Feliratkozás hírlevélre

Hall, W.D.; Lucke, J.: Hogyan befolyásolják az SSRI-ok az öngyilkossági halálozást?

Forrás: Wayne D. Hall, Jayne Lucke: How have the selective serotonin reuptake inhibitor antidepressants affected suicide mortality? Australian and New Zealand Journal of Psychiatry 2006; 40:941-950

Fordította, kivonatolta: Szendi Gábor

A szerzők célkitűzése, hogy megvizsgálják, az SSRI-ok öngyilkossági halálozásra gyakorolt hatását. A szakirodalomban ellentétes nézetek vannak forgalomban, egyesek un. ökológiai elemzésekkel arra következtetnek, hogy amely országokban növekszik az SSRI fogyasztás, ott csökken az öngyilkossági arány, mások viszont a klinikai vizsgálatok elemzésével rámutatnak, hogy az SSRI-ok növelik az öngyilkossági események kockázatát. Healy és mtsi. pl. beszámoltak arról, hogy 20 egészséges önkéntes Endronaxot (reboxetint) vagy Zoloftot (sertralint) kapott és a vizsgálat alatt kettőnek öngyilkossági késztetései támadtak. A klinikai gyógyszervizsgálatokat azonban nem az öngyilkosság vizsgálatára tervezték, eleve kizárják az öngyilkossági kockázatot mutató személyeket (akik viszont a valós életben éppen az öngyilkosság megelőzésére kapnak SSRI-okat - ford. megj.), a vizsgálati minta is kicsi ahhoz, hogy ez a ritka esemény bekövetkezzen. (Továbbá, mint napvilágra derült, e vizsgálatokban rendszeresen félrekódolták az öngyilkossági késztetéseket, "érzelmi labilitást" jegyezve fel mellékhatásként - ford. megj.) A szerzők három típusú vizsgálat eredményeit tekintik át, mindegyik típusnak vannak gyengéi és vannak erényei, írják a szerzők.
A klinikai vizsgálatok metaanalízise bizonyítékokat szolgáltak arra nézve, hogy az SSRI-ok fokozzák az öngyilkossági kockázatot. (A szerzők - mint szokás az "objektívnek" látszani akaró elemzésekben - nem térnek ki arra, adott eredményt a későbbiekben milyen kritika alá vették, hazudtak-e a szerzők, valódi volt-e a cikk, stb. A szakirodalom elemzésében az a szokás, hogy "minden igaz, ami megjelent". A valóságban természetesen ez nem igaz, hiszen a gyógyszeripar éppen a vizsgálatok hamisításával manipulálja a tudományos és laikus közvéleményt.) A szerzők idézik Beasley és mts.1991-es, nyilvánvalóan hamisított adatokkal dolgozó cikkét, amely a Prozac tisztára mosásra született, de a szerzők mindössze annyi jegyeznek meg, hogy Beasley es mtsi. "túl kevés beteg adatait használták fel" és nem végeztek valódi metaanalízist. (A finom megjegyzések azt jelentik magyarul, hogy a vizsgálat súlyosan manipulált volt. -Ford. megj.) A szerzők ezt követően felsorolnak még öt nagy elemzést, amelyek 20-tól 700-ig terjedő számban elemeztek klinikai vizsgálatokat, és mind arra a következtetésre jutottak, hogy az SSRI-ok hatására növekszik, legalább kétszeresére - az öngyilkosság kockázata. Érdemes kiemelni Hammad és mtsi. 2006-os elemzését, amely 23 vizsgálatot vett számba. Eredményei szerint az SSRI-ok átlagosan kétszeresére növelték az öngyilkossági késztetések kockázatát, de ezen belül pl. a Seroxat (paroxetin) 2.65-szörös, az Efectin 5-szörös, a Fevarin 5.52-szeres kockázatot képviselt. Fergusson és mtsi. 2005-ös vizsgálata azért érdemel figyelmet, mert ebben a vizsgálatban a kutatók szokatlan módon gyanakvóak voltak, és szúrópróbaszerűen rákérdeztek egyes vizsgálatokra, vajon nem titkoltak-e el öngyilkossági eseményeket, és bizony a vizsgálatok 20%-ban bevallottan történt ilyen. Az így nyert adatokat nem használták föl, csupán jelezték, hogy eredményeik durva alulbecslése a valódi kockázatnak. A gyógyszeripar által szolgáltatott adatok alapján még így is 2.28-szoros öngyilkossági késztetés kockázatot mutattak ki. Összességében, a klinikai vizsgálatok adatainak metaanalízise alátámasztja, hogy az SSRI-ok fokozzák az öngyilkossági események kockázatát.

