Feliratkozás hírlevélre

Scott Allen: Elhamarkodott lenne az FDA-t hibáztatni az öngyilkosságok számának növekedése miatt

Megjelent: The Boston Globe 2007 Szeptember 17

Fordította: Váradi Judit

A Washington Post címoldalának főcíme vészjósló volt: "A fiatalkori öngyilkosságok száma emelkedett az antidepresszánsok használatának csökkenésével egyidőben." Egy új tanulmány azt bizonyítja, hogy a 2004-ben elkövetett fiatalkori öngyilkosságok rekord növekedése annak a szövetségi figyelmeztetésnek lehet a nem szándékos következménye, mely szerint a Prozachoz hasonló antidepresszánsok öngyilkossági gondolatokat ébreszthetnek a gyerekekben. A média országszerte arról a fájdalmasan ironikus helyzetről számolt be, hogy a Food and Drug Administration (FDA; az amerikai gyógyszerhatóság) miközben megkísérelte megelőzni az öngyilkosságokat, látszólag növelte azokat azáltal, hogy a depressziós fiatalokat kezelő orvosokat elijesztette a megfelelő kezeléstől.

 

 

"Nem szándékosan okoztunk problémát," panaszolta a hónap elején Thomas Insel, a National Institute of Mental Health (Nemzeti Lelkiegészség Intézet) igazgatója.

A számadatok közelebbi vizsgálata azonban azt sejteti, hogy az aggodalmak az öngyilkossággal kapcsolatban, lehet, hogy alaptalanok, de legalábbis koraiak, mondják az egészségügyi statisztikában jártas szakemberek. Az öngyilkosság olyan ritka a fiatalok között, hogy még a Betegség Felügyeleti és Megelőzési Központok által bejelentett - 2004 évi statisztikán alapuló - rekord növekedés is csupán 248 extra halálesetet jelent az USA-ban élő 5 és 19 év közötti, összesen 61.5 millió fiatal körében. A szokásosnál több haláleset csaknem fele olyan 18 és 19 éves fiatalokat érintett, akik nem részesültek az antidepresszánsokra vonatkozó figyelmeztetésben. Végül is az öngyilkosság növekedés olyan csekély, hogy a statisztikusok nem fogják tudni megállapítani, hogy ez valódi tendencia-e, vagy csupán balszerencse - legalábbis, amíg a 2005-ös eredmények hozzáférhetőek nem lesznek.

Még ha a 2004-es év a fiatalkori öngyilkosságok szerencsétlen tendenciájának kezdetét jelezné is, valószínűtlen, hogy ennek köze lenne az antidepresszánsok szedésében bekövetkezett visszaesésnek. A gyógyszeripari adatok azt mutatják, hogy 2004-ben a 20 év alatti betegeknek felírt antidepresszánsok száma körülbelül a 2003 év szintjén maradt, és nem is esett vissza szignifikánsan 2005-ig, miután 2004 októberében az FDA elrendelte, hogy az antidepresszáns gyártók helyezzenek el egy fekete keretes, az öngyilkosság kockázatára figyelmeztető jelzést a gyógyszerdobozokon.

"Túl korai még úgy értelmezni az öngyilkosságok számának emelkedését, mint a figyelmeztetések által előidézett veszélyes tendencia kezdetét" mondta Andrew C. Leon, a new york-i Weill Medical College of Cornell University pszichiátriai kutatója, aki tagja volt annak az FDA bizottságnak, amely a fekete keretes figyelmeztetést javasolta. "Még néhány év adataira szükségünk van."

