Kamaszkori krízisből krónikus skizofrénia

Az alábbi történet halovány mása a valóságnak. Sok ilyen történet van, csak az áldozatoknak nincs ereje megírni. Köszönöm ennek az anyának, hogy legyőzte fájdalmát és leírta szenvedéseik történetét. Nincs erőm kommentálni sem, meg aztán a történet magáért beszél. Egy széthulló családban felnövő fiatal, ambiciózus lányka magára maradva a kamaszkorba lépve összezavarodik, s anyjával megromló viszonyát, tanulmányi eredménye leromlását elkezdik "kezelni". A pszichiátria kettős arca villan megint elő: a segítőkész inkvizítor: reszkessen a teljhatalmába került áldozat, aki innentől szabad préda. Senki nem felel senkinek, mindenki azt csinál egy fiatal lánnyal, amit csak akar. A szabadságvágy, a természetes érzelmek, a kamaszkori lázadás mind-mind kezelendő tünetté silányul, az akarat ellenállásnak és a betegségbelátás hiányának minősül. A hétköznapi fasizmus az, amikor az ember egy rendszerbe bekerülve elveszíti ember mivoltát.


Már többször leveleztünk. Lányom 19 éves, lassan már 3 éve beleestünk a pszichiátria zsákutcájába.
Nagyon hosszú lenne a történet, megpróbálom röviden leírni.
Zsófi lányom középiskolába 10. évfolyamos volt amikor elkezdődtek a bajok, (emellett kétszeres magyar serdülő és ifjúsági válogatott volt atlétikában, eléggé elfoglalt volt, tanulás, edzés, edzőtábor versenyek nagyon szerette csinálni kiskora óta).
Ebben az időszakban (Zsófi 15 éves) én megismerkedtem egy nálamnál fiatalabb férfival, nagyon jól éreztem magam vele, kicsit kevesebb időt töltöttem így gyerekeimmel (van egy fiam is aki jelenleg történésznek tanul Pécsett) Megjegyezném (1997-ben elváltunk férjemmel), Zsófi soha nem bírta elviselni, ha volt valakim, neki mindig az apja kellett volna mindenki más helyett. Egyre rosszabbodott a kapcsolatunk.
Zsófi 2007 őszén kimaradozott az iskolából, az edzésről, hazudozott nekem, azt is mondta, hogy nem érzi jól magát. Aztán olyan sokat kimaradt, hogy képtelen volt bepótolni, ez őt nagyon zavarta, hiszen mindig egy kis precíz gyerek volt. Az iskolából való kimaradásai miatt a tanárai azt javasolták, hogy járjon az iskola pszichológusához beszélgetni. Pszichológus és a házi orvos javaslatára elkerültünk a gyermeknevelési tanácsadóba, ott a pszichiáter beutalta Vadaskertbe, gyermek pszichiátria intézetbe, ekkor már Zsófi nem akart velem lakni, mindig veszekedett velem. A nevelési tanácsadóba javasolták a kollégiumi elhelyezést.
A kórházban azt vette a fejébe, hogy Budapesten akar lakni, a nagynénjéékhez akar menni, de ezt ők nem vállalták, hiszen nekik van 2 gyerekük és boldog családként élnek. Ebben az időszakban az egész család beleszólt Zsófi életébe, mindenki adta a jobbnál jobb tippeket, valahogy rossz irányba ment a dolog. Tehetetlenné váltam, Zsófi mindenkinél jobban utált, mindenkire jobban hallgatott. Éreztem, hogy nem szabadott volna elvinnem Budapestre, de az egész család azt mondta, majd ott segítenek neki.
Elkezdődött a lejtmenet, Zsófi nem engedett magához a kórházba, ha bementem hozzá azonnal elzavart, szólt a nővéreknek, hogy küldjenek el.
Teljesen megszűnt vele a kapcsolatom, a volt férjem családja tartotta Zsófival a kapcsolatot, velük beszélt, tőlük tudtam, hogy mi van Zsófival. Zsófi egyedül maradt nem volt segítsége. A család máshogy tűntette fel, elhittek mindent az orvosoknak, persze ők nem ismerték a lányomat.

Zsófi kórházi kezelései:
Vadaskertben 4 hétig volt, ahol intenzív beszélgetés zajlott, diagnózis: kevert szorongásos és depressziós zavar, és egyéb gyermek- vagy serdülőkorban kezdődő emocionális zavar. Zsófi itt sem beszélt velem, sőt kifejezetten ellenséges lett velem szemben. Úgy éreztem, hogy engem hibáztat azért, hogy ott kell lennie. A Vadaskertben a kezelő orvosa is javasolta az iskolaváltást, így hát a család keresett egy iskolát és kollégiumot Budapesten.

