja alá, önmagát "racionális anti-pszichiáternek nyilvánítva". "A tudományos világszemlélet elkötelezett híve vagyok", mondja az 53 éves pszichológus, hangja kiemelkedik a pályaudvari kávézó csúcsforgalmának lármájából, "de a bizonyítékok nem támasztják alá a legtöbb pszichiátriai gyakorlat mögött meghúzódó szigorú biomedikális szemléletet". Kortyol egyet a kávéjából, majd folytatja. "Még aggasztóbb, hogy az ezen alapuló kezelések nem túl hatásosak. A pszichiátriai zavarok kimenetelei nem jobbak mint a viktoriánus korszakban voltak."

Mi tehát a válasz? Bentall véleménye szerint, nem kevesebbre van szükség, mint hogy az elmebetegségeket egészen más módon közelítsük meg. Azt állítja, a pszichiátriai diagnózisok kevésbé megbízhatóak, mint a csillagjegyek ("legalábbis azok a csillagjegyek, amelyeknél egyetértés van abban, kinek melyik a jegye. A pszichiátriai diagnózisok megbízhatatlanok és nagyrészt érvénytelenek"). Szerinte több esélye van a felgyógyulásra az olyan országokban élő betegeknek, amelyekben gyakorlatilag nincs szolgáltatás: "Ha meg akarsz őrülni, Nigériában tedd, mert ott több esélyed van, mint Londonban. Rengeteg doktorandus növendékem volt, akik betegekkel kutatást végeztek, és gyakran mondták nekik azt, hogy "ön az első, aki komolyan vesz".

Megdöbbentő vádbeszéd ez arról az eljárásról, ahogy ma a pszichiátria rendszere működik. Nigériában a súlyos elmebetegségtől szenvedő beteget valószínűleg a tágabb család gondoskodása veszi körül, vagy segítőkész vallási vezetők nyugtatják meg őket, amikor hangokat hallanak. És ebben rejlik a dolog nyitja. Bentall szerint, olyan kezelési modelre van szükség, amely nem a tablettákra, hanem a támogató kapcsolatokra épül.

"Az működik, ha jóindulattal odafigyelünk a betegre, bátorítjuk, hogy legyen bizakodó és tisztelettel fordulunk felé. A pszichiátria tragédiája az, hogy azt érezteti a betegekkel, hogy csupán öntelt öltönyös fickók kémiai kontárkodásának célpontjai". A szorongás és depresszió esetében, mondja Bentall, és talán a komplexebb panaszoknál is, a pszichoterápia legalább annyira hatékony, mint a gyógyszeres kezelés. "Mégis, amit szinte sosem hallunk egy pszichiáter szájából sem: "a gyógyszer nem működött, próbáljunk meg valami mást". Ehelyett, amit valószínűleg hallunk, az az, hogy "ez a gyógyszer nem működött úgy, ahogy vártuk, próbáljunk ki egy másikat, vagy egy nagyobb adagot ugyanebből."

Ez pedig potenciálisan arra ítéli a beteget, hogy élete végéig bizonytalan hatású, és komoly mellékhatásokkal bíró gyógyszereken éljen. Az antipszichotikumok, állítja Bentall, nemcsak fásultsághoz és súlygyarapodáshoz, hanem cukorbetegséghez, kardiovaszkuláris betegségekhez és korai halálhoz vezethetnek. "Ezek azok a gyógyszerek, amelyeket nem az utcasarkon árusítanak. Nagyon kellemetlen szedni őket". Talán érthető, hogy a legtöbb ember, akinek ilyen vagy még súlyosabb "problémái" is vannak, inkább titokban tartja tüneteit.

"A biomedikális model a beteg iránti tisztelet hiányához vezetett", folytatja Bentall. "Résztvettem vizsgálatokon, ahol a pszichiáter azt mondta a betegnek "egész életében beteg lesz" -ez reménytelenséget szül - és nem is igaz. A pszichoterápia bizakodásra ösztönzi őket, s arra, hogy érezzék, törődnek velük, meghallgatják őket. A pszichiáterek azonban általában nem folytatnak pszichoterápiát - előfordul, hogy minden harmadik hónapban 15 percig beszélnek egy beteggel. Mégis jó okunk van feltételezni, hogy a terápiás kapcsolat rendkívül hatékony, ezért bármely pszichiátriai beavatkozás esetén a legfontosabb a jó-minőségű kapcsolat megteremtése"

Bentall racionális, de haragja nyilvánvaló. Ömlik belőle a szó, a legkisebb ösztönzésre is tíz percig szónokol, levegőt is alig vesz. Hangsúlyozza, hogy nem hiszi azt, "hogy minden orvosi végzettségű embernek szarvai vannak" - neki is vannak pszichiáter barátai, és belátja, hogy szigorú korlátok között dolgoznak. De a pszichiátria már régóta identitás válságban van, amelyre úgy válaszol, hogy megpróbálja magát az orvostudomány valódi ágának feltüntetni, vagyis, "az aneszteziológusok és idegsebészek szemében hitelesnek tűnjön, ahelyett, hogy azzal törődne többet, hogy saját betegei körében tűnjön hitelesnek." Olyan rendszerről álmodik, amelyben a pszichiáterek "annak örülnek, hogy nem olyanok, mint más orvosok."

Még lehet, hogy nagyon távol vagyunk ettől a céltól. "A pszichiátert gyakran még a többi orvosi szakágnál is kevésbé érdekli a kapcsolat. Amikor Liverpoolban egy egészségügyi iskolában dolgoztam, a nőgyógyászok állandóan arra kértek minket, tartsunk workshop-okat arról, hogyan lehet hatékonyabban kapcsolatba lépni a betegekkel. Efféle kérés sosem érkezett hozzánk a pszichiáterek részéről."

