Feliratkozás hírlevélre

Felelősek-e az SSRI antidepresszánsok az erőszakos viselkedés terjedéséért?

Írta:Alicia Priest
Az "Antidepresszáns Tények-Tévhitek" számára fordította: Pogány Judit
Forrás: Straight.com

Olyan öldöklésekről van szó, amiktől még egy krimi íróban is megfagy a vér. Anélkül, hogy pénz, hatalomvágy, bosszú, féltékenység vagy sokáig visszafojtott düh lappangana a háttérben, ezeket a bizarr, brutális gyilkosságokat látszólag átlagos emberek követik el idegenek, családtagok vagy önnönmaguk ellen. Szinte sehol sem találunk kiváltó okot. Csak úgy megtörténnek, előzmények nélkül, a semmiből. Ide tartoznak olyan esetek, mint pl. a kolumbiaihoz hasonló iskolai lövöldözések, vagy ahol a szülők megfojtják vagy lelövik a gyerekeiket, illetve ahol a gyerekek szúrják le, égetik meg vagy lövik le a szüleiket, nagyszüleiket vagy testvéreiket. Ilyenek még azok az öngyilkosságok is, amelyek úgy robbannak be egy család életébe, hogy a közeli hozzátartozóknak halvány elképzelésük sincs az okokról.

Azonban ha hitelt adunk néhány kutató, pszichofarmakológus, pszichiáter, ügyvéd, bíró szavának, a gyilkosságok nagy számában kimutatható valami törvényszerűség. Az elkövetőkben van egy közös: mindannyian egy úgynevezett szelektív szerotonin visszavétel gátló antidepresszánst, vagyis SSRI-t szedtek - vagy nemrégiben hagyták abba a szedését. Ezek a szerek a márkanevükön ismertek: Prozac, Paxil, Zoloft, Celexa és Luvox. Az Effexor és Remeron nevű új antidepresszánsok ugyan nem kifejezetten SSRI-k, de közel állnak hozzá (E szerek annyiban mások, talán még veszélyesebbek, hogy a noradrenalin, vagyis az aktivitásért, energizáltságért felelős agyi transzmitter szintjét is növelik. -szerk.megj.).

Kanadában nagyon elterjedtek az SSRI-k. Bár pontosan nem ismert, hány férfi, nő és gyerek szedi őket, de tudjuk, hogy e szerek a leggyakrabban felírt gyógyszerek közé tartoznak. Az IMS Health Canada nevű gyógyszer-információs cég szerint a depresszió a második leggyakrabban diagnosztizált betegség Kanadában. A depresszió miatt orvoshoz forduló betegek 80% recepttel a kezében távozik, és a felírt szer szinte mindig SSRI.

Az 1987-ben bevezetett SSRI csodagyógyszerek (Prozac) mára már sokat vesztettek fényükből. (Most túl hosszúra nyúlna, ha felidéznénk azon történetek sorát, amelyekben gyógyszergyártó cégek adatokat hamisítanak, visszautasítják a negatív kimenetelű kutatások publikálását vagy alábecsülik a negatív eredményeket. Elég annyit megjegyezni, hogy a titkosság része a gyógyszertörzskönyvezési folyamatnak. A cégeket nem kötelezik arra, hogy megjelentessék a kutatási eredményeket, még akkor sem, ha a tanulmányok többsége azt tárja fel, hogy a szer többet árt, mint használ.) Az elmúlt három évben több tanulmány kimutatta, hogy ezek a szerek vagy csak alig, vagy egyáltalán nem jobbak a placebóknál a gyerekek és kamaszok depressziójának kezelésében (Valójában, mint Depresszióipar c. könyvemben részletesen elemzem, ez életkori korlátozások nélkül érvényes! Szerk. megj.). Ráadásul az egészségügyi szabályzással foglalkozó szervezetek rendszeresen adnak ki olyan figyelmeztetéseket világszerte, amelyben felhívják a figyelmet, hogy milyen veszélyesek a mellékhatások mind a gyerekek, mind a felnőttek számára. Három fázisban léphetnek fel komoly mellékhatások: a kezelés első néhány hetében, amikor az adagot növelik vagy csökkentik, illetve amikor a gyógyszerszedést abbahagyják. Habár a legrosszabb mellékhatások ritkák - mondjuk csak minden 1000. embernél fordulnak elő - mi történik akkor, ha 30 millió ember szedi a szert? (Ez optimista becsléssel is 30 000 halál! szerk. megj.)

