Feliratkozás hírlevélre

Dr. Kovács József: A pszichiátrizálásról.

A "Bioetikai kérdések a pszichiátriában és a pszichoterápiában. Medicina 2007" kötet negyedik fejezetének 2. része

4. fejezet--Medikalizálás, patologizálás, pszichiatrizálás. (54-62 old.)
A pszichiatrizálás szakaszai

A XX. században, a pszichiátriai betegség határainak a kitolásával természetesen a betegek száma is folyamatosan nőtt. A XIX. században a pszichiátria illetékességi körébe főképpen a pszichotikus betegek tartoztak, a XX. század elején ez kiegészült a neurotikus betegekkel, a XX. század második felében pedig számos olyan tünetet is pszichiátriai betegségnek kezdtek tekinteni, melyeket korábban nem tekintettek volna annak. Ez már--Shorter szerint --a pszichiátriai birodalom-építés s a piac meghódításának a kora. A pszichiáter és a pszichoterapeuta betegségek mellett vagy helyett egyre gyakrabban az egyszerű boldogtalanságot kezeli.
(...)

A pszichiatrizálás okai

A pszichiatrizálás tendenciájának magyarázatára számos hipotézis született. Ezek közül néhány a pszichiáterek, gyógyszergyárak anyagi érdekeltségét hangsúlyozza ebben a folyamatban, míg mások a medikalizálás általánosabb jelensége részjelenségének gondolják a pszichiatrizálást.

A pszichiátriai birodalomépítése

A pszichiátereknek-legalábbis az USA-ban, ahol a DSM-et megalkotják-- nyilvánvaló anyagi érdekük a mindennapi életproblémák pszichiatrizálása, hiszen így klienseik számát, s így piaci részesedésüket növelhetik. A különböző pszichológiai tanácsadók és terapeuták között ugyanis egyre élesedő harc folyik a kliensekért, Ebben a versenyben az egyes problémák pszichiatrizálása monopolhelyzetet biztosít az orvosoknak, s így ez anyagi érdekükben áll. Betegséget ugyanis csak orvos kezelhet. Shorter szerint a fenti történések leírására a "pszichiátriai birodalomépítés" kifejezés illik a leginkább. Ha ugyanis a fenti sajátosságok betegségek, és ezért azokat csak orvos kezelheti, akkor így nő a pszichiáterek piaci részesedése, kiszorítva így az ilyen típusú problémákkal régebben foglakozókat ill. a mai versenytársakat a piacról. (pl. pszichológusokat, szociális munkásokat, pedagógusokat, különböző tanácsadókat, természetgyógyászokat, stb. )

(...)

A pszichológusok 1951-ben "törtek be" a nem-analitikus pszichoterápia "piacára", Carl Rogers "Client-Centered Therapy" (Kliensközpontú terápia) című művének a megjelenésével. Az ezen elvek alapján pszichoterápiát végezni kezdő pszichológusokat szinte azonnal heves támadások érték a pszichiáterek részéről: azzal vádolták őket, hogy orvosi tevékenységet folytatnak orvosi diploma nélkül. A Rochesteri Egyetem Pszichiátria Tanszéke megpróbálta Rogers Tanácsadó Központjának működését megszüntetni.

(...)

1990-re az USA-ban a pszichoterápiát végző pszichológusok és szociális munkások együttes száma meghaladta a pszichiáterekét, s ezáltal a pszichoterápia az USA-ban alapvetően egy nem orvosi tevékenységgé vált. A verseny--más területeken-- azonban ma is tovább zajlik. 1995-ben például az Amerikai Pszichiátriai Társaság intenzíven lobbizott a kongresszusban azért, hogy ne engedjék a pszichológusoknak azt, hogy betegeiknek--a megfelelő tanfolyam elvégzése után--gyógyszert írhassanak fel.
A verseny azonban egyre élesebb lesz, versenytársak egyre nagyobb számban vannak, s a hagyományos segítő foglalkozásokon túl újak is létrejönnek.

(...)

Mindez szinte természetes, ha figyelembe vesszük, hogy a modern pszichiátriában és pszichoterápiában a 60-as, 70-es években egy kognitív fordulat zajlott le. Eszerint a korábban primer affektív zavarnak tartott depresszióról kiderült, hogy sok esetben inkább egy primer gondolkodási zavar, s a depresszió ehhez képest csak másodlagos: az irracionális gondolkodás eredménye. Ugyanez nemcsak a depresszió, hanem sok más, korábban neurotikusnak nevezett zavar esetén is nyilvánvaló lett (szorongásos betegségek, fóbiák, stb.) Ha viszont az ilyen zavarokkal jelentkezők alapvető problémája a helytelen gondolkodás, akkor ennek korrigálása legalább annyira pedagógiai, filozófiai, mint pszichiátriai feladat.

(...)

