 |
 |
 |
 |
 |
 |
 |
 |
 |
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
Helló! Albert vagyok, és azért szeretném megosztani másokkal a történetemet, hogy ezzel is reményt tudjak adni a depresszió és pánikbetegség leküzdéséhez. Megpróbálom leírni az egész életemet röviden összefoglalva. Tudom nem lesz egyszerű, de próbálok nem unalmas lenni, és csak a lényeges dolgokat leírni...
Szerintem a pánikbetegséghez (betegség?) vezető út akkor kezdődött, amikor elköltöztünk egy olyan helyre, ahol már 10-12 évesen az embernek meg kellett tanulnia más emberektől tartani. Volt hogy "csak" az Edda kitűzőm vették le rólam, de olyan is volt amikor még meg is vertek. Ez mindennapos dolog volt, akkor azt hittem, hogy ez teljesen normális...
Később a középsuliban más stresszhelyzettel bővült az életem. A kommunista szellemben nevelkedett tanáraim nap, mint nap megaláztak minket. Volt, hogy megpofoztak, volt hogy a fejünkre csavarták a vizes szivacsot, vagy ha késtünk, másnapra egy busz élethű papírmakkettjét kellett elkészítenünk, focipályát körbe lemérni vonalzóval, cigizésért pedig 2 kg cigicsikket bemutatni másnap, vagy talpaseggyes, amit 2db 5-el lehetett javítani stb...
A vizsgára gyűlhettek föl bennem a dolgok, mert előtte pár héttel történt valami félelmetes. A haverokkal a szokásos hétvégi program most az volt hogy csak mászkáltunk az utcán és iszogattunk, de valahogy másként láttam a dolgokat. Olyan szürkén. Mikor hazamentem és lefeküdtem, melegség öntött el, aztán légszomj, halálfélelem...pánik! Még soha nem éreztem ilyet. Mi ez? Mi van velem? Gyorsan lezuhanyoztam...de nem segített. Aztán lementem sétálni (hajnali 2-kor). Séta közben úgy éreztem, mintha egy kihalt bolygón járnék egyedül és itt a világvége, maga volt a pokol. Reggel 10-körül aludtam el, muterom adott nyugtatót. Ők sem értették, mikor elmondtam, hogy mi van velem. Szerintem a mai napig azt hiszik, hogy kábszereztem, pedig soha! Mivel nem múltak a pánikrohamok, sőt gyakoribbak lettek, felkerestünk egy jó pár orvost, aztán felírtak nekem az egyik helyen Haloperidolt meg Kemadrint. Mikor elkezdtem szedni, úgy éreztem magam, mint aki be van lőve, a szemem minden nap dél körül szó szerint felakadt (amikor az ember elbambul a szeme középre áll be, az enyém ilyenkor felfelé mozdult), nagyon rossz volt. Azután pont karácsonykor olyan erős izomgörcsöt kaptam, hogy be kellett menni az ügyeletre, ahol Rivotrilt írtak föl. Még akkor ki is váltottuk és miután bevettem meg is szüntette a kínzó görcsöt mindamellett a hangulatom is jobb lett. Később felírtak egy másik gyógyszert a Rexetint (másnéven Seroxat vagy Paroxat) meg Rivotrilt. Az első 3 héten, amíg a szervezetem hozzá nem szokott, agyilag úgy el voltam szállva hogy többször kellett hozzám szólni, amíg válaszolni tudtam. Persze hogy a pánik mitől van, volt senki sem közölte velem! Voltak a gyógyszerek szedése előtt vizsgálatok (vérvétel, koponya CT, stb...), ott mindent rendben találtak. Végül is a Rexetin Rivotril mix úgy, ahogy bevált, hiszen elmaradtak a pánikrohamok. Ez nagyon nagy megkönnyebbülés volt! Mentek is a dolgok még kb. 4-5-évig, csak közben a Rivotril adag valahogy 0,5 mg-ról 2 mg-ra nőtt...(?) Estére valahogy mindig úgy letompultam, és teljesen érzéketlenné váltam. Ekkor eldöntöttem, hogy abbahagyom a gyógyszereket (mivel legalább öt évig szedtem, gondoltam már meggyógyultam...).
