Feliratkozás hírlevélre

Szendi Gábor: A tudomány alvilága.

Megjelent:Élet és Tudomány, 2005,okt. 14. 60(41):1290-1292.

A halandó ember fejében a tudományról és a tudósokról még ma is a XIX. századi nagy felfedezések nyomán kialakult glorifikált kép él, s az olykor-olykor napvilágra került tudományos csalások kivételeknek tűnnek. A tudományos közéletben egyre gyakoribb leleplezések azonban azt jelzik, hogy a korunk egy új válságával - a tudományos hitelesség devalválódásával kell szembenéznünk.

   Legutóbb 2005 július 13-án a Dr. John Ioannidis tollából az Amerikai Orvosok Szövetségének lapjában (JAMA) megjelent elemzés mutatott rá arra, hogy a gyógyító munkát alapvetően befolyásoló 45 legtöbbet idézett orvostudományi kutatás egyharmadának eredményét az utánvizsgálatok megcáfolták. Alig egy hónappal korábban Brian C. Martinson és munkatársai arról tudósítottak a Nature hasábjain, hogy az USA-ban az elmúlt három évben minden harmadik kutató elkövetett valamilyen tudományos visszaélést, mint pl. nem létező vizsgálatot kreált, adatot hamisított vagy lopott, plagizált, elhallgatta az eredményét cáfoló vizsgálatokat. Mint a szerzők írják, ezek a mindennapos megtévesztések sokkal nagyobb és alattomosabb veszélyt jelentenek a tudomány egészére nézve, mint a ritkább nagystílű csalások. Minden tudomány tudásrendszer, melynek egymásra épülő, egymással összefüggő eredményeit egymástól függetlenül tevékenykedő kutatók és kutató teamek adják be a "nagy közösbe".
   Vannak visszaélések, melyek csupán adott tudományág belügyének minősülnek. Ezek inkább a tudomány integritását veszélyeztetik. Ilyen az, amikor valaki a saját dicsőségére füllent valamit, vagy tudományos esetleg etikai elvet sért működésével.
   Vannak azonban olyan tudatos hamisítások, melyek már a társadalom nagy csoportjainak érdekeit veszélyeztetik. Ez már a tudományosság alapjait kérdőjelezheti meg, s úgy tűnik, erre az utóbbi húsz évben kibontakozó problémára a társadalom intézményileg nincs felkészülve. A válság lényege abban ragadható meg, hogy bizonyos tudományágak a nagy tőkeigényű kutatások miatt elüzletiesedtek. Mivel a tudományos vizsgálatok pozitív vagy negatív kimenetelétől függően olykor milliárdokat nyerhet, vagy veszíthet a kutatást szponzoráló cég, az eredményeket sokszor nem a tudomány, hanem a profit logikája alakítja ki.

   Tudományáganként eltérő a hamisítás kockázata, hiszen vannak tudományágak, ahol a kísérletek megismétlésével azonnal és könnyen ellenőrizhető minden eredmény. Így pl. a fizikai-kémiai tudományokban kérészéletűnek bizonyult minden eddigi csalás. Ennek ellenére az elmúlt évtizedben több mint kétszáz hamísításra derült fény e tudományterületeken, melyek közül az egyik legnagyobb vihart kavart Jan Hendrik Schöné volt, aki - ha megerősítést nyertek volna eredményei- esélyes lehetett volna a Nobel díjra. Lelepleződése után a Science és a Nature tudományos folyóiratok Schön nyolc ill. hét közleményét vonták vissza. Még elképesztőbbnek tűnik Victor Ninov esete, aki adatokat hamisított, hogy bejelenthesse a 118. elem felfedezését. Az ilyen típusú csalások szinte mindig "magányos elkövetőkhöz" köthetők, és az elsődleges motiváció a legtöbb esetben a kutatók hiúsága és karrieréhsége. A tudomány történetében számos ilyen "klasszikus" esetet ismerünk, mint pl. az 1912-es "piltdowni leletet", mely vagy ötven évre tette híressé Charles Dawson amatőr régészt, aki megtalálni vélte az emberi evolúció hiányzó láncszemét, mígnem kiderült, hogy Dawson vegyszerekkel "öregbítette" a csontokat. A kóros személyiségváltozás számlájára írhatjuk Sir Cyril Burt esetét is, aki az intelligencia öröklékenységét bizonyítandó, nem létező ikerpárok adatait, közleményeihez pedig nem létező munkatársakat talált ki.
   Talányosabb történet, hogy 2003 februárjában a The New England Journal of Medicine-ben nyolc szerző cáfolta és visszavonta a 2002 októberében nevük alatt megjelent publikációt, amely részletesen leír egy sebészeti módszert és annak klinikai próbáját. Mint írták, ők nem olvasták a cikk kéziratát, és a cikkről akkor szereztek tudomást, amikor az megjelent. A hivatalos verzió szerint a nyolc szerző közül egy meg nem nevezett kollega hamísította alá a többiek nevét. Ha így lett volna, heten miért vállalták, hogy a valódi csaló helyett rájuk vetődjön a gyanú árnyéka? Sajnos bele kell nyugodjunk, hogy a hazugságot egy másik hazugsággal mentették ki.
   Mivel a kutatás költséges dolog, a becsvágyon túl a csalások egy részét ösztöndíjak elnyeréséért követik el. Az idén lebukott és színt valló neves táplálkozáskutató, Dr. Eric Poelhamn 10 éves csalássorozatával többmillió dollárnyi kutatási támogatást gyűjtött be.