Semmelweis Balassa utca zárt osztályon 3 hétig volt, itt kapott először gyógyszert citapram, convulex, xanax ezt így elsőre, elég durva koktél, egy 16 és féléves serdülőnek, mert "utálja az anyját". A diagnózis: Alkalmazkodási zavar, Közepes depressziós epizód. 2007.10.31.-2007. 11.13.-ig volt.
A Balassa utcai kórházba azért került, mivel aznap kellett volna mennie egy pszichiáterhez, de ő nem akart elmenni. A nagynénjével találkozója lett volna a 11 órakor a HÉV végállomásnál, ahol Zsófi aznap eltűnt, onnan mentek volna az orvoshoz. Ebben az időszakban Ráckevén volt a nagyszüleinél éppen őszi szünet volt (kb. 1 hét). Zsófi eltűnt senki nem tudta hol van, Katalin (nagynénje) bejelentette a rendőrségen az eltűnését. 21 órakor megcsörrent a telefon egy fülkéből hívott fel engem, borzasztó nap volt. Zsófinak mondtam, hogy maradjon ott ahol van és rögtön mennek érte. Kiderült, hogy egy kocsmában volt, ivott pár üveg sört és elszívott egy doboz cigarettát. Hozzáteszem, hogy ő még életébe nem fogyasztott alkoholt, és nem cigarettázik. Ráckevén Zsófi felhívta a mentőket, és azt mondta, hogy rosszul van, és a mamája megmérgezte. Rendőrség és a Mentő is házhoz ment, Zsófit így szállították be a kórházba, csak azt nem tudom, a nagyszülei miért engedték meg, hogy elvigyék a mentősök.
A mai napig nem tudom, hogy igazából mi is történt.
Balassa utcai Kórház után a család a lányomnak nézett egy Intézetet, mert Zsófi nem akart hazajönni, ahol majd segítenek neki, akkor már a nagyszüleihez sem akart visszamenni. Thalassa házat találták, nekem is tetszett, jókat olvastam róluk, és bíztam bennük, de valahol éreztem, hogy Zsófi nem oda való, csak már nincs hová mennie. Talán kettő hetet volt ott, majd onnan megszökött, és Budapest már nem tudom, hogy melyik kerületi gyámhivatalhoz került, valami oknál fogva, azok vitették el a Nyírő Gyula Kórházba, ahol 1 hetet volt ott, seroquel 300mg, rivotril 0,5mg, majd Zalka Zsolt segítségével - aki a Thalassa ház igazgatója - visszament Thalassa házba. A Nyírőben a diagnózis: Érzelmileg labilis személyiségzavar, Kevert szorongásos és depressziós zavar, Pánik zavar (szindróma) (epizódikus rohamokban jelentkező szorongás), Akut polimorf zavar (skizofrénia tünetei nélkül) A Nyírő Gyula Kórházban 2008. január 03-10-ig volt, itt már megmutatkozik a megvonási tünetek, rengeteg diagnózist írtak össze.
A fent leírt időszak szeptember 10.-től január 06-ig tartott, gyógyszereket csak a kórházban szedett, a Thalassa házban sem vett be gyógyszert.
Zsófinak miért adtak ilyen erős gyógyszereket, a mai napig nem tudom. Nagy betűs figyelmeztetés, 18 év alatt nem szabad adni. Miért veszi ezt semmibe pszichiátria?