Robert D. Gibbons, a chicagói Illinois Egyetem pszichiátriai kutatója, aki az öngyilkosságok számának hirtelen megugrásáért az FDA intézkedéseket hibáztató dolgozatot írta, elismeri, hogy az öngyilkosságok számának emelkedése és az antidepresszáns felírások csökkenése eltérő években történt, de hozzátette, ez nem mond ellent következtetésének. Az állította, hogy Hollandiában a fiatalkori öngyilkosságok száma évi 34-ről 51-re emelkedett, míg az antidepresszáns felírások száma országszerte csökkent 2003-tól 2005-ig, s ez meggyőzte őt arról, hogy, jóllehet az USA-beli adatok kevésbé egyértelműek, ugyanez a dolog zajlik itt is. "A tizenévesek öngyilkossági számának rekord növekedése olyan fontos kérdés, amely elgondolkodtatja az embert", mondja Gibbons.

Az antidepresszánsok fiatalokra való veszélytelensége körüli harc 2003 októberében kezdődött, amikor az FDA kiadta az egyik első figyelmezetését, miszerint, a betegek egy kis százalékában a gyógyszerek, úgy tűnik, fokozzák az öngyilkossági gondolatokat és cselekedeteket. A vizsgálatokban korábban egyetlen gyermek sem ölte meg magát, de néhány vizsgálat kimutatta, hogy az antidepresszánsokat szedő gyermekek esetében kétszeresére nőtt a valószínűsége az öngyilkossági gondolatoknak vagy előkészületeknek azokkal szemben, akik nem szedtek gyógyszert. Mivel a legtöbb vizsgálat azt bizonyította, hogy az antidepresszánsok gyógyító hatása nem szignifikáns (magyarán: hatástalan! - Sz.G.) a depressziós gyermekeknél, az FDA arra a következtetésre jutott, hogy a gyógyszerek nem érik meg az öngyilkossági kockázatot, és ha mégis szükséges adni, minden olyan gyermeket figyelemmel kell kísérni, akik először szednek antidepresszánst.

2004 előtt, az 5 és 19 éves kor közötti korosztályok öngyilkossági aránya évről évre csökkent 1988 óta, 2003-ban országszerte mindössze 1,737 halállal végződő öngyilkosság történt, mely tendenciát egyes elemzők az alkohollal és drogokkal való visszaélésben bekövetkezett tartós hanyatlásnak tulajdonítottak. Azután, 2004-ben a fenti korcsoport öngyilkossági száma 14 százalékkal, 1,985-re emelkedett, ez a legnagyobb éves emelkedés volt, amióta a szövetségi kormány 1979-ben vezetni kezdte a statisztikai adatokat.

Az öngyilkosságok növekedése sokkal drámaibb volt a lányok, mint a fiúk körében. A 10 és 19 év közötti öngyilkosságot végrehajtó lányok száma 321-ről 449-re nőtt, ami 40 százalékos ugrás, miközben a hasonló korú fiúk esetében ez a szám nyolc százalékkal nőtt.
A Betegség felügyeleti Központok tisztviselői ezt a lányok körében történt növekedést "hatalmasnak és drámainak" nevezték, de hangsúlyozták, hogy további vizsgálatra van szükség ahhoz, hogy megértsék, miért történt mindez.

Gibbons azzal érvelt, hogy a növekedés mindkét nem esetében azt tükrözte, hogy az FDA figyelmeztetése elijesztette a szülőket és az orvosokat az antidepresszánsoktól. Jóllehet a fiataloknak felírt gyógyszerarány kevesebb, mint 3 százalékkal csökkent 2004-ben, Gibbons úgy következtetett, hogy valószínűleg azok körében volt a legtöbb öngyilkosság, akiknek a gyógyszerfelírásait beszüntették abban az időben, amikor az antidepresszánsokról beindultak a rossz hírverések. Gibbons dolgozata az American Journal of Psychiatry lapjain - amelyet részben a Zoloft antidepresszáns gyártója finanszíroz - azt sejteti, hogy az FDA figyelmeztetése a "legsebezhetőbb fiatalokat hagyhatta kezelés nélkül."