Nagyon lassan elhagytam a Rexetint, kisebb probléma nélkül, majd a Rivotrillal harcoltam kb. fél évig, mire abbahagytam. Persze a leszokás fázisában nagyon rosszul aludtam, néha olyan érzésem volt mintha egy villával csikargatnák az agyamat, mindemellett olyan belső izomfájdalmam volt, mint egy leszokóban lévő heroinistának. Néha mérhetetlen dühöt éreztem, máskor meg elsírtam magam a Mónika show-n!? Nagyon rossz volt!!!!! De ami még utána jött az maga volt a pokol... Úgy éreztem magam, mintha mindig egy szobába lennék bezárva, pizsamában. Legszívesebben beültem volna az autóba, és kihajtottam volna a világból...vagy még messzebbbbbbb... Visszajött a pánik, halálfélelem, mély depresszióba estem, sokkal rosszabbul voltam mint azelőtt hogy gyógyszert szedtem volna. Az orvos azt mondta amikor ezeket elmeséltem neki: "Albert! Hát ez így nem lesz jó! Magának egy életen keresztül kell szednie a gyógyszereket, úgy néz ki!! Volt már pszichoterapeutánál, hogy feltárják a probléma forrását?" Azt se tudtam hogy van ilyen...persze hogy elmentem! A terapeuta dokinő kedves volt, jó volt vele beszélgetni, egy fél éves kezelés alatt rájöttünk, hogy nálam valószínűleg ez örökletes, nincs mit tenni, hajlamos vagyok a depresszióra és társaira. Már gyerekkoromban furcsa volt, hogy rosszul aludtam, sokat fájt a fejem, volt hogy megszédültem, 17 éves koromban elsírtam magam minden ok nélkül. Ez ok! Megbeszéltük hogy gyógyszert kell szednem.
El is mentem egy jónevű doktornőhöz (6000ft fél óra, de a pénz nem számit csak a gyógyulás!!!!!!) Ő elmondta hogy azért nem érzem jól magam mert alacsony a szerotonin szintem, és ezen gyógyszerekkel remekül lehet javítani! Kezdtük Rexetinnel, majd csatlakozott a Xanax. Ez nem vált be, a Xanaxot felváltotta a Rivotril 0.5 mg, este fél szem.
Végül is ugyanazt szedtem, mint előtte!!!?!? Nem éreztem jól magam, legalábbis nem túl jól....
A Rexetint lecseréltük (kb3-4-hónap után) Zoloft-ra (vagy másnéven Asentra) + Rivotril reggel fél, este egy szem (0,5mg).Valamivel jobb volt, már majdnem úgy éreztem magamat, mint amikor eldöntöttem, hogy abbahagyom a gyógyszereket. Mondtam az orvosomnak (mostmár csak alkalmi 5000-ért...), hogy nekem valahogy nem jó ez a gyógyszer, mert estére letompulok, szürkén látok, néha megszédülök, esténként nincsenek álmaim, bizonytalan, döntésképtelen, érzéketlen és érdektelen vagyok tőlük (se sírni, se nevetni nem tudtam).Ő azt mondta, hogy akkor emeljük az adagot 2×1 Zoloft + a Rivotril. Én úgy is tettem a gyógyulás reményében, hisz most már egy komoly szakember kezel, és azt is tudom, hogy mivel harcolok! De ez sem jött be, szomorúan közöltem hónapokkal később, hogy nem sok minden változott. A Dr.-nő azt mondta: "Kedves Albert! Maga sokkal jobban van, magának ez a gyógyszer a megoldás!" Végül is a pánikroham és a depresszió is elmúlt elég jól, csak épp érzéseim nem voltak (igaz úgy félni sem lehet!)! Addig olvasgattam az Interneten, amíg megtaláltam az 5-HTP nevű aminosavat, ami végül is (tudtam meg) a szerotonin előanyaga! Persze Magyarországon nincs forgalomban, de külföldről megrendeltem, hisz olyan jókat olvastam róla, hogy nem tudtam elmenni mellette!!! (természetes anyag, ami a gyomorban segít előállítani a szerotonint, mellékhatások nélkül). Mikor megjött el is kezdtem szedni. Kb 2 nap múlva este nagyon sokat álmodtam, aminek nagyon örültem, és azután minden este! A közérzetem is kezdett jobb lenni De kb. 1 hét múlva elkezdtek fájni a csontjaim, majd beszakadt a hátam. Abbahagytam az 5-HTP-t.