Ezután 2008. jan. 06-án hazatalált, haza akart jönni, gyógyszerét kiváltottuk, seroquel xr 300mg, rivotril 0,5 mg, de ő nem szedte be.
Itthon találkozott egy korabeli fiúval, aki hitgyülekezetbe hívta Zsófit, rendszeresen járt, teljesen megváltozott, mániás dolgai lettek, csak az isten, biblia, kidobálta a fekete ruháit, sőt egy csomó ruháját elajándékozott, odaadott hajléktalanoknak.
Kapcsolata kezdett beszűkülni csak a hitgyülekezet és azon belül is a fiú és az anyja, akik mondták a hülyeségüket, ez mind odáig fajult, hogy Zsófi egy napon elkezdett böjtölni a fiú javaslatára, mert ezt ők is csinálják. Persze ezeknek a böjtöléseknek meg van a céljuk, Zsófi szerintem nagyon rosszul volt a gyógyszerek utóhatásaitól, azt hitte, hogy a böjtölés majd segít neki. 2009. áprilisban a k.-i kórházba kellett vinnem, mert 5 napig nem evett, és nem ivott semmit, elég ijesztő volt a vérképe, infúzió, hamar helyre hozták, de enni és inni a kórházba sem akart, így került pszichiáterek kezébe újra, ez volt 2008. április közepén. P-re (T. megyei Pszichiátria Intézet) szállították mentővel. Zsófi nem akart elmenni a mentősökkel, azok rendőrt akartak hívni, nagy nehezen rábeszéltem és én is elmentem velük. A mentőben végig sírt, amikor odaértünk a kórterembe azonnal evett, ivott úgy megijedt. Az orvos azt mondta, hogy nincs betegség tudata, Zsófi váltig állította, hogy nincs neki semmi baja. Az ottani ügyeletes orvos kérdezgette Zsófit, engem kizavart a felvételi irodából, mert helyette akartam beszélni, hogy elmondjam mi is történt, mivel Zsófi annyira sírt, zaklatott állapotban volt. A pszichiáter nagyon durván beszélt velem, rám förmedt, pontosan nem emlékszem már, de én is megszeppentem. Jézusom hova kerültünk. A jogainkon gondolkoztam, mit is lehetne tennem. Akkor még nagyon gyerekcipőben jártam, nem tudtam mit csinálhatok.
Nagyon nagy baj, hogy ott hagytam. Haloperidol egy hétig, mellékhatások miatt átállították zyprexa 20 mg-ra. Zsófihoz csak egy hét múlva tudtam menni, mert műtétre kellett mennem. Ekkor amit láttam soha nem felejtem el, Zsófi zabál, alig tud menni, lassan beszél, 2 csomag papír zsebkendőt használ naponta a nyál folyás miatt, annyira le volt szedálva, meglassulva…. Ekkor már nem tudtam elhozni kötelező kezelés alá helyezték. A kezelő orvosát amikor kérdeztem, hogy miért kap 20 mg zyprexát azt mondta, hogy ez nem nagy dózis, van aki 30 mg-ot kap. Csak hogy ekkor Zsófi testsúlya 43 kg volt, és 17 éves. Kérdeztem az orvostól, hogy ez nem számít?
A kezelő orvosa azt mondta, hogy nem a testsúly a lényeg hanem, hogy ki mennyire beteg.
Ezt mai napig nem tudom hogy állapítják meg, mert mérni nem lehet.
Kettő és fél hónapig tartották ott, és egyre jobban terjesztette a hitet, a betegek között is. Tisztára mániás lett, hízott egész nap evett, lassan mozgott, szinte minden lépést, tevést meg kellett gondolnia kétszer, rogyadozott a lába, szinte nem bírta el magát. A gyógyszert csökkentette az orvos 15 mg-ra és így jöttünk haza. Zsófi otthon 16 órákat aludt, amikor fent volt evett, feküdt, ment téríteni az utcán a hitgyülekezetes fiúval és anyjával, én meg lopva utánuk, nehogy valami baja legyen Zsófinak, mert nincs magánál.
Bárhogy mondják az pszichiáterek antipszichotikum mellett nem lehet sportolni, Zsófi a bicikliről is leesett, koordinációs zavarai voltak a zyprexa szedése alatt, nem volt vérzése, hízott 15 kg-ot, olyan zombi módjára létezett, a látása a mai napig romló tendenciát mutat. Zsófi mindig nagyon vékony alkatú volt, még az atléták körében is.
A gyógyszert sikerült 10 mg-ra csökkenteni, úgy hogy a gyermek pszichiáter soha nem tudta, hogy milyen adagot kell felírni, azt is mondta, hogy ő nem ért a gyógyszerekhez. Javasolta, hogy menjünk el felnőtt pszichiátriára, el is mentem, de azt mondták ott, hogy amíg Zsófi be nem tölti a 18. életévét addig nem tudják kezelni. A házi orvosnak panaszkodtam, hogy Zsófi szinte egész nap alszik, ő is a gyógyszer csökkentése mellett volt. Így felírattam kisebb adagot. Ekkor jött a változás Zsófi szép lassan abbahagyta a térítést, nem nézte a "vidám vasárnapot", más is kezdte érdekelni.
Utólag megtudtam, hogy Zsófinek öngyilkossági kényszere volt a Thalassa után mikor hazajött, egyik hitgyülekezetes mesélte nekem el, a WC-ben találta Zsófit és ő arról beszélt neki, hogy meg akar halni.
A zyprexa szedése semmire sem volt jó, sőt káros volt. Zsófinek az úgynevezett téveszméje (amit az pszichiáter annak vélt) nem múlt el, sőt fokozódott. Egy másik tudatállapotba került a szer hatásától, nem tudott önmaga lenni.