Bentall vallja, hogy az egyetlen remény egy őszinte fordulat. "Ha az elmegyógyászat szakembereit elbocsájtanák, amennyiben pácienseikkel nem teremtenek jó viszonyt, akkor nagy fordulat következne be. Egyes pszichiáterek nem túl jók ebben, őszintén szólva jobban tennék, ha más pálya után néznének."

Kiváncsi vagyok mi vár Bentall-re az ő pályáján. Hogyan szentelheti valaki életét egy olyan rendszernek, amelyet ennyire hiábavalónak tart? Azt mondja az elmegyógyászat iránti érdeklődése a középiskolában kezdődött, ahol meglehetősen boldogtalan fiatal éveit élte. "Kamaszkorom nagyrészét rossz hangulatban töltöttem. Egyszer antidepresszánst írtak fel nekem." Miután megkapta diplomáját, majd doktori képesítését Bangorban, klinikai gyakorlatát Liverpoolban szerezte meg, majd bölcsészdoktori képesítést szerzett egészségfilozófiából, rövid ideig az állami egészségügyben dolgozott, mint törvényszéki pszichológus, azután visszatért Liverpoolba, ahol professzori állást kapott, most pedig visszatért Bangorba.

Klinikai gyakorlata van, de első szerelme a kutatás. "Mérhetetlenül izgalmasnak tartom azt, amikor valami látszólag érthetetlen pszichológiai folyamat adatai bejönnek" mondja. "Ülök a komputerem előtt, próbálom kihámozni az értelmét", mosolyog, "lehet, hogy enyhén autista vagyok".

Lehervad a mosoly az ajkáról, amikor arról a rengeteg vizsgálatról beszélgetünk, amelyeket a gyógyszeripari vállalatok végeznek, melynek nagy részét ő "teljesen, vagy majdnem értelmetlennek tart". A Prozachoz hasonló antidepresszánsok esetét idézi fel, amelyeket nemrég még rendkívül hatásosnak gondoltak. "Azért hisszük, hogy ezek hatnak, mert a gyógyszergyárak azokat a vizsgálati eredményeket teszik közzé, amelyekben az antidepresszánsok hatásosnak bizonyulnak, ellenben nem közlik azokat a vizsgálatokat, amelyekben az antidepresszánsok hatástalanok." "Ha a nem közölt vizsgálatokat is számba vesszük, akkor nem ez a helyzet."

Említést teszek egy nemrég végzett vizsgálatról, amely a Információszabadság Törvényét felhasználva szerezte meg a hiányzó adatokat. Az elemzés rámutatott arra, hogy az SSRI antidepresszánsok alig hatékonyabbak egy placebo tablettánál. Bentall helyeslően bólogat. "Az elmúlt évtizedben mégis háromszorosára emelkedett a receptfelírások száma", mondja, "mivel a gyógyszeripari cégek rengeteget költenek a marketingre."

Még inkább felháborodik azokon a pszichiátereken, akik mindent elfogadnak - költségtérítést, gyógyszer cégek konferenciájára való fizetett utazást, nevüket olyan gyógyszer kutatásokhoz adják, amelyeket nem is ők végeztek, hatalmas tanácsadói díjakat vesznek fel, mindez a gyógyszercég termékeinek felírását könnyíti meg. "Nincs erre jobb szó, mint a megvesztegetés. Miért nem szállnak szembe ezzel a pszichiáterek? Leteszik a hippokrateszi esküt és úgy tesznek mintha a legmagasabb erkölcsi normák szerint viselkednének. Gyalázatos, amit tesznek, összejátszanak!"

Amikor szóba kerül a nehezen kezelhető gyermekek részére felírt antipszichotikum reklámja, Bentall felfortyan. "Tudom, hogy mit tesznek ezek a szerek, ez vérlázító," dühöng. "Egyetlen gyermek esetében sem, akivel valaha dolgom volt, semmilyen körülmények között, nem fordult meg a fejemben az antipszichotikum használata. Nincs klinikai alapja, és abból, amit a pharmakológiáról tudunk, nyilvánvaló, hogy ártalmas a fejlődő agynak. A gyógyszergyárak hatalmas kutatási ösztöndíjakkal vesztegetik meg az amerikai gyermek pszichiátereket, hogy támogassák ezt a fajta kezelést, és mindez az Egyesült Királyságban is kezd elterjedni. Nem tudom, másképp megfogalmazni, de itt embereket vesztegetnek meg, hogy gyermekeket mérgezzenek meg - és ők elfogadják ezt a pénzt."

A Doctoring the Mind pesszimista a jövőt illetően. Bentall szerint "a pszichiátriának és a gyógyszercégeknek anyagi érdekeltsége fűződik ahhoz, hogy a dolgok így menjenek tovább." Őt azonban továbbra is lelkesíti az a gondolat, hogy egyszer majd másképp működik az egészségügyi szolgáltatás. Fiatalkori válása után egy pszichiáterhez fordult. "Halálra rémültem", vallja be, de kiváló kezelésben részesültem. Sajnos, nem ez a megszokott."

Richard P. Bentall: Doctoring the Mind: Why Psychiatric Treatments Fail (Az elme gyógyítása: Miért sikertelenek a pszichiátriai kezelések ). Allen Lane, 2009.



































 

 

 

 

 

 

 

Küldje el barátjának, ismerősének!