Körülbelül három évvel ezelőtt a Health Canada és az U.S. Food and Drug Administration nevű szervezetek felhívták a közvélemény figyelmét arra, hogy a Prozac kivételével minden SSRI szedése esetén számolni kell az öngyilkossági gondolatok és kísérletek növekvő kockázatával gyerekek és kamaszok esetében (A felhívás nem így szól. A Prozacot enedélyezték egyedül fiatalok kezelésére, de az elemzések ugyanolyan hatástalannak és ugyanolyan veszélyesnek találták. Itt a cikkíró tájékozatlan, valójában a gyógyszercégek közti piaci harcról, és a gyógyszerhatóság ügyesebb félrevezetéséről van szó. Szerk. megj.) Tavaly ennek a figyelmeztetésnek az érvényességét kiterjesztették a felnőttekre is. Ezek a kockázati tényezők, különösen a gyerekekkel és kamaszokkal kapcsolatban, nagy média és orvosi figyelmet kaptak. Kevésbé ismert viszont az SSRI-k kapcsolata a mások ellen elkövetett erőszakkal - pedig ez talán még hatványozottabban figyelhető meg. Az FDA kötelezte a gyógyszergyártó cégeket arra, hogy tüntessék fel minden antidepresszáns címkéjén, hogy "idegesség, felfokozott nyugtalanság, pánik rohamok, álmatlanság, ingerlékenység, ellenségesség, agresszivitás, lobbanékonyság, akathisia (öngyilkosságot is kiváltható belső szorongás), hypománia és mánia" tüneteket észleltek az SSRI-okat szedő felnőtteken és gyerekeken. Health Canada még ennél is tovább ment, amikor egy 2004 májusi felhívásában "súlyos izgalmi állapotban elkövetett, önmagára vagy másokra irányuló" cselekedetekre hívta fel a figyelmet, mind gyerekek, mind felnőttek esetében. Decemberben viszont az FDA bejelentette, hogy a legutóbbi átfogó felmérések szerint az öngyilkossági gondolatok kockázata az antidepresszánst szedő idősebb felnőttek körében csökken. (Ez megint csak a piac védelmében hozott kompromisszumos egyezség a gyógyszerhatóság és a gyártók közt, hiszen az öngyilkossági kockázatot mutató elemzések nem találtak korcsoporti eltérést. Elég csak elolvasni Juurlink és mtsi. tanulmányát, amely 25-szörös öngyilkossági kockázatot mutatott ki idős emberek körében. szerk.megj.)

Paul Duchesne, a Health Canada szóvivője azt nyilatkozta, hogy az eredeti felhívást annak nyomán adták ki, hogy többen arról számoltak be nekik, hogy súlyos mellékhatásoktól szenvedtek SSRI-k szedése közben. Az adatbázisuk szerint a hatások köre a "pszichotikus reakcióktól a furcsa érzéseken keresztül az agresszivitásig" terjedt.

Ezek a beszámolók arra késztettek minket, hogy tárjuk fel az adatokat a kanadaiak előtt - mondta Duchesne egy ottawai telefonos interjú során.

Sara Bostock, kaliforniai gyógyszer veszélyekre figyelmeztető aktivista meggyőződése szerint az SSRI-k kulcsszerepet játszanak számos erőszakos cselekedet létrejöttében. Sara ebben nincs egyedül. Az ő meggyőződését egyre több pszichiátriai kutató és orvosszakértő osztja. De Bostock érdeklődése személyes természetű. 2002 január 15-én, kedden tompa, zavaró hangokra ébredt. A konyhában - alig 12 méterre tőle - ott feküdt a kövön 25 éves lánya, Cecily. Konyhakéssel kétszer mellen szúrta magát, alig hallatszott, amikor összeesett. A szúrásos öngyilkosság rendkívül ritka, különösen nők esetében. Cecilynek, a tehetséges tervezőnek és a Stanfordi Egyetem hallgatójának volt barátja, társasága, de akkor éppen egy nehéz időszakot élt át. Időnként elfogta a szorongás, ide-oda cikáztak a gondolatai, álmatlanságban szenvedett. Két és fél hétig Paxilt szedett, mielőtt meghalt. Egy telefonos interjúban Bostock, lánya öngyilkosságát "különösnek és váratlannak" nevezte, annak ellenére, hogy lánya problémái már 6 hónappal a halála előtt kezdődtek.