Aztán 18 éves lett és elkerültünk a felnőtt pszichiátriára ott kapott másik gyógyszert mert Zsófi nem szedte be zyprexát, mivel annyira zavarta, hogy egésznap csak zabál, a combján, a derekán megnyúlt a bőre, fel volt fújódva. Zyprexát rendszertelenül, sok napot kihagyva szedte. 2009. február 6.-án bevágta a bal csuklóját, ezért kerültünk a felnőtt pszichiátriára, reménykedtem, hogy segítenek.
A felnőtt pszichiátrián, egyből kettő új gyógyszert kapott Zsófi 300mg seroquel xr (antipszichotikum), 10 mg cipralex (antidepresszáns, SSRI) volt a napi adag három hét szedés után a lányom kiment a p-i völgyhidra, ott találtak rá a rendőrök és így S-re került megint. Szerencsére nem ugrott le. Eközben nem voltam otthon, akkor kettő napig Budapesten voltam vizsgázni. Amikor elmentem vasárnap este, Zsófi jó kedvű volt, nem vettem észre semmit. (2009. március 2.) A kezelő orvosa amikor felírta receptet annyit mondott, hogy sok türelem kell.
S-en 20mg citapram, 4mg risperdal, 3x5mg rivotril volt az adag 5. napig bírtuk, mert Zsófi nagyon rosszul volt, izom merevség, nyál folyás, röhögött saját magán, úgy folyt a nyála mint egy veszett kutyának. Telefonált nekem, hogy nem bírja tovább, és kezdett félre beszélni, pontosan már nem emlékszem, valami olyasmit, hogy őt megakarják verni, meg nem érthető dolgokról és a hátát húzza a görcs, altatót is kért mert nem tud aludni. Beszéltem Zsófi veszprémi kezelő orvosával, - ez pénteken volt - aki azt mondta, hogy nem volt akut állapotban a lányom és jobb lenne mihamarább elhozni őt onnan, és a risperdalt Zsófi nem fogja bírni.
A s-i kezelő pszichiáternek mondtam, hogy Zsófi seroquelt szedett, miért ad neki risperdalt, hiszen Zsófi szemlátomást most rosszabbul van tőle. Nem nagyon törődött az én mondókámmal, azt mondta, hogy ne avatkozzak bele, ehhez úgysem értek, a lányom nagyon beteg, lehet, hogy a seroquelből 800-900 mg-ot kellene szednie. Elmondtam neki, hogy három hete kezdte el szedni ezeket a gyógyszereket, kérdeztem, hogy nem lehet-e, hogy a gyógyszertől ment ki a völgyhídra a lányom, azt mondta, nagyobb adagot kell szedni a gyógyszerből. Szombaton reggel fejembe vettem, - hiszen a kezelő orvosa is azt mondta, hogy nincs akut állapotban - hogy elhozom Zsófit, de már késő volt akut állapotot kezeltek. (túl gyógyszerezés) Elszöktünk, a kerítésen át lógtunk meg a ruháit, az iratait is ott hagytuk, mert kötelező kezelés alá tették. Szegény alig tudott átmászni kb. 120 cm kerítésen, neki ez régen egy vicc lett volna, úgy kellett átraknom, a kocsiban hazafelé végig röhögött, hogy neki, hogy folyik a nyála, de tényleg folyamatosan folyt, mint ha a csapott nyitottam volna ki. Attól féltem, hogy majd a rendőrök vissza akarják vinni, az orvos ebből a szempontból rendes volt nem szólt a rendőrségnek. Aznap kettő ügyvéddel is beszéltem, mind a kettő más véleményen volt a kötelező kezeléssel kapcsolatban.
A zárójelentésért és a Zsófi holmijaiért pár nap múlva elmentünk, a diagnózis: Akut polymorf pszichotikus zavar.

