Feliratkozás hírlevélre

Varga Bernadett: Diagnózis-stigmatizáció-bioetika

A Soteria Alapítvány 2008 április 16-án megrendezésre került Szellemi Műhelyéről

- a Soteria Alapítvány április 16-án megrendezésre került Szellemi Műhelyéről

Az előzetesen e-mailben kiküldött tájékoztató szerint a szervezők az esttel kapcsolatban a következők kérdésekre keresték a választ:
- Mennyiben érinti a kliens egészségügyi sorsát, ha kórképét, problémáját puszta diagnózissá egyszerűsítjük?
- Szükséges-e a lelki problémákat diagnózisként kezelni?
- Léteznek-e más, működő alternatív lehetőségek a világban, s milyen etikai vonzatai lehetnek a ma bevett pszichiátriai diagnosztikai módszereknek?

Meghívott vendégek voltak:

Dr. Kovács József egyetemi docens, a Semmelweis Egyetem Magatartástudományi Intézete Bioetika Részlegének vezetője
Dr. Haraszti László, a Pest Megyei Flór Ferenc Kórház Pszichiátriai Osztályának osztályvezető főorvosa

A beszélgetést Hegedűs Ibolya, az alapítvány pszichológusa vezette.

Úgy vélem, a beszélgetés nagyon jó ötletnek bizonyult, ehhez képest a célkitűzésekből nem sok valósult meg. Mert bár a moderátor felkészült, alapos volt, és a témát mélyen áttanulmányozta, nem volt elég erős a kitérő válaszok okán újra, és ha kell, ismét csak feltennie eredeti kérdését. A Soteria a használók köré szerveződik, az alapítvány munkatársai nem betegeknek, hanem a kezelést használatba vevőknek definiálják a hozzájuk fordulókat. A diagnózisalkotás történetére és ezzel járó problematikára a két vendég részéről a kérdést abszolút megkerülő válaszok érkeztek: filozófiai, elméleti fejtegetésbe kezdtek, míg Haraszti a diagnózis szót magyarázta meg, addig Kovács Hegelt idézte. A moderátor több alkalommal is próbálta gyakorlati mederbe terelni a témát, de láthatóan nem akart túl erőszakos lenni, ezért aztán többször elsiklott a beszélgetés valódi és kézzel fogható célja. Pl. a DSM egyre bővülő diagnózisaira hívta fel a figyelmet, Haraszti elmondta, a diagnózisnak ismerjük a kórokát, lefolyását, gyógyítását, szemben a pszichiátriai diagnózisokéval, Kovács szerint a diagnózis sehol nem oly stigmatizáló, mint a pszichiátriában, a társadalmi megítélést, a médiát okolta ezért, Haraszti pedig a DSM IV. sok-sok tünetből összeálló egészéről beszélt, pl. a skizofréniánál mindent összevetve 1125 féle változat, sokféle lefolyás látható. Hangsúlyozta, nagy szerepe van a pszichiátriai diagnózisalkotásban az empíriának, egy kezelési szabadság látható, a szakma nem tudja megvédeni érdekeit. Ehhez kapcsolódva Kovács rávilágított, más betegségeknél kórbonctani elváltozás kell legyen, például sok, korábban a DSM-be felvett zavarnak ítélt jelenséget (pl. homoszexualitás) később töröltek. A DSM a diagnózist a viselkedésből állapítja meg, ezek alapján Kovács felvetette, a norma egységesen körül nem írható jelenségét. Kovács már közel járt ahhoz, félig ki is mondta, hogy az életproblémák pszichiátriai betegséggé nyilvánítása okozza a stigmatizációt, hiszen mindennapi jelenségeket emelnek diagnosztikus értékűvé, de valahogy mindenki csak körülírta a beszélgetésben a mondandóját, senki nem akart igazán konkrétumokat kimondani. A moderátor máshogy feltéve előző kérdését - miszerint ennyire ingoványos területen miért van ennyi diagnózis? - nem sokkal több információt kapott a válaszokban, Haraszti doktor az antipszichiátriai mozgalom létjogosultságát kétségbe vonva kerülte meg a kérdést. Még Harasztihoz intézett eldöntendő kérdésre (Segítik-e őt a diagnózisok?) is csak burkolt, kitért válaszokat kaptunk. Kovács szerint pszichiátriai betegség az, amikor kimutatható agyi diszfunkció és az kárt okoz. Hegedűs Ibolya kiemelte, mindenkire rá lehet ismerni a DSM-ben, Kovács szerint nem jó, ha a DSM-re a helyes és helytelen befejezett tudásaként tekintünk, hiszen elkészültekkor is rengeteg vita volt róla. Úgy vélte, minél több szakembernek és ismert embernek fel kellene vállalnia diagnózisát a stigma elkerülése érdekében. A szakma által előállított stigmatizációról senki nem beszélt. Korábban a homoszexualitás is a DSM része volt, melyet ma már kitöröltek belőle. Hegedűs rámutatott, Magyarországon több híres ember felvállalta depresszióját, de ismert magyar skizofrénről nem tudunk. Haraszti csak nem akart a stigmatizáltság igazi