   Ám ártatlan csínytevéseknek tűnnek ezek a csalások a tudományos kollektívák által tudatosan és nyereségvágyból elkövetett adathamísításaihoz képest. E tekintetben a legveszélyeztetettebb tudományterület az orvostudományi kutatás, mely egyfelől tőkeigényes, másfelől viszont nagy megtérülési aránnyal kecsegtető iparággá nőtte ki magát. E tudományterület eredményei rendkívül nehezen ellenőrizhetőek, a vizsgálatok megismétlése igen költséges lenne, amelyet egyetlen független vagy kormányzati szervezet sem tud vállalni. Így a gyógyszerengedélyezési eljárások során, vagy a szakpublikációk elbírálásakor a tudományos eredmények helytállóságát illetően az egyetlen garancia a kutatásban résztvevők becsületessége. Ezzel kapcsolatban Dr. Catherine D. DeAngelis, a JAMA vezető szerkesztője keserűen azt nyilatkozta: "Nem verhetünk bambuszszálkát a körmük alá. Ha hazudni akarnak, hazudhatnak".

   A halálos mellékhatásokkal bíró, s ezért bevezetésük után a piacról visszavont gyógyszerek "tündöklésének és bukásának" elemzése megvilágítja a tudományos hamísítások rendszerszintű folyamatait, melyeknek motivációja minden szinten a nyers anyagi érdek, a ami mindezt lehetővé teszi, az az orvostudományi kutatások társadalmi kontroljának gyengesége. Az utóbbi húsz évben kb. 20 gyógyszer kellett a piacról visszavonni, mert forgalmazása során derült ki, hogy halálos mellékhatásai vannak. Igen sok esetben bizonyítható volt - utólag - hogy a gyógyszerfejlesztők tisztában voltak a kockázatokkal, a gyógyszer mégis piacra vitték. A 2004-ben infarktust okozó mellékhatása miatt a piacról visszavont fájdalomcsillapító (lásd. ÉT 2005 július 22.) ügyében Amerikában megszületett az első kárpótlási ítélet, mely szerint egy férfi halála miatt a gyógyszercég 253 millió dollárt köteles fizetni.
   Egy gyógyszermolekula kifejlesztése és gyógyszerként való engedélyeztetése a különféle, állatokon, majd embereken elvégzett hatástani vizsgálatok költsége gyógyszerenként átlagosan 800 millió dollárt emészt fel. A fejlesztés során könnyen előállhat az a helyzet, hogy a gyógyszer hatásosságával, mi több biztonságosságával kapcsolatban a már befektetett pénz és idő mennyiségéhez képest "túl későn" merülnek fel aggályok. Ilyenkor rendkívül nagy nyomás nehezedik a személyes karrierjükért és anyagi biztonságukért is érthető módon aggódó kutatókra, hogy a megrendelő által elvárt pozitív eredményeket mutassanak fel. Ez sokak felelősségtudatát elhomályosítja, ráadásul gyógyszerkutatók körében végzett felmérésekből tudjuk, hogy a gyógyszercégek titoktartási kötelezettséget megkövetelő szerződésekkel kötik meg tudósaik kezét, és csak ők engedélyezhetik a tudományos eredmények közlését.
   A tudományos hamisítás tehát már a fejlesztésnél megkezdődik, sok esetben bebizonyosodik, hogy már a hatásossági vizsgálatokban félrevezető technikát alkalmaznak a siker érdekében. Pl. olyan betegcsoporton tesztelik a szert, akiknél kevésbé várható a kutatók által már ismert mellékhatás, és olyan kiegészítő gyógyszerek szedését engedélyezik, amely pozitívan módosítja a vizsgált szer hatását. Előbbire példa egy vérrög oldószer, melyet, mint utólag kiderült, olyan betegcsoporton próbáltak ki, akik vagy nem is sztrókbetegek voltak, vagy enyhébb sztrókban szenvedtek a kontrolcsoporthoz képest. Az adatok újraelemzése azt mutatta, hogy a szer alkalmazása valójában nem javította, hanem rontotta a betegek túlélési esélyeit. A kiegészítő gyógyszerelés végeredményt pozitívan módosító hatására példa az antidepresszáns vizsgálatokban gyakran alkalmazott nyugtató, melynek szorongáscsökkentő hatását aztán a tesztelt gyógyszer számlájára írják. Gyakori módszer, hogy a vizsgálat során jelentkező mellékhatásokat gyakran félrekódolják, pl. a gyógyszer hatására elkövetett öngyilkosságot túladagolásos halálnak minősítik, vagy nem is regisztrálják. Független elemzők többszáz gyógyszervizsgálat analízise során a vizsgálatok mindössze 40-50%-ban találtak mellékhatásokról is szóló jelentést. Mellékhatások pedig vannak, de ezeket eltagadják a sikeres törzskönyvezés érdekében. Ez azt jelenti, hogy a súlyos mellékhatások évekkel a gyógyszerek piacra kerülése után derülnek csak ki. Mivel a világon sehol nem kötelező, csak javasolt a mellékhatások bejelentése, ezért - mint vizsgálatokból tudjuk - még a felismert mellékhatásoknak is csak 1-5%-át jelentik az orvosok.