Ezután a doktornő, a veszprémi kezelő orvosa próbálkozott mindenféle antipszichotikummal (abilify, invega, zyprexa, hetente váltogatva) és végül maradt a régi seroquel 300, cipralex 10mg. Ezalatt az idő alatt kb. 5 hét pocsékul volt még láza, csalánkiütése volt, ha elment itthonról, mindig mentem utána lopva, nehogy észrevegye, mindig mellette voltam csak ő ezt nem tudta. Zavart tudatállapotban volt, mindig az járt eszembe, hogy ki megy a völgyhidra. Félelmetes érzés.
Zsófi mikor "jobban lett", - nem volt zavart - úgy döntöttem, hogy megpróbáljuk elhagyni a gyógyszereket. Zsófi egésznap a szobájában volt, becsukta az ajtót, kizavart, az ágyon feküdt falnak fordulva és nem beszélt velem semmit, 2 hétig így látni a gyerekemet borzasztó érzés volt. A kezelő orvosához sem ment, én jártam helyette, a doktornő nem mondott semmi biztatót, ő sem tudott segíteni. Zsófival megbeszéltem a gyógyszer elhagyást, azt tudtam hogy hirtelen nem szabad elhagyni a gyógyszert. Zsófi nagyon örült neki, vidámabb lett és ahogy csökkentettük a gyógyszert egyre jobban érezte magát.

Még nincs vége, ezután jött a legrosszabb. Honvéd kórház (2009. június) 2 hónapot volt ott. 1 hónap alatt lecsökkentettük a seroquel xr 300mg, cipralex 10 mg, nem szabadott volna. A pszichiáterek nem tájékoztatnak a gyógyszerhasználatról, hogy mi lesz akkor, ha valaki nem szedi be a gyógyszert, pedig nagyon is tudják, nap mint nap ezzel a problémával találkoznak. Zsófi megemlítette a p-i pszichiáterének, hogy abba fogjuk hagyni a gyógyszert, erre ő csak annyit mondott, hogy nem szabad.
Zsófi olyan tudatállapotba került -a gyógyszer elhagyás után-, fékezhetetlenné vált, majdnem meghaltunk. Öngyilkos akart lenni, engem meg akart ölni. Az utcán összeesett alig tudtam felvinni a lakásba, a lakásba mindent a fejemhez vágott, ki akart ugrani az ablakon. Egyszer hívtam mentőt is, mert azt hittem, hogy valami görcsrohamot kapott, mikor kiérkezett az orvos addigra megnyugodott (adtam neki 0,5 frontin), semmit nem vett észre.