Lehetséges, hogy talán alvajárt - nem kapcsolta fel a villanyt - vagy valahogy nem volt magánál, mert ez annyira nem vallott rá... egyáltalán nem olyan volt, mint amilyen valójában. - mondta Bostock Kaliforniából, athertoni otthonából.

- A halála előtti hétvégén olyan volt szinte, mint egy zombi, nagyon-nagyon sápadt, alig tudott beszélni: kiült a rettenet az arcára.

Cecily öngyilkossága arra sarkallta Bostockot, hogy mindent megtudjon ezeknek a szereknek a neurologiai hatásairól. Kutatni kezdett, beiratkozott Stanfordban egy neurológiai kurzusra és több olyan családdal kapcsolatba került, akiknek szerettei SSRI-t szedtek haláluk előtt. 2004-ben Bostock tanúságot tett az FDA előtt 50 olyan emberrel együtt, akik szintén elvesztették valamelyik hozzátartozójukat vagy barátjukat, vélhetően SSRI-vel kapcsolatos mellékhatások miatt.

Amit megtudott az SSRI-k vizsgálatával, törzskönyvezésével és felírásával kapcsolatban - mélyen lesújtotta. Kiderítette, hogy azokat a gyógyszervizsgálati eredményeket, amelyek nem hoznak kedvező eredményeket, nem kell megjelentetni, nem kell dokumentálni a gyógyszerengedélyezési eljárásban. A Paxil esetében például olyan nem megjelentetett tényekre bukkant, hogy a szer szedői között kétszer nagyobb volt az öngyilkossági gondolatok és kísérletek kockázata, mint a placebók szedésekor.

Múlt tavasszal, Bostock és mások elindítottak egy olyan on-line oldalt, amelyben a tömegkommunikációban megjelent, főleg bűnesetekkel kapcsolatos történeteket gyűjtöttek, olyanokat, amelyekben így vagy úgy szerepet kaptak az antidepresszánsok. (www.ssristories.com). Azzal érvelnek, hogy ha a gyógyszerezés fontos szerepet játszott ezekben a tragédiákban, akkor az SSRI széleskörű szedése olyan közegészségügyi problémát jelent, ami már járvány mértékű. Több mint 1100 esetről számolnak be, többek között 17 iskolai lövöldözésről, 37 közúti tragédiáról és több mint 100 gyilkosságról illetve öngyilkosságról. Íme néhány újságcím: 12 évesen megölte nagyszüleit (Dél Karolina, 2001 november 28.) Az anya a sütőbe tette 14 hónapos lányát (Alabama, 2001 október 13.) A pszichológus megölte feleségét, 2 lányát majd megpróbált végezni magával (Quebec, 2006 október 14.) és 74 éves férfi megfojtotta 50 éves feleségét (Ausztrália, 1999 augusztus 1.)

Lehetséges, hogy ezeket a tragédiákat a gyógyszerezés kiváltotta pszichózis okozta? (1994-ben, amikor még messze voltunk az SSRI-ok olyan széles körű alkalmazásától, mint ami napjainkat jellemzi, egy pszichiátriai osztály egy éves adatait elemezve kiderült, hogy a felvett betegek 8.1% SSRI-ra kialakult pszichózis miatt került felvételre. Ez átszámolva az USA-ban az évben felvett pszichiátriai betegekre 166 000 embert jelentett! Lásd. Depresszióipar könyvem- szerk.megj.) Lehet, hogy a "Prozac éve" egyben a "bedilizés éve" is? A legfőbb egészségügyi szervezetek ezeket az eseteket csak kósza híreknek tartják, amelyeket a tudomány szemétkosarába kell dobni. De a pszichiátria területén vannak olyanok is, akik számára ez a klinikai beszámolókban, kontrolált gyógyszervizsgálatokban és epidemiológiai tanulmányokban talált perdöntő bizonyíték.

Peter Breggin amerikai pszichiáter és pszichofarmakológus már 15 éve dolgozik azon, hogy felhívja az emberek figyelmét az antidepresszánsok öngyilkosságot és más erőszakos cselekedeteket kiváltó kockázatára. Tanított többek között a Harvard Orvosi Iskolában, dolgozott a Mentális Egészség Nemzeti Intézetében és a Johns Hopkins Egyetem tanácsadói osztályán. Kezdetben a megállapításait túlzóknak vélték, de az elmúlt két év kutatásai őt igazolták.