Mikor legközelebb találkoztam a Dr-nővel, elvittem magammal a szerzeményemet, hogy konzultáljunk róla! Mikor meglátta, úgy nézett az 5-HTP dobozára, mintha haragudna rá! Én mondtam neki, hogy mik történtek, amikor szedtem, erre ő azt mondta: "Kedves Albert!!! Hallottam már erről, de ez nem egy bizonyított készítmény, és Magyarországon nincs is forgalomban! Inkább maradjunk az orvostudomány keretein belül! Magának a Zoloft JÓ! Ha valamit akar még szedni, akkor ajánlom inkább a Remotiv kapszulát (orbáncfű)."
Hiába győzködtem, nem értett meg, úgy éreztem dühös lett rám. Mikor hazamentem nagyon csalódott voltam (már sokadszorra). Sok-sok gondolkozás, mérlegelés után eldöntöttem, hogy mivel gyógyszerekkel együtt nem szedhető az 5-HTP, így abba kell hagynom a gyógyszereket, hogy kitudjam próbálni! Ez komoly döntés volt!!!!
Végül is kisebb-nagyobb elvonási tünetekkel elhagytam lassan a Zoloftot, majd elkezdtem szedni az új kapszulát. A hatás kezdett előjönni, megint álmodtam (az mindegy hogy jót vagy rosszat...de álmodtam!) Kezdtem látni a színeket, kezdett érdekelni a tv-műsor, kezdtek visszatérni az érzéseim!!! Ezután elhagytam a Rivotrilt, most már csak 5-HTP-t szedek napi 200mg-ot. Nem azt mondom, hogy 100%-osan érzem magam , de ha a gyógyszerekkel 40%-os voltam, akkor most kb. 75-80%-os lehetek, ha lehet ilyen csúnyán fogalmazni! A Dr-nőt persze erről nem világosítottam föl, biztos nem tudja, miért nem keresem már egy jó ideje...(1 évig jártam hozzá havi rendszerességgel.)
Úgy érzem, hogy valamit sikerült elindítani, persze hogy az évekig szedett gyógyszerektől mikor tisztulok ki teljesen, azt senki se tudja, de talán egyszer...
Azért írtam le a történetem hogy ezzel talán másoknak tudok adni egy kis reményt vagy esélyt a javulás felé. Vagy aki nemrég szembesült ezzel a problémával, ne egyből a gyógyszerekhez nyúljon, próbálja meg az orbáncfüvet, vagy mivel ez elég "gyenge", ajánlom az 5-HTP-t próbálja ki! Ezzel nem veszíthet.
Mindenesetre mielőtt valaki gyógyszereket kezdene szedni nagyon megfontoltan gondolja át, hogy ez mivel jár, az orvosok szerint semmi rosszal, szerintem meg sok rosszal, hisz én már teszteltem őket! Igaz megszabadítanak a pániktól és a depressziótól, ez nagy megkönnyebbülés De letompítják az ember érzéseit!!
Ennyit szerettem volna leírni, ha volt valakinek türelme ezt elolvasni, akkor köszönöm és remélem, hogy segíthettem!