A honvéd kórházi kezelés rengeteg gyógyszer, teljes szedálás beszélni sem tudott. Zsófi összetörte a poharát, a szemüvegét, mert haza akart jönni ez a 3. héten történt, ezután begyógyszerezték, max adag a seroquelből 1000mg említett a doktornő, majd Zsófi ezután megtagadta az ételt, italt, elektrosokkolták 4-szer, közben elkezdték szedetni vele a zyprexát. Szerintem ilyen állapotban nem is tud enni, inni, ha valakit így kikészítenek, hiszen mozdulni sem bírt.
Zsófi elkezdett enni, szerintem a zyprexa hatása, ő már szedett ilyent, meghízott tőle. A zárójelentésből nem tűnik ki, hogy milyen gyógyszereket kapott, de amivel hazaengedték az 6mg rivotril, 400 mg amitrex. Diagnózis: nem differenciálható skizofrén (ebbe mindenkit beletudnak tenni.) A kórházban utolsó 2-3 héten nagyfokú ödémás csalán kiütése volt, kb. a kórházból hazajövet után a 4. héten múlt el. A pszichiáterek azt állították, hogy nem a gyógyszertől van. Elküldték góckutatásra, nem találtak semmi problémát.
Zsófi rosszabb állapotban jött ki a kórházból, mint ahogy bement. Most már csalánkiütéssel is meg kellett birkózni.
Szinte kirúgtak minket a kórházból, túl sokat kérdezősködtem, minden orvossal beszéltem, telefonon is napi kétszer "zaklattam" őket. Az orvosok egyik napról a másikra rendbe hozták, "nagy változás történt, gyors javulás" ezt mondta a doktornő.
A doktornő a kórházi kezelő orvosa, azt mondta, hogy lányomnak nem kell pszichoterápia, és egész életében szedni kell majd gyógyszert, mert túl sok dopamin termelődik, ez okozza a skizofréniát. Szinte kiabált velem, hogy hogyan lehetek ilyen érthetetlen, hiszen a lánya beteg, higgyem már el. Egy semminek éreztem magam, attól ahogy viselkedtek velem a hangnem, a lekezelő magatartás amit tanúsított a doktornő. Egyik nap mikor telefonáltam, azt mondták, hogy Zsófival elektrosokk kezelés akarnak csinálni, ezért menjek fel személyesen mert alá kell írnom a beleegyező nyilatkozatot. Nagyon megrémültem, sírva fakadtam, és telefonba mondtam, hogy ne csinálják, mert még valami baja lesz. A doktornő azt mondta, hogy ők gyógyítanak, hiszen letették a hipokratészi esküt, és a gyógyszerek is lehetnek veszélyesek. Megkérdeztem tőle, hogy ő mit csinálna az én helyemben, ha lenne egy lánya, azt válaszolta, hogy beleegyezne. Ekkor nem tudtam beszélni a lányommal, mert nem akart engem látni. Semmit sem tudtam, hogy vele mi van, csak a tisztaságit, kaját vittem be 2-3 naponta.
Felhívtam több orvos ismerőseimet, azt mondták, hogy "vitálisan" megcsinálják a sokkolást, ez azt jelenti, hogy a beleegyezésem nélkül is megcsinálhatják, ha életveszélyes állapotba kerül a lányom. Nem tudtam, mi tévő legyek, hiszen 1-2 nap nem evés nélkül még senki nem halt meg, az orvos ismerősöm is ezt mondta. Bíztam abba, hogy nem fogják megcsinálni, pont hétvége volt, gondoltam legfeljebb hétfőn döntenek róla, ahogy mondta a kezelő orvos, azt gondoltam jobban teszem ha nem megyek a kórházba, nem egyezek bele, nem írok alá semmilyen papírt akkor majd nem csinálják meg a sokkolást.
Hétfőn telefonáltam a kórházba és közölték velem, hogy elektrosokkolták Zsófit, hát majdnem elájultam. Ezt még megismételték 3-szor. Mondták, hogy menjek, mert alá kellene írni a nyilatkozatot. A kórházban a lányom kezelő orvosa tájékoztatott, hogy megtörtént a sokkolás, elmondta, hogy az intézetnek nagy korszerű gépe van, altatásban, izomlazításban végzik, úgyhogy Zsófinak ez nem fájt, és nem érzett semmit. Hát nem nagyon nyugodtam meg, fél füllel már hallottam, hogy akár maradandó agykárosítás is okozhat. A doktornő elmondta, hogy, szövődmény nélkül sikerült megcsinálniuk és Zsófinak lesz 1-2 hónapig emlékezet kihagyása. Zsófi a közeli és a távoli memóriája is csökkent, megvoltam ijedve mikor beszéltem vele, mindent kétszer háromszor is elmondott egy órában.
A kezelő orvos látta, hogy egyedül nem bír velem, így szólt az osztályvezető férfi orvosnak, hogy nem akarom aláírni a papírt, a nyilatkozatot. Behívtak egy szobába, már pontosan nem emlékszem, de meg voltam ijedve, mégis csak egy férfival állok szembe. A osztályvezető orvos, elkezdett kiabálni, hogy én mit képzelek, amihez nem értek abba minek akarok beleszólni. Ők megakarják gyógyítani a lányomat, azért csinálták, hogy mielőbb hazamehessen és jobban legyen, a kezelő orvos meg csak bólogatott. Nagyon meg voltam rémülve, nem a férfi miatt, Zsófi miatt, és hogy hova kerültünk az egész egy érthetetlen félreértés. Aztán aláírtam a nyilatkozatot, mert láttam, hogy már mást úgy sem tehetek, nem mertem fenyegetőzni - pedig megfordult a fejembe -, nem mertem semmit sem csinálni, hát ha Zsófinak ártok azzal is. Hiszen tehetetlen voltam, Zsófit a kórházból nem engedték ki, igaz az osztályvezető a szobában azt is mondta, hogy ha találok egy másik intézetet, ahol fogadják, akkor beleegyeznek az átszállításba. Amikor aláírtam a nyilatkozatot mindenki kedvesebb lett, megbékéltek, kicsit megnyugtattak, a bedilizés határán voltam.
Hogy lehetséges az, hogy mindig rosszabb állapotban kaptam vissza Zsófit, a kórházi kezelés után?A gyógyszer mennyiség is mindig emelkedett. A zárójelentés igen gyatra, mondhatni pocsék, felvételkor negatívizmus, táplálkozási negatívizmus, az anyjáról paranoid tartalmú beszéd, pontosabb teljesen utál, nem csoda, én hívtam a mentőket, miattam kellett ott lennie, miattam hagyta abba a gyógyszert, betegség belátás teljes hiánya (még szerencse hogy nem érzi magát betegnek), ezért lett a diagnózis skizofrénia. Akinek ekkora adag gyógyszert adnak, és elektrosokkolják annak kötelező valami komolyabb kórképet felállítani. Mert, a kezelés alatt sokszor kérdezgettem a doktornőt a diagnózis felől, mire ő mindig azt válaszolta, hogy még nem tudja pontosan, mivel Zsófi keveset beszél, a betegtársaival jól kijött mind végig, azt tudom, volt egy úgymond védelmezője is. Egyszer úgy fogadott engem az a férfi, hogy kérdezgetett, hogy miért nem szeretem a lányomat. Az ápolóktól kérdeztem, hogy ki ez a férfi, jól leujjogták, hogy skizofrén, hülyeségeket beszél. Volt még egy másik betegtársa, akivel elég jól összeismerkedtek, többször beszélgettünk, kedves fiatalember, aki nevetgélt, hogy alig tud megállni a lábán, és hogy olyan kusza a feje, mindig nyomkodta. Örültem, jobb kedvre derítette a lányomat. A kezelés ideje alatt nem engedték ki az udvarra sétálni, velem és betegtársaival sem.
Lelkiismeretem nagyon bántott, hogy miattam került Zsófi ide, én miattam lett beteg, soha nem fogom megbocsátani ezt magamnak.