Leon viszont felveti, hogy Gibbons eltúlozta az antidepresszánsoknak a fiatalkori öngyilkosságokban játszott szerepét. Leon áttekintette az összes fiatal esetét, akik 1993-tól 2002-ig öngyilkosságot követtek el, és 108-ból mindössze ötöt talált, akiknek a vérében antidepresszáns volt. Más szavakkal, az FDA fekete keretes figyelmeztetését megelőző években, az öngyilkosságot elkövető fiatalok között viszonylag kevesen szedtek antidepresszánst. Tehát, ha nem is szedtek gyógyszert, akkor az antidepresszánsokhoz való rosszabb hozzáférés nem is hathatott rájuk.

Leon és mások elismerik, hogy Gibbonsnak végül is igaza lehet, ha a 2005-ös öngyilkossági számadatok folyamatos emelkedést mutatnak akkor, amikor az antidepresszáns felírások több, mint 10 százalékkal csökkentek, de tévedhet is. Gibbons azt mondta, hogy kutató csapata máris pozitív hatást ért el azzal, hogy felfedte az FDA figyelmeztetés mögötti tudomány gyenge pontjait.

"Sok minden azért kezdődött el, mert az emberek azt gondolták, az antidepresszánsok használata öngyilkossághoz vezet. Ha mást nem is, azt bebizonyítottuk, hogy ez a feltevés teljesen hibás." Mondta Gibbons egy interjúban. "Vajon a csökkentés öngyilkossági járványhoz vezet majd? Ez itt a kérdés, amivel szembenézünk."

Kommentár:

Felejtsük el a régi jó közmondást, hogy hazug embert könnyebb utolérni, mint a sánta kutyát, mert ez a közmondás még olyan világban született, ahol volt bőr az emberek képén, és ha hazugságon kapták őket, elszégyellték magukat. Gibbons és munkatársai itt elemzett "tanulmányát" hetek óta úgy kürtöli szét az ostoba média világszerte, mint az antidepresszánsok öngyilkosság-fokozó hatásának cáfolatát. És azt még meg lehet érteni, hogy a felszínes médiamunkás még mindig nem fog gyanút, hogy egyes pszichiáterek a gyógyszeripar bérenceiként hamisítanak jól jövedelmező cikkeket, ő meg fogadatlan prókátorként ingyen reklámot csinál veszélyes és hatástalan gyógyszereknek. De hogy a világ egyik legrangosabb pszichiátriai szaklapja, az American Journal of Psychiatry lektorai és szerkesztői ne vették volna észre, hogy Gibbonsék azt a piszkos trükköt alkalmazták, hogy olyan időszak növekvő öngyilkossági gyakoriságért okolták a gyógyszerhatóság veszélyre felhívó figyelmeztetését, amikor az még meg sem jelent. Ha ilyen durva hamisítást, ilyen logikátlan érvelést nem az antidepresszívumok védelmében nyújtott volna be egy szerzőcsoport, akkor a tanulmány az első lektori szűrőn megbukott volna, és a szerzők megszégyenülve kullogtak volna el. De jelen esetben mit látunk? Mind a lektorok, mind a szerkesztőség teljesen vakok olyan hibára, amit még egy figyelmes laikus is kiszúr. Ezzel a világhírű szaklap nyilvánvalóvá tette, hogy lefizették vagy megzsarolták a tanulmány leközléséért. És leközölte, mert élni akar, és reklámbevételeket akar. Hogy közben megtéveszti a szakembereket? Hamis érveket ad cinikus gyógyszerügynökök és pszichiáterek kezébe? Egy olyan világban, ahol már régen nincs semminek következménye, mindez nem számít.