A vizsgálatok következő típusa az un. megfigyeléses vizsgálatok. Ezek egészségügyi adatbázisokból veszik adataikat, ahol szerepel, mit kapott a beteg és mi történt vele. A vizsgálat gyengéje, hogy a mellékhatások és események jelentése meglehetősen bizonytalan. A megfigyeléses vizsgálatok általában ugyancsak fokozott öngyilkossági kockázatot mutattak ki, különösen a felírást követő első héten. Jick és mtsi. 2005-ös elemzése szerint az elő kilenc napon 4-szeres öngyilkossági kísérlet kockázat volt kimutatható. Isacsson és mtsi. 15 ezer öngyilkos és 26 000 balesetet szenvedett személy vérének toxikológiai elemzését végezték el. Az öngyilkosok 20%-nak vérében volt antidepresszáns kimutatható, míg a balesetben meghaltaknál csak 6%-ban. Ez mindesetre azt jelzi, hogy az antidepresszánsok nem védenek az öngyilkossággal szemben. Simon és mtsi. 2006-os elemzése Washington és Idaho állam 10 éves betegadatait dolgozta fel, és az SSRI felírását követő egy hónapban 2.5-szeres öngyilkossági kísérlet kockázatot mutatott ki. A megfigyeléses vizsgálatok adatai ugyancsak megerősítik az SSRI-ok öngyilkosság-fokozó hatását.

A vizsgálatok harmadik csoportja az un. ökológiai vizsgálatok. Ezek pusztán abból "dolgoznak", hogy megnézik az SSRI fogyasztás növekedését, és az öngyilkossági arány alakulását. Mivel az utóbbi 20 évben a világon kimutatható trend az öngyilkosság csökkenése, ezért az ilyen elemzéseket végzőknek, köztük Rihmer Zoltánnak, látszólag könnyű a dolga. Oki kapcsolatot kell csupán feltételezni az SSRI-ok növekvő forgalma és a csökkenő öngyilkossági arány közt, és máris kész az SSRI-ok védelmében bemutatható állítás: az SSRI-ok védenek az öngyilkossággal szemben.
Mint már annyian rámutattak, két ilyen változó közt oki kapcsolatot tételezni merő önkény, pláne, hogy a valóban az egyéni kezelések eredményét elemző vizsgálatok rendre az SSRI-ok öngyilkosság-fokozó hatását mutatják ki. De ez a kutatókat nem szokta zavarni, ugyanis nem arról van szó, hogy ők ezt nem tudják, hanem arról, hogy az SSRI-ok védelmében írott hamis elemzéseik nagy publicitást kapnak, és innentől mindegy, igaz-e, vagy sem amit állítanak. A lényeg, hogy az átlagpolgár minél gyakrabban olvashassa, hogy "kutatók újabb elemzése kimutatta, hogy az SSRI-ok védenek az öngyilkossággal szemben". E nevetséges vizsgálatokat egyébként részletesen elemzem Depresszióipar c. könyvemben.
Ez a megjegyzés természetesen nem a szerzőké, hanem én teszem értelmezésként hozzá. De a szerzők sem egyértelműen lelkesek, jóllehet, maga Hall, az egyik szerző, is "előállított" egy ilyen vizsgálatot az ausztrál viszonyokra, s kapott is érte jócskán független elemzőktől, akik egyszerűen minden állítását megcáfolták. De Hall természetesen nem ezeket idézi, hanem csupán saját - így meggyőzőnek ható - vizsgálatát. Idézi Rihmer vizsgálatát is, amelyben Rihmer "kimutatta", hogyan csökkenti Magyarországon az SSRI fogyasztás az öngyilkosságot. Más elemzések azonban nem ilyen szerencsések.
A szerzők rámutatnak, hogy Calrsten svéd elemzése, amely az SSRI hatásnak igyekszik a több mint 30%-os öngyilkosság-csökkenést tulajdonítani, téves, hiszen már az SSRI-ok bevezetése előtt elindult az öngyilkosságok csökkenése. Barbui és mtsi. 1988-1996 közti olasz vizsgálata ugyancsak nem erősíti a mezőnyt, ugyanis 53%-al növekedett az SSRI fogyasztás, és ezzel együtt nőtt az öngyilkossági arány. Helgason és mtsi. Izlandi vizsgálata ugyancsak nem illik a rózsaszín képbe: 1989 óta évente 16%-al nőtt az SSRI fogyasztás, de az öngyilkosság nem csökkent, sőt nőtt a pszichiátriai kezelések és a munkaképtelenség aránya. Sondergard és mtsi. 1995 és 1999 közt vizsgálták a dán fiatalok öngyilkossági statisztikáit, és miközben nőtt az SSRI fogyasztás, aközben nem változott az öngyilkossági arány.
Mindezek ellenére a szerzők elkötelezettsége kibukik, amikor mégiscsak figyelemreméltónak értékelik, hogy a legtöbb ilyen vizsgálat szerintük igazolja az SSRI-ok öngyilkosságvédő hatását. Elgondolkodtató, hogy ezt a "pozitív" eredményt a statisztikai értelemben nulla értékű vizsgálatok tudták csak produkálni, minden ennél komolyabb és korrektebb vizsgálati eljárás igazolja az SSRI-ok öngyilkossági kockázatot fokozó hatását.