   A következő lépés a gyógyszer engedélyeztetése, melynek szabályai önmagukban ellentmondanak a tudományosság kritériumainak, ugyanis az engedélyezési eljárás során elég két "sikeres" vizsgálatot felmutatni, s nem vizsgálják, hány "sikertelen", vagyis negatív eredményű vizsgálat történt. A tudományban a negatív eredmény is eredmény, azt bizonyítja, hogy a szer hatástalan! 2004-ben egy új antidepresszánst az USA-ban azért nem sikerült engedélyeztetni, mert nyolc vizsgálatból csak egyben mutatkozott meg a gyógyszer fölénye a placebóval szemben. De más országokban ugyanezt a gyógyszert törzskönyvezték, mert ott sikerült kipréselni két sikeres vizsgálatot.

   A piacot meg kell győzni az engedélyezett gyógyszer kiválóságáról. Itt a tudományos hamisítás változatos módszerei ismertek. Egyik bevált módszer a már piacon lévő gyógyszerekkel szembeni fölény bizonyítása úgy, hogy a konkurens szert hatástalan dózisban, vagy rosszul felszívódó formában adják, netán túladagolják, hogy az új szer mellékhatás-profilja tűnjön kedvezőbbnek. Egy gombaölő szer fölényét 17 vizsgálatban úgy bizonyították, hogy a konkurens szert, szájon át adták, miközben tudott volt, hogy így az nem hatásos. Elemzések bizonyítják, hogy összehasonlító vizsgálatokban szinte mindig a szponzor gyógyszere kerül ki fölényesen. Egy 2000-ben 105 antidepresszáns vizsgálat elemzésében azt vizsgálták, mitől függ az, hogy melyik beteg milyen antidepresszánsra reagál. Az eredmény szerint egyetlen faktor magyarázta a vizsgálatok eredményét: hogy ki finanszírozta a vizsgálatot.
   A tudományos megtévesztés fegyvertárában különféle publikációs trükkök is szerepelnek. A kutatói függetlenség sérelmére a gyógyszercégek megtiltják a negatív eredményű vizsgálatok közlését, ill. a kutató nem láthatja az un. nyersadatokat, hanem a gyógyszergyár statisztikusai által feldolgozott adatokból kell tanulmányát megírnia. Egy 2002-es felmérés szerint a kutatókkal kötött szerződések 1%-a szavatolta a sok centrumban végzett vizsgálatok összes adatának megtekinthetőségét! Számos elemzés bizonyítja, hogy a "sikertelen" vizsgálatokat soha nem publikálják (ezt nevezik "asztalfiók effektusnak"), vagy 6-8 évig a közléstől visszatartják, majd ekkor is egy jelentéktelen, kevésé ismert orvosi lapban közlik. Így adott gyógyszerrel kapcsolatban a szaksajtó döntően pozitív eredményekről beszámoló publikációkkal van telítve. Egy koleszterinszint csökkentő vizsgálat pozitív részeredményét egy neves lapban közölték, ezt mások az évek során 450-szer idézték. A vizsgálat negatív eredményét hat évvel később egy jelentéktelen lapban publikálták, s ezt a későbbiekben mindössze 17-szer idézték. A pozitív beszámolók túlsúlyát azzal is fokozzák, hogy ugyanazt a vizsgálatot különböző szerzők neve alatt többször jelentetik meg. Számos elemzés vizsgálta a kérdést, s találtak olyan kutatás is, amelyet öt különböző vizsgálatnak álcázva közölték le. Az orvostudományban a "tények tényeként" tisztelik az un. metaanalíziseket és összefoglaló elemzéseket, melyek az adott pillanatban elérhető megjelent vizsgálatok eredményeit összegzik. Ha egy vizsgálatot ötször publikálnak, akkor az a metaanalízisekben ötszörös súllyal szerepel, teljesen meghamisítva a végkövetkeztetéseket. Független kutatók számos esetben bizonyították, hogy ha az elhallgatott, fiókba zár negatív vizsgálatokat is figyelembe veszik, ill. levonják a többszörös publikációs hatásokat, akkor adott gyógyszer esetében gyakran az ellenkező eredmény jön ki. Vagyis nem szabadna ajánlani. De a metaanalízisek is meghamisíthatók, több esetet ismerünk, amikor különféle kizárási kritériumokat alkalmazva a "kellemetlen" eredményeket kizárták a végső elemzésből, hogy fényezzék az adott gyógyszert.