És vajon mit árul el mindez Gibbonsról és munkatársairól? Azt, hogy sok pénzért bármekkorát lehet hazudni. És ha utolérnek? Nem elpirulni kell, hanem megismételni az állítást. Az arcátlanságnak nincs határa, ha pénzről és hatalomról van szó, ezt régóta tudjuk. Gibbons, amikor udvariasan szembesítik a csalással, azt állítja, hogy talán nem igaz, amit írt, de ő tudja, hogy igaza van. Antidepresszánsok kapcsán ez oly annyira jól ismert fordulat. "Lehet, hogy az elemzések szerint hatástalan, de mi tudjuk, hogy hat. Lehet, hogy egyes vizsgálatokban fokozta az öngyilkosság kockázatát, de mi tudjuk, hogy véd az öngyilkossággal szemben." Gibbons azt mondja, ő "felfedte" az FDA figyelmeztetése mögötti tudomány gyengéit. Miközben nem fedett fel semmit, csak blöffölt egy jó nagyot. Sajnos a szorgos médiamunkások meg nem veszik észre, hogy Gibbons még most is arra használja őket, hogy miközben ők éppen (túlságosan is udvariasan) leleplezik őt, ő úgy tesz, mintha "tanulmánya" igaz dolgokat állított volna, és üzen a világnak, hogy öngyilkossági hullám várható a csökkent antidepresszáns fogyasztás következtében. Alex Berenson és Benedict Carey a New York Times-ban 2007 szept. 17-én megjelent elemzésükben a következőket írják: a vizsgált korosztályban a vizsgált 2004-es időszakban nem csökkent az antidepresszáns fogyasztás, Gibbons és mtsi. "tanulmánya" semmiféle kapcsolatot nem mutatott ki az öngyilkosság növekedés és a (nem) csökkenő antidepresszáns felírások között.

"Semmiféle bizonyíték sincs a tanulmány által szolgáltatott adatokban, arra, hogy az öngyilkossági arány és az antidepresszáns felírási arány közt kapcsolat volna az FDA által kiadott figyelmeztetést követő években", idézték Thomas R. Ten Have-t, a Pennsylvania Egyetem biostatisztikusát.
A New York Times két szakírója kiemeli, hogy az USA népességében jó ideje az öngyilkossági arány változatlan, miközben az antidepresszáns fogyasztás ugrásszerűen növekszik. Ráadásul a fehérek kétszer gyakrabban lesznek öngyilkosok, de mivel folyamatosan nő a színesbőrűek aránya, ezáltal a látszólag változatlan statisztika romló arányokat fedhet el.

Martha Rosenberg, az OpedNews-nál szintén szept. 17-én megjelent írásában kevésbé udvariaskodik. "Az öngyilkossági aggodalmak azt mutatják, hogy jó pénzt jelent a gyerekek gyógyszerelése" c. írásában idézi a Psychiatric News adatait, miszerint a tanulmányban vizsgált időszakban, 2003 áprilisa és 2004 márciusa között, csökkent, hanem 10%-al nőtt az antidepresszánsok felírása a 19 év alattiak körében. Vagyis éppenséggel az ellenkezője igaz annak, amit Gibbonsék állítanak. Ha van valami köze az antidepresszáns felírásnak az öngyilkossághoz, akkor az öngyilkosságok számának növekedését a 10%-al megnövekedett antidepresszáns felírás idézte elő. Rosenberg idézi David Healyt, aki az elsők közt hívta fel a figyelmet az antidepresszánsok öngyilkosság fokozó hatására: "Egészen biztosak lehetünk abban, hogy az öngyilkosság növekedés nem abból fakad, hogy a gyerekeket nem kezelték. Meglehet, nem kaptak SSRI-okat, de kaptak antipszichotikumokat, amelyeknek legalább akkor, ha nem nagyobb öngyilkosságfokozó hatásuk van, mint az antidepresszánsoknak", mondta Healy.

A sarokba szorított Gibbons elismerte, hogy "vizsgálata" nem bizonyít semmit, csupán sugallni szeretné, hogy nem jó dolog az antidepresszánsok veszélyességével riogatni. A sugalmazás elég jól sikerült, ha a médiavisszahangot tekintjük, azonban egy biostatisztikustól, mint Gibbons, nem sugalmazást vár a szakma, hanem következtetéseket. A sugalmazás a reklám módszere, és Gibbonsék "tanulmánya" valójában reklám.