Hogy miféle "gyógyszerezés", - pszichotrop szerek -, drogozás folyt Zsófi kezelés alatt arról nem írnak a szűkszavú pszichiáterek. A gyógyszer szedésével kapcsolatos tájékoztatás a szokásos szöveg volt mikor hazamentünk, nincs mellékhatása, a gyógyszert nem szabad csökkenteni, nem kell megijedni tőle. (A gyógyszer mellékhatásáról, mikor érdeklődtem, elmondták nekem telefonba, hogy semmilyen mellékhatás sincs, van olyan beteg, aki 900 mg seroquelt szed és jól van otthon főz a gyerekeinek.)
A p-i kezelő orvos a mellékhatásokról, azt mondta nekem, hogy ami a gyógyszer tájékoztatón van azt nem kell komolyan venni, mert a gyógyszergyárak így védik ki magukat.
Nyugodjak meg, hogy van aki 1200 mg seroquelt is szed, és ezzel még szülni is lehet, azért néha be-becsúzik egy gyerek. Hát ekkor nagyon megnyugodtam, próbáltam elhinni - mást mit is tehetnék - amit mond, már csak azért is mivel már annyira beparáztam, olyan sok rosszat láttam a pszichiátriákon. Aztán elgondolkodtam, miért írnák rá a gyógyszergyártók ezt a rengeteg figyelmeztetést, mellékhatást, hiszen szuper erős szerről van szó.
Megkérdeztem a pszichiátert, hogy mikor fogja csökkenteni az adagot, és egyszer szeretnénk elhagyni a gyógyszert. Az a választ kaptam, hogy marad 600 mg, most a legfontosabb, hogy stabilan kell tartani lányomat. Elhagyni a gyógyszert miért nem lehet, azt válaszolta, hogy 5 év után meg lehetne próbálni, de általában 1 éven belül visszaesnek a betegek. Minden embert egy kaptafa alá vesznek, pedig tudjuk, van olyan ember, aki a daganatos betegségből is meg tud gyógyulni, itt esélyt sem adnak.

A kórházba én mentem érte, elhozhattam, de a doktornő azt tanácsolta, hogy vigyem az én szüleimhez, anyámhoz, mert még nem fogadott el engem. Alsóörsön lakik a testvérem és az anyukám, oda vittem őt, ekkor én is ott laktam.
Zsófi a honvéd kórházból hazajövet nem szedte be a gyógyszereit, ezt nem rég tudtam meg, novemberben. A kórházból hazajöttünk (2009. jul.22.) és Zsófi július 28-án este megint veszekszik, verekedni akar, ezt már nem tudtam mire vélni. A kórházat hívtam fel, hogy Zsófi nincs jól, azt mondták, hogy menjek a kezelő orvosához. Ez az időszak megint csak tébolyda volt, Zsófi senkivel sem beszélt, vagy csak alig, megint nem volt magánál. A veszprémi kezelő orvos aug. 6-ára adott időpontot. A kezelő orvosához nem akart elmenni, végül aug. 6-án egyik barátom kérésemre elvitte mivel sikerült rábeszélni Zsófit. A doktornő átállította seroquel 600 mg-ra egy hét múlva egész jól volt, nem remegett annyira, nem folyt a nyála, beszélt velem, hihetetlen volt, Zsófi tényleg jobban volt, örültem neki, hogy megtalálták az ő gyógyszerét. Haza is mentünk aug. 8-án, már nem akart a mamáéknál lenni. Teniszeztünk, még futni is elment, strandoltunk, tanulni akart, mintha kicserélték volna.