- Ezek a szerek nem gyógyítják meg a depressziót - viszont gyakran hozzájárulnak a depresszió kialakulásához vagy rosszabbodásához" - írja weboldalán. - Ami a depresszió legszörnyűbb veszélyét, az öngyilkosságot illeti, az úgynevezett antidepresszánsokat szedő depresszióban szenvedő emberek, koruktól függetlenül, nagyobb eséllyel ölik meg magukat, mint akik nem szednek gyógyszert.

David Healy, ír pszichofarmakológus, az antidepresszáns szerek vezető kutatója és a walesi Cardiff Egyetem orvostudományi karának professzora szintén nagy kritikus. Hat évvel ezelőtt Healynek felajánlottak a Torontói Egyetemen egy magas presztízsű állást, amit viszont hamar visszavontak, miután Healy egy beszédében azt nyilatkozta a Prozacról és más SSRI-ről, hogy öngyilkosságot válthatnak ki. Ebben az időben az Eli Lilly, a Prozac gyártója a Torontói Egyetemen legnagyobb pénzügyi támogatója volt (a történetet részletesen megírom Depresszióipar könyvemben - szerk. megj.).

2006 szeptemberében a Public Library of Science Medicine című orvosi lap megjelentett egy írást "Az antidepresszánsok és az erőszak: problémák az orvostudomány és a jog határán" címmel, amit Healy és a kollégái írtak. Ebben három antidepresszánsról (Paxil, Prozac, Zoloft) szóló több tanulmányt is idéznek és azt a konklúziót vonják le, hogy az adatok "rámutatnak ezeknek a szereknek és az erőszakos viselkedéseknek a lehetséges kapcsolatára". Kilenc olyan bírósági esetről is beszámolnak, amelyekben az antidepresszánsok és az erőszak témája felmerült, amelyből hat esetben megállapításra került az elkövető által szedett szer részbeni vagy teljes felelőssége. A leglényegesebb állításuk azonban nem ez volt, hanem az, hogy ebben a témában ugyan léteznek döntő bizonyítékok, de ezeket titokban tartják, mert a gyógyszergyártó cégek nem engedik a közzétételüket.

A társadalom "továbbra is ki van téve annak, hogy szembesülnie kell olyan erőszakos cselekedetekkel, amiket SSRI-ok hatására követtek el, és lehet, hogy a bíróságnak lesz a feladata, hogy kikérje ezeket a jelenleg hozzáférhetetlen adatokat. A problémát - folytatja a cikk - nemzetközi szinten kellene megoldani.

Persze nem kell ahhoz az Atlanti Óceánon, vagy a határon túlra nyúlnunk, hogy SSRI bírálókat találjunk. Jane Garland vancouveri pszichiáter, a B.C. Gyerek Kórház viselkedési rendellenességgel foglalkozó klinikájának vezetője, UBC klinikai professzor megjelentett 2004-ben egy cikket a Kanadai Orvosszövetség Újságjában, a következő címmel: "Nézzünk szembe a tényekkel: Gyerekek és serdülők antidepresszánssal való kezelése". Ebben a cikkben Garland rámutat a közvélemény és az orvosi szakma tudatlanságára az SSRI-k igazi természetét illetően.

"Az SSRI-kre adott nagy placebo válasz hatására az orvosokban nőtt a szer felírási kedv, és nehezen fogadják el, hogy az SSRI-k esetleg hatástalanok." - írta. "A dolgot tovább komplikálja, hogy a közvélemény elhitte azt a modellt, amely szerint a depresszió oka egyfajta kémiai egyensúlyvesztés, amire a legjobb kezelést a gyógyszer biztosítja - s ezért a betegek nyomást gyakorolnak az orvosokra. A kiábrándító valóság viszont az, hogy a placebo hatáson túl az antidepresszáns szereknek nincs, vagy csak minimális hatásuk van a gyerekkori depressziókra."

Garland azzal fejezte be a cikkét, hogy "azon vagyunk, hogy kidolgozzuk a gyerekkori depresszió kezelésének tudományos alapját, de az erőfeszítéseinket két dolog nehezíti: a (negatív) kutatási eredmények publikálástól való visszatartása, ill. a publikált (hamisított) adatok kritika nélküli elfogadása."