   A fantomszerzők fantomcikkei a tudományos csalás legcinikusabb változatát képviselik. Egy nagy vizsgálatból pár éve az derült ki, hogy a neves orvostudományi lapokban megjelent vizsgálatok és összefoglalók 16%-a hamisítvány, magyarán gyógyszercégek által rendelt, névtelen szerzők által írott, tudományos publikációnak álcázott reklámanyagok, amelyekhez esetenként 1000-5000 dollárért neves tudósok nevét vásárolták meg. Ez a tudományos közlemények megítélhetőségét teljesen elbizonytalanítja, ugyanis ezek az írások oly tökéletes hamisítványok, hogy a szigorú lektori ellenőrzéseken is átcsúsznak. Innentől viszont nem lehet tudni, a megjelent szakcikkek között mi az igaz és mi a hamis. Egy epilepszia elleni, csak kiegészítő kezelésre engedélyezett gyógyszert a cég szeretett volna további betegségekben ajánlani, melyekben hatása nem volt bizonyított. A törvények szerint egy orvos saját szakállára egy gyógyszert alkalmazhatja bármilyen betegségben. A cég tehát kutatások helyett az orvosokat akarta meggyőzni, ezért egy reklámcéggel íratott 20 olyan tanulmányt, amely egytől-egyig hamisítvány volt, de szaklapokban megjelent. Ennek hatására a szert forgalmának 90%-át olyan betegségekben felírt receptek adták ki, melyekben nem volt bizonyított a szer hatása. Míg a szer 1995-ösa forgalma 97.5 millió dollár volt, 2003-.ban már 2.7 milliárd! A szer hatására 160 ember öngyilkos lett, 2000-en pedig öngyilkossági kísérletet követtek el. Az ügyet 430 milliós kiegyezéses eljárással zárta le a bostoni ügyészség.
    A szaklapok úgy próbálnak a hamisítások ellen védekezni, hogy megkövetelik a szerzők gyógyszergyári és egyéb elkötelezettségeinek felsorolását és a kutatással, publikációval kapcsolatosan végzett munkájának leírását. Ez azonban természetesen komoly akadályt nem jelent a csalni szándékozók számára. Hiszen szerzőket lehet vásárolni egy cikk élére, és következmények nélkül le lehet tagadni az anyagi érdekeltségeket. Amikor egy szerző összefoglalójában saját maga által szabadalmaztatott gyógytapaszát hozta ki győztesnek, a Nature megtagadta az ezt leleplező levél közlését. A lapok keze erősen meg van kötve, ugyanis ők is a gyógyszergyárakból élnek. Amikor egy szaklap leleplező cikket közölt arról, hogy a gyógyszergyári reklámok döntő többsége hamis adatokat közöl, nem létező vizsgálatokra hivatkozik, elhallgatja a mellékhatásokat, a gyógyszergyárak figyelmeztető bojkottban részesítették a lapot: nem hirdettek benne egy hónapig. Ez egy lap halálát jelentheti. Marcia Angell, a The New England Journal of Medicine volt szerkesztője leleplező könyvet jelentetett meg 2004-ben "Az igazság a gyógyszercégekről" címmel. Alcím: "Hogyan csapnak be minket és mit tehetünk ellene." A könyv önmagáért beszél: előbb vissza kellett vonulnia, hogy elmondhassa, amit látott és hallott.