A szerzők összefoglalójukban kiemelik, hogy a legjobb bizonyítékok az SSRI-ok öngyilkossági késztetést fokozó hatására a klinikai vizsgálatok elemzéséből származik. Ezt támogatja több megfigyeléses vizsgálat is, míg némelyek nem erősítik ezt meg. A megfigyeléses vizsgálatok arra mutatnak rá, hogy a kockázat a kezelés elején figyelhető meg.

Az összefoglaló végkövetkeztetése az, hogy az SSRI-ok öngyilkosság fokozó hatását ellensúlyozza a depresszió-felderítés hatékonysága. Magyarán arról van szó, hogy az SSRI forgalmat növelni szándékozó gyógyszeripari-pszichiátriai "ismerjük fel a depressziót" kampányok hatására a pszichiátria "látókörébe" kerülnek a potenciális öngyilkosjelöltek, és ez önmagában egyfajta védelem az öngyilkossággal szemben. Tegyük hozzá, ehhez elég volna a felderítés, fölösleges kétes értékű és hatású SSRI-okat felírni a pácienseknek.

A szerzők zárógondolatát Rihmer Zoltánnak és a Magyar Pszichiátriai Társaságnak ajánlom, akik szerint "destruktív gondolat azt állítani, hogy az antidepresszánsok fokozzák az öngyilkosság kockázatát":
"Mivel adott egy bizonytalanság a tekintetben, vajon az SSRI-ok fokozzák-e az öngyilkossági kockázatot, bölcs dolog volna az SSRI-okat (és a többi újabb típusú antidepresszánst) felírók számára, ha gondosan figyelnék az öngyilkossági gondolatok megjelenését a felírást követő hetekben azoknál a depressziós betegeknél, akiknél már volt öngyilkossági gondolat korábban. A fiataloknál még fokozottabb figyelem ajánlott."

Kommentár:
A tanulmányt azért tartottam érdemesnek arra, hogy ismertessem, mert dacára a szerzők komoly elfogultságának, a tanulmány független kormányzati szerv megrendelésére készült, ezért a szerzők kénytelenek voltak viszonylag objektívek lenni. Az elemzés összességében alátámasztja az SSRI-ok öngyilkosság-fokozó hatását, s a cáfoló vizsgálatok inkább kortörténeti dokumentumai annak, miként próbálnak meg egyes kutatók gyógyszeripari érdekeket szolgáló elemzéseket kreálni. Persze eljön majd egyszer az igazság napja, és e szerzők remélhetőleg a pszichiátria szégyenfoltjaivá válnak, miként a lobotómia propagálóival is történt. A szakmai és laikus közvélemény gyenge önvédelmi képességét mutatja, hogy a közegészséget és az emberek életét veszélyeztető nézeteket és álláspontot magas állású szakemberek büntetlenül képviselhetnek. Mostanság több cikk jelent meg külföldi lapokban azzal kapcsolatban, hogy Kínában a kínai gyógyszerhatóság két magasrangú képviselőjét kivégezték, mert gyógyszeripari cégek gyógyszereik érdekében megvesztegették őket. Úgy tűnik, a "primitív" Kínában nagyobb becsülete van az emberi életnek, míg a fejlettségére oly büszke Európában és Amerikában napi gyakorlat a pszichiátria megvesztegetése, a gyógyszerek nagy mennyiségben való indokolatlan alkalmazása, a gyógyszerek veszélyességének cinikus tagadása.

Szendi Gábor

 



































 

 

 

 

 

 

 

Küldje el barátjának, ismerősének!