Kommentár:
Kedves Albert! Köszönöm levelét, és így ismeretlenül is részvétem. Történetében különösen megdöbbentett a Haloperidol és a Kemadrin felírása, amelyek igen súlyos gyógyszerek, pszichotikusoknak szokás adni, nem szorongó középiskolásoknak ambulánsan. Robert Whitaker interjúja ugrik be rögtön, melyben a szerző elmondja, hogyan kísérletezgettek pszichiáterek betegeiken. Úgy látom, ez a mélyen élő "tudományos kíváncsiság" némely hazai pszichiátertől sem idegen. Ugyancsak pikáns fordulat az állítólagos pszichoterapeuta, aki hosszú mély beszélgetések után arra lyukadt ki, hogy Magánál ez örökletes dolog, és nincs más, mint gyógyszert szedni. Persze nevezhetném ezt az állítólagos szakembert ütődött dilettánsnak is, de kedves Albert, ez annyira elütne a Maga udvarias stílusától. Maradjunk annyiban, hogy pszichoterápiának álcázott fecsegéssel nem lehet genetikai vizsgálatokat elvégezni. Ez idő alatt egy valódi terapeuta nem a génjeit fürkészte volna, hanem megtanította volna szorongástkeltő gondolatait módosítani, és mondjuk relaxálni. De hát talán azért nem tette, mert felmérte, hogy ez bizony kőkemény genetika, itt nem segít más, csak a csodagyógyszerek. Hogy ezek közül melyik hatott, azt nem nagyon tudhatjuk. De kétségtelen, hogy a Rivotril elkábít, az antidepresszánsok pedig kémiai lobotómiát hajtanak végre, vagyis kissé lekapcsolják a frontális lebeny működését. Mint kedves Albert tapasztalta, ilyenkor megszűnnek az érzelmek, az ember többé nem álmodik, és jámbor robotemberként végzi a munkáját. Végülis ez a cél, nemde? Persze, Albert, Maga javíthatatlan, Maga érezni akar meg gondolkodni. Nem tudta, hogy ezt nem szabad? Szegény dokinőt meg nyaggatta az 5-HTP-vel? Óh, ő már hallott valamit erről. Milyen érdekes, hogy hallott már valamit arról, amiből szakvizsgáznia kellett. Na de hát emberek vagyunk, ki nem felejt. A vizsgára bevágott anyag ugye gyorsan elszáll. Emberek kezeléséhez nem kell az a sok rizsa. Ki melyik részt tanulta meg jobban, egyikük Haloperidolt szeret felírni, mások különféle antidepresszánsokat kedvelnek, megint mások szeretik mindenkiben felfedezni a mániás-depressziót...Ettől sokszínű és érdekes a világ, hogy ahány pszichiáter, annyi egyéniség, annyiféle diagnózis és gyógyszer. Mert amúgy, hogy mit is írnak fel, olyan mindegy, nem igaz? Végül is ki tudja, ezek a szerek mit is csinálnak, na és kinek mi is a baja? Hát írogatjuk, aztán majd csak kisül valami belőle. A mi Albertünk azonban hálátlanul megsértődött, és úgy döntött, majd ő meggyógyítja magát. Kiszállt a pszichiátrizálódunk nevű társasjátékból, amikor neki lett dobása. Hatost dobott, és tessék, az Internetet kezdi bújni nagy kevélyen, hogy ő majd okosabb lesz a doktoroknál. De lám! Egy nem is forgalmazott, nem is ajánlott cucc használni kezd Albertnak. Újra álmodik, újra érez. De Albert! Nem zavarja magát csöppet sem, hogy Maga illegális úton gyógyult meg? Én úgy gondolom, törvénytisztelő polgár inkább belehal a törvényes kezelésébe, semmint hogy törvénytelen eszközökkel meggyógyuljon. Nem érez legalább egy kis bűntudatot? Na és a közös sors? Albert! Más csak szenvedjen, tartsa el a pszichiátereket meg a gyógyszeripart, Maga meg csak úgy önkényesen kivonja magát ebből, és meggyógyul? Kedves Albert! Mit gondol, mi lenne itt, ha minden beteg csak úgy fogná magát, a saját kezébe venné a sorsát, és csak úgy meggyógyulna? Hm? Jól is néznénk ki!
Szendi Gábor