Összefoglalva tehát a pszichiatrizálás egyik oka a pszichiáterek ebben való anyagi érdekeltsége lehet: egy nem-kívánatos állapot betegséggé minősítésével csak orvos lesz jogosult annak kezelésére, s így kiszoríthatók az ugyanezen páciensekért versengő nem-orvos versenytársak.

A gyógyszergyárak anyagi érdekeltsége

A patologizálásban a gyógyszergyárak is érdekeltek. Ma elfogadott etikai elv ugyanis, hogy gyógyszert csak betegség kezelésére lehet rendelni, egészséges, de kedvezőtlennek, előnytelennek tartott állapot megváltoztatására nem. Így a gyógyszergyárak, s általánosabban fogalmazva az orvosi-gyógyszeripari komplexum abban érdekelt, hogy minél több--gyógyszerrel befolyásolhatónak tűnő--állapot betegségnek minősüljön. Így ma a betegség fogalma átalakulóban van. Régebben egy bizonyított biológiai elváltozást tartottak csak betegségnek, később betegségnek kezdett számítani minden, ami az egyén jóllétét csökkenteni látszott. Ma a gyakorlatban betegségnek számít szinte minden, melyre a társadalombiztosítás által finanszírozott gyógyszeres kezelés létezik.
Vannak, akik betegség-árusításnak nevezik azt az üzleti "fogást", melynek során egészséges emberekkel elhitetik, hogy betegek, az enyhe betegségben szenvedőkkel pedig azt, hogy súlyos betegek. A betegség-árusítás a medikalizáció szélsőséges formája, melynek célja "előkészíteni" a piacot egy új gyógyszer befogadására azzal, hogy felkeltik iránta a még nem létező igényt. Ehhez először is fel kell hívni a figyelmet a gyógyszer által kezelendő probléma létezésére, majd azt betegségnek kell minősíteni. Ezt követően meg kell állapítani , hogy az illető betegség elterjedt, nagyon sok szenvedést okoz, és kezelhető, ugyanakkor a szakemberek a felismerését elhanyagolják és ezért nem is kezelik. Látszólag tehát egy betegséggel kapcsolatos tudatosság, problémaérzékenység növeléséről van szó, a betegek "felvilágosításáról", valójában azonban a piac előkészítéséről, az illető gyógyszer iránti igény felkeltéséről. Mindez nagyon jövedelmező, hiszen így-a betegségfogalom kiszélesítésével-- a mindennapi problémák széles skálája nevezhető betegségnek. Részvénytársaságok által létrehozott betegségekről is beszélhetnénk ilyenkor. A folyamat során szorosan együttműködnek a gyógyszergyárak, a szakorvosok és bizonyos betegszervezetek, akik a média segítségével győzik meg a többséget az új betegség létezéséről, annak aluldiagnosztizáltságáról és alulkezeltségéről. A gyógyszercégek által szponzorált "független szakértők" bizonyítják, hogy a kérdéses probléma betegség, fogyasztói csoportok jelentkeznek, mint a betegség "áldozatai", s a média tudósít az új gyógyszer jótékony hatásáról az adott "betegség" esetén. A stratégia lényege: mindennapi problémákat betegségnek minősíteni, enyhe tüneteket súlyosaknak feltüntetni, egy betegségre való fokozott kockázatot már betegségnek tartani, s így a betegség gyakoriságát eltúlozni a piac maximalizálása érdekében.
Mindez azt eredményezi, hogy elterelődik a figyelem a kérdéses probléma társadalmi, politikai okairól, és arról, hogy hogyan lehet azokat gyógyszerek nélkül is megoldani. Túlhangsúlyozódik viszont a kérdés orvosi, gyógyszerekkel megoldhatónak vélt oldala. S természetesen az ily módon "szükségessé" váló új kezelések elvonják a forrásokat a valódi betegségek kezelése felől, s anyagilag előbb-utóbb finanszírozhatatlanná teszik a társadalombiztosítást.

(...)
A patológizálás társadalmi okai

A pszichiatrizálásnak azonban-a pszichiátriai és gyógyszeripari érdekeken túl-egyéb okai is vannak. A mai pszichiátria ugyanis a szokásos életproblémák kapcsán nagyon hasonló helyzetbe kerül, mint az egészségügy általában a nem egészségügyi természetű problémákkal való találkozáskor.