   A tudomány tisztasága felett különféle etikai bizottságok őrködnek, de hatásuk leginkább a kormányzati intézményekre terjed ki. A tudomány minden területét átható kisebb-nagyobb félrevezetések és csalások egyik okát sokan abban látják, hogy az egyetemi és akadémiai kutatóhelyeken a kutatók teljesítményét a minél rangosabb folyóiratba és minél nagyobb számban közölt publikációkkal mérik. Ha valaki pl. PhD-je megszerzése érdekében évekig dolgozik egy vizsgálaton, életbevágó számára, hogy pozitív eredmény jöjjön ki- olykor bármi áron. Ennek egyik következménye a sekélyes, semmitmondó publikációáradat és a cél érdekében elkövetett rengeteg, kisebb-nagyobb tudományos hamisítás.
   Az etikai állásfoglalások és irányelvek azonban hatástalanok ott, ahol világcégek és sztárügyvédek állnak a megbízóik nevében tudatos hamisítást elkövető kutatók háta mögött. A gyógyszerkutatás függetlenségének alapproblémája, hogy a gyógyszerek kutatását, tesztelését és engedélyeztetését 80%-ban a gyógyszeripar végzi, aki viszont anyagilag érdekelt a végeredményben. A gyógyszercégek anyagi függésben tartják nemcsak az orvosi szakmai szervezeteket, és tudományos folyóiratokat, de fizetett szakembereik jelen vannak az érdekeiket érintő döntéshozó testületekben is. Az amerikai gyógyszerengedélyezi hivatal, Food and Drug Administration (FDA) éves költségvetésének a felét pl. gyógyszergyárak állják, és a gyógyszerek engedélyezéséről vagy visszavonásáról döntéseket hozó bizottságokban - bár a törvény tiltja - a szakértők kb. 50%-a anyagi függésben áll valamely gyógyszercéggel.
    A tudomány tisztaságáért folytatott küzdelem kudarcaként értékelik, hogy Dr. David Graham-et, az FDA gyógyszerbiztonsági szakértőjét, akinek döntő szerepe volt többek közt a Vioxx betiltásában, és akit a Forbes magazin 2004-ben az "Év Arcának" választott, állásából el akarták bocsájtani, s csak egy szenátor fellépése mentette meg ettől. Ahogy egy amerikai lap írta, ez az "igazság mellékhatása".
   Az orvostudományi kutatásokkal kapcsolatos gondok természetesen más területeken is jelen vannak, hogy csak példaként említsük az élelmiszeripari, vegyipari, dohányipari kutatásokat, melyeknek nemegyszer közvetlen célja bizonyítani ártalmas anyagok ártalmatlan voltát.
   Mióta emberek millióinak egészségét és biztonságát teszik kockára a meghamísított eredmények alapján bevezetett és forgalmazott termékek, a tudomány válsága már régen nem szakmai belügy. A megoldást csakis a fokozódó társadalmi kontrol jelentheti. Ebbe az irányba mutat az a jelenség is, hogy pl. az USA-ban egyre több esetben indítanak hivatalból nyomozást tudományos csalást elkövető gyógyszercégek ellen, de egyre nő a különféle független, önszerveződő nonprofit társulások jelentősége is, amelyek árgus szemekkel figyelik, és a világhálón naprakészen hozzáférhetővé teszik a multik tudomány nevében elkövetett visszaéléseit.

Depresszióipar könyv | Mintafejezet | Depresszióipar könyv tartalma | Antidepresszáns fórum | Antidepresszáns vita | Az antidepresszánsokról | Interjúk, előadások | Antidepresszáns cikkeim | Antidepresszáns tanulmányaim | Betegség-e a depresszió? || Kapcsolat | Pszichoterápia Tények és tévhitek| Tanácsadás | Antidepresszáns főoldalra

 

 

Design, webmester, fenntartó: Szendi Gábor 2006

 

Küldje el barátjának, ismerősének!