A reklámot azonban terjeszteni kell. Minden ilyen cikk sorsa azon múlik, idézik-e úgy, mintha tudomány volna. A gyógyszeripar által támogatott szakemberek rtehát kenyéradó gazdáiknak tesznek eleget, amikor az ilyen cikkeket "idézetté" teszik. Ha idézték, akkor már senki nem ellenőrzi, hiszen - minden kutató feltételezi - hogy aki először idézte, az elolvasta, tudományosan elfogadhatónak tartotta és idézhetőnek ítélte. Ez persze, mint látjuk tévedés, amit arcátlanul ki lehet használni. A mai világban könnyű kideríteni, ki mit idéz. Meglepődve tapasztaltam, hogy ezt a hamisítványt szinte elsőként egy neves külföldi szaklapban megjelent magyar vizsgálat idézi. Vajon ki az, aki nem ismer fel (vagy nem akar felismerni?) egy hamisítványt és tudományként idézi? Nyilván az, aki hasonló tudományt művel. A magyar cikk szerzőgárdája: Szanto Katalin; Kalmar Sandor, Hendin Herbert, Rihmer Zoltan, J. John Mann. Feltűnik a listában két név: Rihmer Zoltán és J. John Mann. Mann fontos ember, ő részt vett Gibbons vizsgálatában is! Mindkét cikkben szerényen az utolsó szerzőként szerepel, ami ez esetben arra utal, hogy ő hozta a pénzt. Mann tehát menedzselte Gibbonsék koholmányát és menedzselte Rihmerék vizsgálatát is. Úgy tűnik, hasonló fantáziát látott benne. Rihmerék cikke azt szeretné bizonygatni, hogy ahol antidepresszánssal kezdik kezelni az embereket, ott csökken az öngyilkossági arány. Rihmer régóta hirdeti ezt, s mint egy korábbi tanulmányomban kimutattam, Rihmer előszeretettel idéz olyan cikkeket, amelyek igazolni látszanak azt a nézetét, hogy az antidepresszánsok nemhogy fokoznák az öngyilkossági kockázatot, ellenkezőleg, védenek az öngyilkossággal szemben. E tanulmányomban rámutattam, hogy egy közismerten hamisítvány cikket is idéz, s megjegyeztem, hogy nem szerencsés hamisított cikkeket idézni. Ebből lett az ellenem indított per. Úgy tűnik, nem szerencsés (vagy haszontalan?) tehát őt ilyesmire figyelmeztetni, mert megsértődhet, de tanulni nem tanul belőle. E vizsgálatukban egyébként nem sikerült egyetlen statisztikailag szignifikáns (értsd. Statisztikailag értékelhető) eredményt sem felmutatni, de tudjuk, hogy ez nem probléma. Elég egy publikáció, amit később majd már úgy lehet idézni, mint ami igazolta is azt, amit csak igazolni szeretett volna. Ha megnézzük Rihmer pénzügyi támogatóit, egy rakás antidepresszánst gyártó céget látunk: Dr Rihmer pénzügyi támogatást kapott az Eli Lilly-től az Organon-tól, a Pfizer-től, a Servier-Egis-től, az AstraZeneca-tól, a Lundbeck-től, a Sanofi-Aventis-től, és a GlaxoSmithKline-tól. Az antidepresszánsok öngyilkossággal szembeni védőhatást igazolni próbáló cikk szerzői hasonló pénzügyi támogatókkal rendelkeznek. A lapok azért követelik meg a támogatók neveinek feltüntetését, mert ez az olvasónak jelzi, mennyire független (érdekmentes) a tanulmány. Ez és a tanulmányok "üzenete" egyben azt is megmutatja az avatott olvasónak, ki az, aki a gyógyszeripart, és ki az, aki a tiszta tudományt szolgálja.

Szendi Gábor



































 

 

 

 

 

 

 

Küldje el barátjának, ismerősének!