gyakorlati létjogosultságáról beszélni, elmesélte a stigma egyes törzseknél értelmezett pozitív, a másiktól való elkülönítés jelentését. Ma pont mást jelent, "valaki nem közénk való" értelemben használta, akinek viselkedése más mint a többieké, ezért félni kell tőle. Ezek után Haraszti beszélt még a nagy pszichiátriai kórképekben látható betegségbelátás hiányáról. Mivel sokan nem hallottak még a bioetikáról, ezért Kovács József elmondta, egy elméleti diszciplínáról van szó, mely a modern orvoslás és a biológia által felvetett kérdésekkel foglalkozik, például a klónozással, őssejtkutatással, a pszichiátrián belül olyan kérdésekkel, mint például honnan lehet tudni valamiről, hogy betegség (jogos-e megléte a DSM-ben), a kezelés visszautasításának feltételeivel, stb. Haraszti elénk tárt egy esetet, melyben a skizofréniának funkciót adva elkerülhetővé vált a kényszerkezelés. A moderátor ezután a cselekvőképesség korlátozásának mentén a támogatott döntéshozatalra és a kényszergyógykezelés etikai vonatkozásaira kérdezett rá. Haraszti nagyon nevetséges kijelentést tett: szerinte a kényszergyógykezelés teljesen leveszi a pszichiáter válláról a felelősséget, mert a kórházba vitt betegről a rendőrök döntenek, utána pedig a bíróság. Úgy véli, 100-ból 3 esetben valóban nem kellett volna kezelni az illetőt. Úgy gondolom, ha ennyi a nyilvánosan elmondható százalék, csak megtippelni tudjuk, mennyi lehet valójában. Az alapítvány pszichológusa arról érdeklődött, történt-e ebben változás, de Haraszti az előbbinél is nevetségesebb válasszal szolgált: hogyne, hiszen a rendőrök felé szankció következik be, amennyiben vizsgálat nélkül visznek be valakit pszichiátriai kezelésre. A kényszergyógykezeléshez tartozó súlyos dolgokról mindenki hallgatott. Végül a moderátor arra kérte a két vendégeket, említsenek olyan személyes történetet, melynek során nehéz bioetikai kérdéssel találkoztak, valamint példát a teljesen téves diagnózisukra, ami a kezelt hátrányára vált. Haraszti László válaszában a legérdekesebb a 12 üléses gyógyszer nélküli, pszichoterápiával kezelhető téveszmés és hallucinációt megfékező kezeléstípus volt. Később a beteget mégis kezelte minimális adag gyógyszerrel. Negatív diagnózist nem említett, arra hivatkozva, nem volt erre felkészülve. Kovács József érdekes etikai dilemmájáról számolt be, egy orvostanhallgató gyakornokukról, akiről sejtették, hogy skizofrén, viszont a vezető tanára nem tudta, szóljon-e neki erről, végül megvizsgálták, és nem is találták olyan betegnek. Számára etikai dilemma volt az intézet felelőssége. Haraszti később mégis említ egy cseppet sem személyes etikai dilemmát, nevezetesen a hipomán vagy bipoláris affektív zavarban szenvedőket miért kell gyógyítani, mikor olyan színesek, kreatívak.
Az est további része beszélgetésből állt, ahol az alapítvány kezeltjei is a hallgatóság soraiban ültek. Ekkor még szó esett Kovács részéről a modern genetikáról, mely szerinte a pszichiátriai zavarok objektívebb diagnosztizálását segítené elő. Haraszti doktor a diagnózis hatására bekövetkező Pygmalion-effektusról, eugenetikáról, a stigmatizálás mint a stigmatizáló kontrolljának visszaállításáról beszélt. Valamint elmesélt egy álláskereső 50 helyre beadott pályázatába beleírta, hogy depresszióval kezelték, ekkor 3 felvételi interjúra, majd a depressziót diabéteszre kicserélve 15 felvételi interjúra hívták be. Elmondta, sok depressziós, skizofrén és hallucinációval küzdő ember meggyógyul a placebótól, köszönhetően a kezelések komoly szuggesztivitásának. Véleménye szerint az agy öngyógyítási képessége miatt lehet a skizofréniát is pszichoterápiával kezelni. A két vendég által el nem ítélendő öndiagnosztizálás kapcsán merült fel, Harasztiék osztályára 3 számítógép felállítását tervezik, ahol különféle linkeket összegyűjtve a betegek tájékozódhatnak. (A baj csak az, hogy a legtöbb pszichiátriai weboldalt gyógyszergyárak támogatják - a tudósító megjegyzése.)
Összességében úgy vélem, nagyon sok mindenről esett szó, és tanulságos, okos indíttatásból született este volt, ugyanakkor a keresett kérdésekre nagyon elvesztek a válaszok, és a közben felmerült gondolatok elégtelen kifejtése újabb kérdéseket vetett fel.



































 

 

 

 

 

 

 

Küldje el barátjának, ismerősének!