2009. nov. 13. délután Zsófi verekszik, tépi a hajam, egy bögrével megütött és eltört a kézfejem, sír, üvölt, ordít, hogy ezt nem lehet visszacsinálni, ekkor én még nem is értettem, hogy Zsófi mit akar ezzel mondani. Azt mondta, hogy ő 3 hónapja nem szed gyógyszert, el sem akartam hinni. De mikor az msn-en is ezt írta egy fiúnak, akkor már biztos voltam, hogy ez így van.
Bízott magában, meg akarta mutatni, hogy ő valóban nem beteg, neki nem kell gyógyszer. "Nagyon kemény" a lányom, aki így el tudja hagyni ezt a nagy adag drogot, és teljesen egyedül van ezzel az érzéssel, már senki nem hisz neki, mindenki fél tőle, az anyja is egy darabig betegnek látta. A pszichiáterek Zsófi életét elvették, attól félek, hogy nem sokáig bírja. Segítség!
Nov. 13-tól 600mg seroquelt, az első 4 nap rémálmai voltak, üvöltött álmában, azt is mondta, hogy nagyon jól visszaemlékszik az álmaira, olyan hihetőnek, közelinek érzi. dec. 18-tól 300 mg szed. Szerencsére most nem szed és többet nem is fog szedni antidepresszánst, mert Zsófi attól lett agresszív, az biztos, és attól ment ki a völgyhídra.

Tudnék több olyan esetet leírni, amikor a beteggel beszélgettem a rendelőben, a kórházban, elmondták nekem, hogy ők is abbahagyták a gyógyszer szedését, hasonló állapotról beszéltek. Egy férfi, aki 24 éves elmondta, hogy lerokkantották, mikor abbahagyta a gyógyszert 1 hónapig jól volt, utána jöttek a tünetek. Elmondta, hogy ő büdös szagokat érzett, valami égett madártoll szagot, és ő biztos skizofrén, risperdál depot injekciót kap kettő hetente és xanaxot is szed mellé, viszont az antidepresszánsok neki soha nem segítettek.
December közepén a stadionban a hirdető táblán láttam egy gyászjelentést, 22 éves lány, a Zsófi volt edzőtársa meghalt. Kérdezősködtem, hogy miben halt meg a Barbara, azt mondták leugrott a p-i völgyhídról és hogy depis volt, most engedték ki a kórházból.

Zsófit a honvéd kórház kezdeményezésére gondnokság alá akarják helyezni, egy tárgyaláson már voltunk, márciusba lesz a második tárgyalás, közben el kell mennünk orvosszakértőhöz. Szerencsére én leszek a gondnoka, gyámja. A kórház azt szerette volna, hogy az apja legyen a gyámja, mivel engem is labilisnak véltek, és hogy nem vagyok következetes a nevelésében. Zsófi apja pedig nagyon is egyetértett velük.
A nyáron rokkantsági eljárás is befejeződött, 50 %-os rokkant, nem kap semmi pénzt, mivel Zsófi nem dolgozott soha, még rehabilitációs járadékra sem jogosult. Ez a meghurcoltatás, bizalomvesztés, beskatulyázás örökre megbetegítheti az embert. De én kitartok lányom mellett.

Azt szeretném kérdezni, hogyan csökkentsük a gyógyszert, mivel nem lehet elfelezni mert nyújtott hatású, retard készítmény. Én arra gondoltam, mivel Zsófinak a honvéd kórház utáni rossz állapota 3 hétig tartott amíg nem szedett gyógyszert. (elvonási tünet)
Kettő-három havonta csökkentenénk, jelenleg szereztem a patikában 200 mg-osat, lehet, hogy tudok kisebb adagot is. A doktornővel nem tudom megbeszélni, havonta egyszer találkozik Zsófival, ebből viszont sok mindent nem hiszem, hogy letud vonni, mivel Zsófi már nem bízik senkiben, nehezen nyílik meg.
Zsófi mondta, hogy sok neki a 600 mg és én is észrevettem kezdett mániás lenni (festegeti magát, csak netezik, bezárkózik a szobába szinte be sem enged), és a szokottnál ingerlékenyebb.
Két hete szedünk DM-es omega 3-at napi 6 db-ot, B-vitamint, D-vitamint, C vitamint,
Nagyon régóta tanulmányozom a gyógyszereket, vitaminokat, Feldmár András könyveit olvasom, és persze a magáét, onnan tudok ezekről, és sajnos most már meg is tapasztalom. Jelenleg nem tudok honnan segítséget kérni, a háziorvosok akiket barátként ismerek, nem mernek segíteni, azt mondják nem értenek hozzá.



































 

 

 

 

 

 

 

Küldje el barátjának, ismerősének!