Semmi kétség, az SSRI-k öngyilkosságot kiváltó veszélyének ismerete azt eredményezte Kanadában, hogy már kevesebb gyereknek és kamasznak írják fel őket. Amerikai kutatók szerint az FDA figyelmeztetések óta a szerek felírásának gyakorisága körülbelül 10 %-al csökkent. Azonban még mindig gyerekek és felnőttek milliói szedik ezeket a pirulákat, anélkül, hogy tudatában lennének a lehetséges mellékhatásoknak, és azzal a tudattal, hogy a lehető legjobb módját választották a depresszió leküzdésének - miközben hanyagolják az egyéb gyógymódokat, mint pl. a testedzést vagy a pszichoterápiát. És mindez azért van, mert az SSRI-k emberi viselkedésre gyakorolt hatásairól szóló legfontosabb információkat zárt ajtók mögött tartják

Kommentár:
Nem lehet elégszer leírni és elmondani, hogy az antidepresszánsok használata indokolatlan, mert a stresszre, életnehézségekre kialakult "depresszióban" az SSRI-ok hatástalanok, és mellette rendkívül veszélyes gyógyszerek. A leggyakoribb mellékhatás, amit a "gyógyulás" jelének vélnek, a mániás felhangoltság, ami a gyógyszerszedés elején jelenik meg, ill. a később kialakuló érzelmi tompaság, közönyösség, érdektelenség, ami a gyógyszerszedés későbbi szakaszában jelenik meg. A mániás-agitált szakaszban szoktak az emberek öngyilkosságot, gyilkosságot elkövetni, ill. -és ez a kevésbé feltűnő - felfokozott, irreális hangulatba kerülve felelőtlen, kockázatos döntéseket, cselekedeteket hajtanak végre. A másik súlyos mellékhatás a homloklebeny lecsökkent működésével kapcsolatos, ez a terület fontos szerepet játszik az emóciók átélésében. Sokan leírták, hogy az SSRI szedés hatására érzelmi tompaság lett úrrá rajtuk, nem jókedvűek és optimisták lettek, hanem érdektelenekké váltak azzal szemben, ami korábban nyomasztotta őket. Néhányan azt is megtapasztalták, hogy többé sírni sem tudtak. Ez az érzelmi kiürülés nagyon hasonló ahhoz az állapothoz, amit annak idején a lobotomizált betegeknél tapasztaltak. A lobotomia során a homloklebeny idegpályáit, amelyek az agy többi részéhez vezetnek, elroncsolják. Az SSRI-ok kémiai úton ugyanezt viszik végbe sok embernél.
A gyógyszeripar propaganda gépezete, mondjuk ki, aljas gazembereket bérel föl arra, hogy intenzív médiakampányok keretében hirdessék az SSRI-ok hasznosságát és veszélytelenségét. Legutóbbi kampányfogásukban az USA 2006-os öngyilkossági statisztikájában tapasztalható, fiatalok körében megfigyelhető növekedést egyértelműen kapcsolatba igyekeznek hozni a fenti cikkben is említett SSRI-felírás csökkenéssel. Aki valaha is foglalkozott valamit is az öngyilkosság kérdésével, az tudja, hogy az öngyilkossági arányszám követhetetlenül bonyolult okokból évről-évre hullámzik. Amikor 2000 után 2001-ben és 2002-ben úgy megugrott az öngyilkossági ráta, hogy az 1993-as szintet is meghaladta, senki nem kongatta a vészharangot, mert akkor még orrba-szájba írták fiataloknak is az SSRI-t. Ám amint csökkent a fiatalok körében az antidepresszáns fogyasztás, és véletlenszerűen minimálisan megnövekedett az öngyilkosságok száma, máris vannak "aggódó" pszichiáterek, akik tudni vélik, hogy ez azért van, mert csökkent az antidepresszánsok áldásos védőhatásában részesülő gyerekek száma. Vajon jövőre ők, ha netán éppen csökkenni kezd az öngyilkosságok száma, nézetet váltanak, és belátják, hogy a csökkenő fogyasztás javított az öngyilkossági statisztikán? Áh nem, akkor majd arról beszélnek, hogy olykor az öngyilkossági ráta szeszélyesen ingadozik.
Írja meg nekem saját, vagy rokona, vagy ismerőse SSRI történetét! Ne maradjon bűn nyom nélkül, ha már maradhat büntetlenül!

Szendi Gábor



































 

 

 

 

 

 

 

Küldje el barátjának, ismerősének!