(...)
...az életproblémáival küszködő, magára maradt ember sokszor nem tud segítséget kérni mástól, mint az egészségügytől, mert ma nincsenek a társadalomban olyan intézmények, melyek az ilyen emberekkel hivatásszerűen foglakoznának. Az egyházak--melyek hagyományosan ilyenkor segítséget nyújtottak--a szekularizáció következtében ma kevesebb embernek képesek ilyenkor támaszt nyújtani, mint régebben. Ezért a tendencia itt is az, hogy a modern társadalom egyetlen--a bajbajutott embert intézményesen segítő--intézményrendszerébe kerül az, aki bármilyen okból lelkileg szenved, az egészségügybe. Az egészségügyhöz azonban csak orvosi problémákkal fordulhat legitim módon. A biztosító is csak az ilyen problémák kezelését téríti meg az egészségügyi intézménynek. Így nagy a nyomás, hogy ezek a korábban életproblémáknak számító kérdések ma a pszichiátria nyelvén fogalmazódjanak meg. Mindezt segíti, hogy a patológia határai nagyon elmosódóak. Mikor lesz a szomorúságból depresszió? Mikor lesz az excentrikusságból skizofrénia? A határok ezeknél a problémáknál a gyakorlatban soha nem élesek, s a mai tendencia az, hogy egyre több és több ilyen állapotot betegségnek tekintenek.
A pszichiátriai problémák társadalmi okai.

Caplan szerint számos, ma pszichiátriainak tartott probléma voltaképpen társadalmi probléma: az előítéletek, a szegénység, az erőszak következményei.
Mivel azonban az egyént könnyebb megváltoztatni, mint a társadalmat, ezért sokszor személyes pszichoterápiával kezelik azt, amit a társadalom megreformálásával kellene megoldani. Egyszerűbb Prozacot felírni egy rossz házasságban élő, munkában agyongyötört asszonynak, mint azt mondani neki: hagyja ott gyötrőjét, s keressen jobban fizető munkát. Ma a társadalom--a tőle szenvedők beteggé minősítésével--saját áldozatait vádolja betegséggel, s így kibújik a felelősség alól: a beteggé minősítéssel valójában a szenvedőt teszi felelőssé, az ő szervezetét, agyi, biokémiai vagy pszichológiai mechanizmusait okolja problémáiért, s ezáltal felmenti a társadalmat a felelősség alól.
A patologizálás nemcsak a stigmatizációval árt annak, akit egy pszichiátriai diagnózissal látnak el, hanem eltereli a figyelmet a probléma megoldásának hatékonyabb formái felől. Caplan szerint sok pszichoterápiás intézetben például nem engedik meg, hogy családoknak jobb állást, szociális segélyt, s egyéb hatékony és gyors segítséget adjanak, hanem inkább pszichiátriai diagnózisokkal látják el a klienseket, s hosszú pszichoterápiában részesítik őket, mely esetükben sokszor egyszerű időpocsékolás. A világon sok millió ember érzi úgy, hogy a pszichiátriai kezelés nem segített, hanem inkább ártott neki, s ők a pszichiátria túlélőinek nevezik magukat.

A pszichiátriai problémák depszichiatrizálása, demedikalizálása.

A mai társadalomban--mint láttuk--a tendencia a patologizálás, a pszichiatrizálás: a legkülönbözőbb jelenségeket a pszichopatológia terminusaival leírni. Ez zajlik "nagyban", a közgondolkodás szintjén, s zajlik "kicsiben", a pszichiátria szintjén, melynek jó példája a DSM újabb és újabb kiadásainak számban egyre szaporodó diagnosztikus entitásai.

(...)

A patologizálás stigmatizálja a betegnek tartott személyt, valamilyen formában őt tartja baja okának, s ezzel felmenti a körülményeket, melyek pedig valójában a problémákat sokszor előidézték, Így ez indirekt, akaratlan igazolása lehet a környezet ellenségességének, kirekesztő, üldöző, intoleráns magatartásának. Egyben a patologizált személyben új identitást alakít ki: az illető azonosul azzal a címkével, melyet kapott, feltételezett patológiájával fogja azonosítani önmagát. Fontos ezért, hogy ilyen esetben fogalmazzuk meg a probléma igazi természetét. Vagyis ne engedjünk a pszichiatrizálás csábításának, s mondjuk ki, hogy a probléma alapvetően társadalmi, politikai, erkölcsi, stb., s az emiatt szenvedő egyén csak ennek szenvedő alanya, de nem okozója. Ez a felvilágosítás, normalizálás, depatologizálás annál is inkább fontos, mert egy pszichiáterhez, pszichoterapeutához forduló ember ritkán látja át annyira a helyzetét, hogy meg tudná mondani, miért érzi rosszul magát. Sok esetben felvilágosítást kér a terapeutától, azt akarja tudni, hogy vele van-e baj, ő beteg-e, vagy problémái inkább az őt körülvevő élethelyzetre adott természetes, egészséges reakcióknak tekinthetők. Így a normalizálás ilyenkor megnyugtathatja az illetőt, s erőt adhat problémái megoldásához, de mindenképpen elejét veheti egy diagnosztikus kategóriával való identifikálódási folyamatnak. Kérdéses esetben az is fontos, hogy a beteg tudomást szerezhessen arról, ha esetleg állapota betegség voltát illetően viták folynak, vagyis tudomást szerezhessen a medikalizáció problémájáról.



































 

 

 

 

 

 

 

Küldje el barátjának, ismerősének!